Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvjárások
222 Presinszky Károly Előfordulhatott szerinte az is, hogy egy eredetileg magyar nyelvű község elszlovákosodott, majd később visszamagyarosodott. Azt a lehetőséget sem veti el, hogy egy magyar faluba költöző nagyobb számú szlovák lakosság nyelvcseréje folytán keletkezett maradványjelenségek nem vesztek el, hanem elterjedtek az eredetileg is magyar nyelvű lakosság körében (Lanstyák 2003: 414). Az atlaszkutatók harmadik feltevése Benkő Lorándhoz hasonlóan az, hogy az erős illabialitás belső nyelvi fejlődés következménye, mely a kettőshangzók fejlődéséből és a palóc nyelvjárások illabiális jellegéből adódott. A hangtörténet is említi, hogy az északi és északkeleti nyelvjárások a köznyelvnél jóval kisebb mértékben élnek például az ö hanggal (Bárczi 1967: 156). A szerzők látszólag e harmadik hipotézist tartják a legvalószínűbbnek, bár szerintük ez sem kellően bizonyított. Leszögezik, hogy a feltételezések igazolásához részletes településtörténeti, művelődéstörténeti és nyelvészeti kutatásokra lenne szükség (Imre Kálmán 1953: 519-521). A fenti hipotézisekkel kapcsolatban településtörténeti és etnikai földrajzi kutatások alapján több forrásból is bizonyítható, hogy a 16. századig Nagyhind lakossága döntően magyar volt, ugyanakkor keleti - délkeleti irányban a környező falvak vegyessé váltak. A 16-17. század harcai folytán a község lakossága erősen megcsappant, majd az etnikai képben változások álltak be, amit Nagyhind 18. század eleji adatain is láthatunk (vö. Presinszky 2008: 36). Ekkor majdnem megegyezett a faluban a magyar és a szlovák lakosok száma. A 18. század végén pedig Vályi András szerint Nagyhind „tót” falu (Vályi 1799). Ötven évvel később Fényes Elek ismét magyar falunak minősíti a községet (Fényes 1851). A felsorolt adatok korántsem teljesek, ám bizonyítják, hogy Nagyhind környékén a nyelvhatár ingadozó volt; és megerősítik azt a feltételezést, hogy a szlovák nyelv hatással lehetett a nagyhindi nyelvjárás illabiális jelenségeinek kialakulására. 4. A NAGYHINDI FONÉMAHIÁNY A FONETIKA ÉS KONTAKTOLÓGIA TÜKRÉBEN Fiiba lenne, ahogy Sándor Klára írja, ha a nyelvi változások rendszeren kívüli okainak vizsgálata annyira elvonná figyelmünket, hogy nem jutna belőle azoknak a rendszerösszefüggéseknek, amelyek egy-egy változás hátterében meghúzódnak (Sándor 1998: 66). A továbbiakban tehát nézzük meg az érintett illabiális fonémák rendszerösszefüggéseit a nagyhindi nyelvjárás diakrón és szinkrón adataiban, vizsgáljuk meg az adott fonémák fonetikai helyzetét, és nézzük meg az illabiális fonémák előfordulását a szlovák nyelvben is. Az MNyA. nagyhindi adataiban illabiális ézés (az ö helyén) hangsúlyos helyzetben például a gëriny ’görény’, këhëg ’köhög’, képé ’köpül’, mëgé ’mögé’, ëntëzékànnà ’öntözőkanna’, ëregàpà ’öregapa, nagyapa’, ëzvegy ’özvegy’, vërëzsbugâr ’vörösbogár, bodobács’, vëdër ’vödör’, zérég ’zörög’, stb. szavakban figyelhető meg. A hangsúlyos illabiális é'-zés a lehetséges 59 esetből kizárólagos változatként 10 alkalommal jelentkezett. A többi példában a labiális alakváltozat mellett szerepelt: 8 alkalommal a labiális alakkal egyenrangú változatként, 36 esetben archaizmusként, 5 példában pedig ritkán használtként. A mai adatokban 7 alkalommal jelentkezett a hangsúlyos illabiális é'-zés. Ebből 6 esetben a labiális alakváltozatok mellett, és csupán egy alkalommal egyedüli változatként (dëdëlle ’derelye, dödölle'). Három esetben illabiális alakváltozatokat is találunk ësszi ~ ëssze ’össze’, gëbre ~ gëbrike ’bögre’, gëriny ~ gërin ’görény’. A ke les ’köles’ példában pedig az illabiális tendencia mellett nyíltabbá válást is megfigyelhetünk. A szlovák hatással kapcsolatban megemlíthető, hogy a szlovák nyelvben szókezdő, hangsúlyos helyzetben ritka a rövid é, csupán néhány idegen eredetű szóban jelentkezik, pl. eden, efekt, egoista, echo, ekonóm, elektro, emócia, energia, epika, euro, evidencia, exekú-
