Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvérintkezés
Idegen szavak a magyar nyelv szlovákiai változataiban 255 egyáltalán a nyelvkiépülés és a nyelvleépülés minden olyan sajátosságát, amely nem vezet - hető vissza egy-egy konkrét átadó nyelvi elemre vagy szerkezeti jegyre. Ha a kölcsönzést és a maradványhatást egymáshoz való viszonyuk alapján akarjuk meghatározni, azt mondhatjuk, hogy a kölcsönzés nyelvelsajátítási/tanulási, stabil kétnyelvűségi vagy nyelv-visszaszorulási helyzetben végbemenő átvitel, a maradványhatás pedig nyelvcserehelyzetben végbemenő átvitel (a kölcsönzés és a maradványhatás viszonyának részletesebb elemzésére 1. Lanstyák 2004). A maradványhatás tehát olyan kontaktushatás, melynek során a nyelvet cserélő beszélők másodnyelvi kontaktusváltozata a beszélők következő nemzedékének anyanyelvévé válik. (A két beszélőközösség közötti dominanciaviszonyok alapján aztán háromféle maradványhatást különböztetnek meg: szubsztrátum-, szupersztrátum- és adsztrátumhatást.) Ám a nyelvcsere nem mindig megy végbe: előfordulhat az is, hogy a nyelvvisszaszorulás egy idő után megáll, a leépülőben lévő nyelv stabilizálódik, a nyelvleépülési termékek egy része pedig tovább él a nyelvben. Az így létrejövő kontaktusjelenségeket - melyek a szokásos értelmezés szerint természetesen kölcsönzéstermékeknek, nem pedig maradványjelenségeknek minősülnek - nyelvileg nagyon nehéz megkülönböztetni a valódi maradványjelenségektől. A másodnyelv-kiépülés során létrejövő eseti és helyzeti kontaktusjelen - ségek és az elsőnyelv-leépülés során létrejövő eseti és helyzeti kontaktusjelenségek azért hasonlítanak annyira egymásra, mert mindkét esetben egy jól kiépült, erős nyelv hat egy nagyon gyönge nyelvre. Mindkét folyamatnak velejárója az ún. tökéletlen nyelvelsajátítás: az egyik esetben a beszélők a másodnyelvet sajátítják el tökéletlenül a nyelvcsere bekövetkezte előtt, s ilyen tökéletlen formában adják át anya - nyelvként az új nemzedéknek; a másik esetben a beszélők szüleik első nyelvét sajátítják el tő - kéletlenül, s a nyelvi helyzet stabilizálódása után ezek a „tökéletlenségek” szerves részévé válnak az adott nyelvváltozatnak. A magyar nyelvterület északi peremén az elmúlt évszázadokban érvényesülő regionális magyar-szlovák kontaktushatás - figyelembe véve a más nyelvi helyzetekből levont tanul - Ságokat (vö. Thomason-Kaufman 1988; Thomason 2001) — a következőképpen érvényesülhetett: a) Stabil kétnyelvűségi helyzetben, a viszonylag laza nyelvérintkezést kísérő ún. gyönge kontaktushatás során a kétnyelvű — esetünkben magyar-szlovák kétnyelvű - beszélők másodnyelvéből, a szlovákból első nyelvükbe, a magyarba kerülhettek át elsősorban a peremszókincshez tartozó kölcsönszavak, másodsorban pedig — szorosabb nyelvérintkezés esetén — az alapszókincshez tartozó kölcsönszavak is, továbbá hangtani, mondattani és talán alaktani jelenségek (a hangtani és nyelvtani jelenségek számottevő része a kölcsönszavak révén kerülhetett be a beszélők első nyelvébe). Az ilyen eseti kontaktusjelenségeken kívül magából a kétnyelvűségi helyzetből adódó, de az átadó nyelv valamely elemére vagy szerkezeti sajátosságára közvetlenül vissza nem vezethető jelenségek, azaz helyzeti kontaktusjelenségek (pl. szlovák nyelvi modellel nem rendelkező széttagoló szerkezetek, egyszerűsítések) is átkerülhettek így a beszélők első nyelvébe. E kontaktusjelenségek számottevő része nyelvjárási sajátságként tovább élhetett a kétnyelvűség esetleges megszűnése, a magyar lakosság magyar egynyelvűvé válása után is, s megmaradhatott mind a mai napig. (Vö. Thomason-Kaufman 1988: 20-21, 37; Thomason 2001.) b) Nyelv-visszaszorulási helyzetben, az elmaradt nyelvcserét kísérő ún. erős kontaktus - hatás révén a kétnyelvű - ez esetben is magyar-szlovák kétnyelvű - beszélők első nyelvébe nyelvleépülési termékek, ezek szerves részeként pedig szlovák eredetű eseti kontaktusjelenségek - kölcsönszavak, hangtani, mondattani és esetleg alaktani je-
