Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Az oktatás nyelvi aspektusai
518 Sándor Anna anyanyelvi oktatás megkezdése előtt birtokolja anyanyelvét, kisebbségben többnyire annak nyelvjárását. E gyakorlati jellegű nyelvtudására építve az oktatónak nem lehet az a célja, hogy a nyelvtantanítás által eltávolítsa a diákot anyanyelvváltozatától, hanem arra kell törekednie, hogy megismertesse vele, mi a nyelv/ nyelvváltozat szerepe a kommunikációs tevékenységben, hogyan alkalmazza a rendelkezésére álló nyelvi eszközöket a mindennapok beszédaktusaiban, mi a funkciója az egyes nyelvi kifejezőeszközöknek és nyelvtani fogalmaknak a kreatív beszédaktusokban. E funkcionális szemléletre épülő anyanyelv-oktatási program lényegét és összetevőit Tolcsvai Nagy Gábor egyik idevágó munkája alapján (2004: 318-320) ekképp foglalhatjuk össze: 1. A nyelvi rendszer, azaz a hagyományos értelemben vett nyelvtan e szemléletben is középponti összetevő, de nem az egyedüli, hanem a többi funkcionális, kommunikációs összetevővel együtt válik teljessé. 2. A második összetevő, a nyelv mint viselkedés a nyelv legtermészetesebb funkciójából fakad. Hiszen biztosítja a két vagy több ember között létrejött kapcsolatfelvételt, a kommunikációt, amely mindig valamilyen konkrét kommunikációs szituációban történik. Ezáltal különböző beszédhelyzetek jöhetnek létre, s a résztvevők a különböző beszédhelyzetekben nyelvileg is különböző módon viselkednek. E különbözőséget természetesen nemcsak a nonverbális kommunikáció, a teststilizáció és a testbeszéd eszközeivel fejezik ki, hanem beszédük nyelvváltozatával, stílusával is jelzik. Az egyes beszédhelyzetektól függő viselkedésmódok alapvetően három stílushoz és nyelvi viselkedésformához köthetők: a bizalmashoz, a közömböshöz és a hivatalos/ün - nepélyeshez. Ezekhez pedig három nyelvváltozat köthető: a nyelvjárás, a köznyelv és az irodalmi nyelv. 3. A harmadik, a nyelv mint tudás összetevőn nem csupán a nyelv birtoklását, a jó mondatszerkesztést értjük, hanem a nyelvnek a külső és belső világunk megismerésében játszott kognitív szerepét is. 4. A nyelv mint művészet összetevőben az emberi alkotóképességet nemcsak az irodalmon belül mutatjuk be, hanem diákjainkkal azt is felfedeztetjük, hogy mondandónkat az esztétikumot is szem előtt tartva sokféleképpen ki tudjuk fejezni. 3. Az anyanyelvi nevelés mely témakörein belül jelenjék meg a nyelvjárásokkal kapcsolatos ismeretanyag? Amikor a nyelvjárási háttér és az anyanyelvi nevelés kapcsolatáról beszélünk, elsősorban nem az olyan egyszeri megoldásokat tartjuk szem előtt, mint pl. a magyar nyelvjárások Szlovákia területén, vagy a nyelvváltozatokon belül megemlíteni, hogy léteznek nyelvjárások is. Ez a nyelvhasználat-központű és a kommunikációs készségeket fejlesztő korszerű anyanyelvi neveléshez nem elég, jóllehet számos magyarórán a mai helyzethez képest már ez is előrelépés lenne. Hanem abból a már fentebb említett funkcionális nyelvszemléletből kell kiindulnunk, hogy a nyelvjárások esetében is mind a négy összetevő, még ha a 4. korlátozott mértékben is, de jelen van. Ennélfogva a nyelvjárásokkal való foglalkozás nem merülhet ki egyetlen témakörön belül, hanem mindegyik fent említett összetevőben meg kell(ene) jelennie. Másként fogalmazva 1981- ben Sebestyén Árpád a következő módszertani eljárást javasolta: „Az anyanyelvi nevelésben a belső nyelvtípusok nem tárgyalhatok egyetlen fejezet keretében. A leíró jellegű kérdések között elő kell kerülnie egyes részleteinek a hangtan, a helyesírás, a szókincs, a szójelentés, valamint a stílus problematikája kapcsán” (Sebestyén 1981: 324). E célok megvalósítása azonban nehezen érhető el gyakorlati jellegű módszertani megoldások kidolgozása nélkül. Kiss Jenő a német nyelvterületen termett kutatási eredmények összefoglalásában (2001: 147), melyek nemzetközi viszonylatban is a legalaposabb vizsgálódásokra támaszkodnak, az alábbiakat emeli ki:
