Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)

Tanulmányok - Nevek és névhasználat

Variabilitás a helységnevek körében...439 ri politikus neve alapján lett Párkány Štúrovo (1920: Parkan, magyarul Párkány), Diószeg-et ( 1920: Veľký Diosek, Malý Diosek) pedig Andrej Sládkovič ( 1820-1872) evangélikus pap és költő után nevezték el Sládkovičovo-nak. Ezután jelentősebb változásokra csak a hat­vanas-hetvenes években került sor, amikor is a kisebb falvakat közigazgatásilag összevonták, az új település pedig szlovák hatósági nevet kapott, pl. 1960-ban hozták létre Illésháza, Bél - vata, valamint az 1940-ben Tonkháza és Kis­­magyar egyesítéséből létrejött Magyartonk te - lepülésből Nový Život („Új Élet") községet. Hasonló máig használt mesterséges hatósági nevek még pl. Gemerská Ves 7960-ban alakult Harkács - Hrkáč és Sánkfalva - Šankovce köz­ségek összevonásából; Gemerský Sad, amely 1964-ben jött létre Mikolcsány - Mikolčany és Gömörnánás (1913 előtt: Nasztraj) - Nováča - ny egyesítésével. 2.3. AZ 1989 UTÁNI KEZDEMÉ­­NYESEK ÉS AZ 1994-ES „TÁBLA­TÖRVÉNY” 1989 után a magyarlakta területeken indult spontán folyamatok részeként a korábban erő­szakosan összevont községek szétváltak, az önkormányzatok pedig arra törekedtek, hogy az 1948-ban bevezetett szlovák név helyett újra az 1920-ban megállapított, a magyar névhez jobban hasonlító szlovák hivatalos neve legyen a falunak. 1990-ben a parlament jóváhagyta néhány település névváltoztatási kérelmét (pl. Čalovó-ból így lett újra Veľký Meder, Šafáriko­­vó-ból pedig Tornal’a), később azonban a név­­változtatás egyre nehezebbé vált. így az „össz­társadalmi” érdekre való tekintettel és az érvé­nyes helyi népszavazás ellenére a szlovák tör­vényhozás elutasította jó néhány önkormányzat (például a párkányiak) ez irányú kérelmét. (Az egész folyamatról bővebben Zalabai szerk. 1995.) A politikai változásokkal egy időben a magyarlakta falvakban a szlovák településnév­tábla mellé a magyar nevet tartalmazó táblát is kitették, a magyar pártok pedig politikai síkon próbálták elérni a magyar helységnevek hivata­los használatának elismertetését. A hosszú poli­tikai csatározást az 1994-es ún. táblatörvény zárta le, ennek elfogadása Szlovákia Európa tanácsi felvételének egyik feltétele volt. A tele­pülések kisebbségi nyelvű megjelöléséről ren­delkező 1994. évi 191. számú törvény értelmé­ben a település kezdetét és végét jelző közúti jelzőtáblán kisebbségi nyelven is megjelölik azokat a településeket, ahol az adott kisebbség­hez tartozó lakosság számaránya eléri a 20%­­ot. Egyéb hivatalos kapcsolatokban (pl. közok­iratokon, bélyegzőkön, térképen, a postaforga­lomban) kizárólag a szlovák hivatalos név használható. A törvény melléklete tartalmazza a kisebbségi nyelveken megjelölhető települé­sek jegyzékét. Az említett településnév-jegyzékben csak azok a települések szerepelnek, amelyek a) az 1991-es népszámláláskor önálló jogállásúak voltak, b) a lakosságon belül az adott kisebbség részaránya az akkori adatok szerint elérte a 20%-ot, c) szlovák hivatalos nevüket nem vala­mely szlovák személyiség nevéből hozták létre. E kritériumok szerint a jegyzék „magyar” részében 489 településnév szerepel, Szlováki­ában viszont jelenleg 2891 önálló jogállású település van, ebből az említett népszámlálás időpontjában 553 minősült statisztikailag szlo­vák-magyar vegyes lakosságúnak, azaz olyan településnek, ahol a magyar nemzetiségű la­kosság részaránya meghaladta a 10%-ot, illetve a 100 főt (Gyurgyík 1994: 17). Azonkívül ter­mészetesen nagyon sok olyan város vagy falu van, amelynek létezik természetes módon kialakult és a 20. század elejéig az ott élő lakos­ság által is használt magyar neve. Az 1994-es településnév-jegyzékben talál­ható magyar neveknek mintegy az egyötöde (száznál valamivel több) vagy nem egyezik az adott település utolsó hivatalos magyar nevé­vel, azaz az 1913-as vagy az 1944-es helység­­névtárban szereplő névvel, vagy olyan telepü­lés neve, amely a második világháború után alakult.

Next

/
Thumbnails
Contents