Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
320 Lanstyák István szövegeket rögzítettek olyan módon, ahogy erre egy kívülállónak soha nem lett volna módja (barátnők laza beszélgetése, közeli családtagok oldott társalgása stb.). Azoknak a diskurzusoknak2 a többsége, melyekből a példákat válogattam, ún. kiegyensúlyozatlan diskurzus (1. 2.5.). E diskurzusok egyik nyelve - többnyire a magyar - elsődleges, a másik nyelvük - a szlovák - pedig másodlagos (1. 2.4.). Ez azt jelenti, hogy a diskurzusban előforduló nyelvek közül a magyarnak kitüntetett szerepe van: a beszélők úgy tekintik, hogy magyarul folyik a beszélgetés, még akkor is, ha a szlovák nyelvet is használják több-kevesebb rendszerességgel, sőt olykor más nyelvekhez is folyamodnak, amelyek így a diskurzus harmadlagos nyelvévé válhatnak. Ebben az írásban a terjedelmi korlátok miatt nem foglalkozom részletesebben azokkal a kódváltási típusokkal, amelyek inkább csak a szlovákdomináns kétnyelvüek (2.2.), a nyelvvesztés állapotában, illetve a nyelvelsajátitás kezdeti szakaszaiban lévő beszélők nyelvhasználatából mutathatók ki olyankor, amikor a diskurzus elsődleges nyelve a gyöngébbik nyelvük, azaz a magyar. Ezeket a típusokat részletesebben más írásaimban mutatom be (1. Lanstyák 2005a, 2005b, 2006a). 2. FOGALOMMAGYARÁZAT Minthogy a kódváltásos beszédmódot, annak különböző formáit a kétnyelvű kommunikáció jellegzetes eseteiként tartjuk számon, bevezetésképpen akétnyelvűség néhány általános kérdéséről beszélek(2.1.). Ezutána nyelvi dominancia és a nyelvi kiegyensúlyozottság jelenségét mutatom be, a szokásosnál némileg árnyaltabban (2.2.); erre elsősorban azért van szükség, mert a kódváltás nyelvtani típusai - más tényezők mellett - a beszélők nyelvi dominanciájával is szoros összefüggésben állnak. A következő alfejezetben a nyelvvesztés, a tökéletlen nyelvelsajátítás, a nyelvcsere és a nyelvhalál megnevezéssel illetett jelenségeket értelmezem (2.3.). Ezt követően bevezetem a diskurzus elsődleges, másodlagos, illetve harmadlagos nyelvének a fogalmát (2.4.), amely nem tévesztendő össze a bázisnyelv, illetve vendégnyelv fogalmával. Ezekhez szorosan kapcsolódik akiegyensúlyozatlan és a kiegyensúlyozott diskurzus fogalma (2.5.). Ennyi „bevezetés” után pedig végre eljutok odáig, hogy meghatározzam magát a dolgozatom központi kategóriáját, a kódváltást (2.6.), majd a két nyelvnek a kétnyelvű szekvenciában betöltött szerepe alapján elválasszam egymástól a bázisnyelvet és a vendégnyelvet (2.7.), s ismertessem a kódváltás három alaptípusát, a bázistartó kódváltást, a bázisváltást és a megnyilatkozáson kívüli kód váltást (2.8.). A kétnyelvűséghez, illetve a kétnyelvű beszédmódhoz kapcsolódó fogalmak áttekintését a kétnyelvű kommunikáció fogalmának meghatározásával, valamint a kétnyelvű kommunikáció válfajainak rövid bemutatásával zárom (2.9.). Bár a nem közvetlenül a kétnyelvűséghez, a kétnyelvű beszédmódhoz, illetve a kódváltáshoz kapcsolódó, de szintén értelmezésre szoruló fogalmak nagy részének magyarázatát jegyzetben közlöm (többnyire első szövegbeli előfordulásuk helyén), egy esetben - főként didaktikai megfontolásokból - kivételt teszek: e fejezet végén tekintem át az élőnyelvi példáimban található legfontosabb megakadásjelen2. Diskurzuson főleg beszélt nyelvi, a mondatnál hosszabb, folyamatos beszédmegnyilvánulást szokás érteni. A diskurzus tehát rokon fogalom a szöveggel, de szemben a „szöveg” műszóval, amelyet inkább olyankor használunk, amikor a vizsgált nyelvi produktum írott és monologikus, a „diskurzus” műszó inkább akkor jelenik meg, amikor a vizsgált nyelvi produktum beszélt nyelvi és dialogikus. Diskurzusról inkább azok beszélnek, akik a diskurzuselemzés módszerével közelítenek vizsgálatuk tárgyához, szövegről pedig inkább azok, akik a hagyományos szövegtan eszközeit használják az elemzésben.
