Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
370 Vančoné Kremmer Ildikó A beszédészlelés és a beszédmegértés életkornak megfelelő szintű működése elengedhetetlenül szükséges az írás- és olvasástanuláshoz. Míg a produkció szintjén jelentkező hibák általában jól felismerhetőek, a beszédpercepciós problémák sokáig rejtve maradhatnak. Felismerésüknek fő nehézsége a dekódolási mechanizmus redundáns szervezése: a működés zavartalannak tűnik, mert nagy a kompenzációs lehetőség. Ha a zavar tünetei megjelennek is, a környezet könnyen félreértelmezheti, pl. a pedagógus a gyermek gyengébb teljesítményét a tanuló játékosságának, figyelmetlenségének vagy csak egyszerűen gyengébb képességeinek tulajdonítja. Jellegzetesen akkor késik a problémák felismerése, ha a gyermek értelmes, és különféle módon kompenzálja a megértési folyamat zavarait. Minthogy ezek a gyermeki kompenzációk nem tudatosak, a felnőtt környezet előtt rejtve maradhatnak. A következményes problémák közül a leggyakoribb és a legtöbb gyermeket érintő az olvasási nehézség, de gyakoriak a helyesírási, szövegértési problémák, amelyek szinte kivétel nélkül a percepciós folyamat zavaraira, az életkornak nem megfelelő működésére vezethetőek vissza. 1.4. A vizsgálatban részt vevő személyek kétnyelvűségének rövid jellemzése Jelen tanulmány magyar-szlovák kétnyelvű gyermekek magyar nyelvű szövegértési problémáit elemzi. A vizsgálatban részt vevő személyek kétnyelvűsége röviden a következő módon jellemezhető. A kétnyelvűségnek köztudomásúan sokféle meghatározása létezik. Témám szempontjából többféle megközelítés is használhatónak látszik. Az egyik az eredet szerinti meghatározás (1. Skutnabb-Kangas 1997: 17), melynek lényege, hogy kétnyelvű az, aki kezdettől fogva anyanyelvi beszélőktől két nyelvet tanult a családjában. A másik a funkcionális meghatározás, mely szerint „a kétnyelvűség (két vagy több) nyelv rendszeres használatát jelenti, és kétnyelvűek azok az emberek, akiknek a mindennapi életben szükségük van mindkét nyelvre (vagy többre) és ezeket használják is” (Grosjean 1992: 51). Az egyéni kétnyelvűség szempontja alapján azonban Lanstyák (2000: 140) Štefánik (1996: 136) alapján másfajta megközelítést is felvet, melynek lényege, hogy kétnyelvűnek azokat a beszélőket tekinti, akik két nyelv használatának képességével rendelkeznek. Lanstyák István A magyar nyelv Szlovákiában c. munkájában írja: „Az a kétnyelvű szlovákiai magyar például, aki szlovák lakosságú vidékre költözik, s nem használja már rendszeresen anyanyelvét, e meghatározás alapján egyik napról a másikra egynyelvűvé válik. Mihelyt azonban visszaköltözik Dél-Szlovákiába, azon nyomban »kétnyelvűsödik«” (Lanstyák 2000: 140). Lanstyák és Štefánik megközelítése pszicholingvisztikai szempontból is célszerűnek látszik. A kisvárosi iskolák magyar tanítási nyelvű osztályaiba járó tanulók tapasztalataink szerint magyardominánsak, legtöbbjük a szlovák nyelvet másodnyelvként az iskolai képzés során sajátítja el, másodnyelvtudásuk nagymértékben függ az egyéni képességtől. Megfigyeléseim szerint iskolai nyelvhasználatukra a kódváltásos beszédmód nem jellemző, a kölcsönzés igen. A két nagyvárosi csoport diákjai nyelvföldrajzilag - ellentétben a tömbben élő kisvárosi tanulókkal - a szórvány magyar csoporthoz tartoznak, vagyis az iskolán kívüli mindennapi élet során nagyobb mértékben vannak kitéve a szlovák nyelv hatásának. Mivel tágabb környezetük szlovák, a mindennapi élet során valószínűleg többször rákényszerülnek másodnyelvük aktívabb használatára, mint a magyar nyelvtömbben élő társaik, akik szülőhelyükön anyanyelvűket is több színtéren használhatják Összefoglalva tehát elmondható, hogy azok a szlovákiai magyar nemzetiségű gyerekek, akik magyar tanítási nyelvű iskolába járnak, kétnyelvűeknek tekinthetőek, de nagyvárosban élő társaik a kétnyelvüsödésnek más szintjén vannak, mint azok a gyermekek, akik olyan településeken élnek, ahol a magyar nemzetiség alkot többséget. A magyar tanítási nyelvű isko
