Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvi jogok, nyelvpolitika
Katolikus nyelvpolitika Szlovákiában 33 kötelezően tanulja a magyar nyelv - olvasását. A szemináriumban magyar nyelvet oktató fiatal pap véleménye szerint csodát nem lehet várni: ha a szeminaristák megtanulják a liturgikus szövegeket magyarul elolvasni, akkor az óra már teljesítette küldetését. A magyart tanuló kispapok a magyar nyelv elsajátításához való viszonyuk alapján két csoportra oszthatók:- a kevesek, akiknek a hozzáállása nem ellenséges, és szeretnének megtanulni magyarul (legalább olvasni); ezek további két csoportra oszthatók: akik könnyen tanulják a magyar nyelvet, és akiknek komoly nehézséget okoz a nyelvtanulás;- ill. a szeminaristák nagyobb része, akik passzívan állnak a tanuláshoz (ez a csoport az előbbi alkategóriák szerint bontható tovább). A magyar nyelvnek esetleg mélyebb elsajátítását eleve megnehezíti az alacsony óra- és szemeszterszám, továbbá hogy a nyelvet tanító teológus legnagyobb igyekezete ellenére sem rendelkezik a nyelv oktatásához szükséges nyelvtanári képesítéssel. Nem motiválja a magyar nyelv elsajátítását az a tény sem, hogy a tárgyból a szemináriumban nincs vizsga. A papszentelés után a szlovák anyanyelvű kispapok közül néhányan félnek a magyar településre helyezéstől, hiszen van rá példa, hogy mennyire nem tud beilleszkedni a rábízott egyházközösségbe a magyarul nem tudó, a számára idegen nyelvet a lelkipásztori szolgálat évei alatt meg nem tanuló plébános (példaként Magyar - bél vagy Deménd egyházközössége említhető). Ha szlovák pap kerül magyar plébániára, nem kell, hogy megszűnjenek a magyar szentmisék, de a hívek nem kapják azt a lelki élményt, amit a szentmisének nyújtania kellene. Ha az idegen nyelvű pap a legnagyobb empátiával és toleranciával igyekszik is kielégíteni magyar nyelvű egyházközösség vallási igényeit, jó ideig nem tud magyarul gyóntatni, szentbeszédet megfelelő magyarsággal megírni és felolvasni, grammatikailag hibás szerkezetekkel, félreérthető, olykor nevetséges kifejezésekkel törheti meg a szertartás lényegét. így lesz a legszentebb papi próbálkozás ellenére is a Júdás csókjából ,Júdás csókája”, ezért üdvözölheti az eskető lelkiatya a szertartás résztvevőit az „anyaszennyház nevében”, és bocsáthatja útjukra őket azzal, hogy „ezentúl a szeretet fog bennetek lakkozni!...” (Új Szó, 2002. február 5.), és ezért fakaszt akaratlanul is mosolyt a segédpüspök „ámikor a Szentátya beszártá á bázilika kápuit” mondata. Ezek a nyelvi-stilisztikai botlások még a könynyebb, az akár még szimpátiát is ébresztő nyelvi hibák kategóriájába tartoznak, hiszen a magyar nyelvet megtanulni igyekvő pásztort a közösség általában befogadja. Nem szabad viszont figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy még a közösségi életet felvirágoztató, törekvő szlovák plébános is hatással van a templomba járó gyülekezet nyelvhasználatára: megváltoztatja, szükségből kétnyelvűvé teszi az addig egynyelvű magyar egyházi liturgiát. Nyelvi rendet bont, és akarvaakaratlan hozzájárni a kisebbségi nyelvhasználat beszűküléséhez, és így akár a nyelvcsere előkészítőjévé, felgyorsítójává válhat. Ez a jelenség figyelhető meg a Nyitra-vidéken, ahol a magyar nyelv erősen előrehaladott erózióját a vegyes nyelven tartott szentmisék inkább segítik, mint gátolják. A zoboralji nyelvszigeten élő magyarság katolikussága jóval magasabb a szlovákiai, sőt a szlovákiai magyar átlagnál, a vallásosság itt nem csupán a statisztikai adatokban van jelen, hanem a mindennapi élet szerves része (Sándor 2000: 49). A kétnyelvűség a Zoboralján a mindennapi kommunikáció természetes jelensége, így a két nyelv használata megjelenik a legtovább funkcionáló nyelvhasználati színtéren (Borbély 1993: 85), a vallási életben is. Kolonban korábban, ha szlovák nyelvű hívek is részt vettek a magyar nyelvű szentmisén, a plébános a szentbeszédet szlovákul is összefoglalta (Sándor 2000: 49), jelenleg pedig - ahogy a közeli Bábindalon is - a magyarnak hirdetett szentmise is vegyes nyelvű. Erre akadt példa a túlnyomó többségében magyar Csallóközben (pl. Dunaszerdahelyen) is. A magyar nyelvű pasztoráció hiánya a vegyes lakosságú területek lakossága mellett a
