Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nevek és névhasználat
424 Bauko János történt IO-15 éves iskolások körében. A kérdőív három részre tagolódott. Az első részben a köszönésformák iránt érdeklődtünk, a másodikban a tegezés és magázás elterjedését vizsgáltuk, s a harmadikban a megszólításformák használatára kérdeztünk rá (vő. Bauko 2002, 2005a, 2006b, 2007a,b). A vizsgálatban két révkomáromi iskola 100-100 diákja vett részt. A felmérés a magyar tannyelvű Eötvös Utcai Alapiskolában és a szlovák tannyelvű nyolcéves Jaroslav Šulek Gimnáziumban valósult meg. Az 5-8., illetve prima-kvarta osztályokban vizsgáltam a köszönés- és megszólításformák használatát. Osztályonként 25 diák válaszolt a kérdőívben feltett kérdésekre. A magyar tannyelvű iskola (a továbbiakban MI) diákjai magyar nemzetiségűek, többségük nemzetiségileg homogén családban él, s a mindennapos kommunikáció során elsősorban a magyar nyelvet használják. Az iskola diákjai magyardomináns kétnyelvüeknek tekinthetők, hiszen jobban beszélik a magyar nyelvet, mint a szlovákot. A szlovák tannyelvű iskola (a továbbiakban SZÍ) 100 diákja közül 81 szlovák és 19 magyar nemzetiségű. A kérdőívet kitöltő összes szlovák nemzetiségű diák beszél, illetve ért valamilyen szinten magyarul. A gimnáziumba járó adatközlők többsége szlovákdomináns kétnyelvűnek tekinthető, aki jobban birtokolja a szlovák nyelvet, mint a magyart. A diákok egy része nemzetiségileg heterogén családban él, s így a családokban gyakoriak a kódváltások. Az iskolában a magyar nemzetiségű diákok egymással általában magyar nyelven kommunikálnak. A nyelvválasztást különféle tényezők befolyásolhatják: a beszélgetés résztvevői, a szituáció (formális vagy informális beszédhelyzet), a beszélgetés témája stb., vagyis ki beszél, kihez, miről, hol és mikor. A következőkben a két iskolában használatos köszönés- és megszólításformákat hasonlítjuk össze, s rámutatunk a kétnyelvű környezet szerepére. 1. KÖSZÖNÉSFORMÁK A köszönés a társas érintkezés szükséges formai eleme és egyben a kommunikáció megnyitásának legtipikusabb verbális formája (vö. Fülei-Szántó 1994). A köszönéseket az indulatszavak kategóriájába soroljuk, de néha tulajdonnevesülhetnek, s ekkor főnévi funkciót töltenek be. Különféle típusú tulajdonnevekben előfordulhatnak: pl. ragadványnévben (Dicsér - tessék Gizi, Viszlát Milán), sziklamászó útnévben (Üdvözöllek Titeket!), intézménynévben (Szevasz — Szerdahelyi Városi Színházi, árunévben (Győri Édes Jó Reggelt!). A köszönésformákkal kapcsolatban a következőkre kerestem a választ az iskolások körében: 1. Hogyan köszönnek a tanulók édesanyjuknak, édesapjuknak, testvéreiknek, nagynénjeiknek, nagybácsijaiknak, tanáraiknak, iskolatársaiknak, barátaiknak, papnak, nem rokon felnőtteknek? 2. Hogyan köszönnek a tanulóknak szüleik, nagy szüleik, testvéreik, nagynénijeik, nagybácsijaik, tanáraik, iskolatársaik, barátaik, a pap és nem rokon felnőttek? 3. Milyen egyéb köszönésformákat ismernek? A kérdőívekre adott válaszok alapján kiderült, hogy a révkomáromi Eötvös Utcai Alapiskolában a szia a leggyakrabban használt köszönésforma 1118 abszolút adattal (a kérdőívekben található összes előfordulás - a fent említett első és második kérdésre adott valamennyi válasz - alapján). A diákok így köszönnek (426 adat) leggyakrabban édesanyjuknak (94), édesapjuknak (87), a nagynéniknek vagy nagybácsiknak (73), az iskolatársaknak (65), a barátoknak (57), a testvéreknek (50). Néhányan a köszönésformát és a megszólitást együtt tüntették fel: pl. Szia, anyu! A szzá-ból származó variánsok közül a következők fordultak elő a kérdőívekben: sziasztok, szió, szióka. Ugyan - azon személynek a diákok gyakran két különféle változattal köszönnek, és néha előfordul a halmozott, nyomatékosított, duplicít forma is: