Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvjárások
A szlovákiai magyar nyelvjárásokhoz való viszonyulás 197 nyelvjárási nyelvhasználathoz a magyar társadalomban is a stigmatizáltság kapcsolódik. Ennek okai egészen az írástudás terjedéséig vezethetők vissza. Kezdetben aki írni és olvasni tudott, az tanult ember volt. Az irodalmi nyelv elsajátítása egyet jelentett az iskolázottsággal, és azokkal a foglalkozásokkal, melyeknek presztízsük volt. Ezzel növekedett az irodalmi nyelv tekintélye, a nyelvjárások értéke pedig csökkent az írástudók szemében. A társadalom többsége azonban írástudatlan volt, ezáltal nem volt semmilyen kapcsolata az irodalmi nyelvvel. Az írni tudók számának emelkedése, az iparosodás terjedése és a faluból városba költözők számának növekedése a nyelvváltozatok gyakoribb kapcsolatát, valamint a hozzájuk kapcsolódó magatartás változását is eredményezte. A nyelvváltozatokhoz kapcsolódó attitűdváltozások tehát a társadalmi változásokhoz köthetők. Az attitűdök változása pedig (amint azt fentebb leírtuk) a nyelvváltozatok jövője szempontjából is vizsgálandó. Mindezek alapján négy fontosabb időszak különíthető a nyelvjárási beszélőknek saját nyelvváltozatuk és a köznyelv megítélésének történetében (vö. Kiss szerk. 2001: 219-225) a) A semleges attitűd időszaka a leghoszszabb, az irodalmi nyelv kialakulásától a beszélt köznyelv falun való megjelenéséig (19-20. sz. fordulója) tart. A nyelvjárási beszélőknek ekkor még nem volt aktív kapcsolatuk a köznyelvvel, emiatt saját nyelvváltozatukat sem tudták hozzá mérni. A nyelvjárást ismerték csupán, és ha szembesültek a köznyelvvel, akkor ahhoz távolságtartóan viszonyultak. b) Az ellenszenvező attitűd a 20. század elejétől a század közepéig tart. E magatartás kialakulásának legfőbb oka az, hogy nagyszámú falusi lakosság költözik a városba. Az életmódváltás során más kultúrával és nyelvvel szembesülnek, mely számos megpróbáltatással jár együtt. A nyelvjárási beszélők az erősödő köznyelvi szorításra válaszul ösztönös védekezéssel, saját nyelvi normájuk védésével és a köznyelv elleni támadással reagálnak. A beszélt köznyelvnek nyelvjárási környezetben való használatát ellenszenvesnek érzik, és védekezésként kigúnyolják azt. c) A szégyenlő attitűd az 1950-es évek elejével indul és az 1980-as évekig tart. A nyelvjárási beszélők attitűdváltozását az okozta, hogy a magyar parasztság hagyományos életét, értékrendjét a kommunizmus szétrombolta. A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a parasztság jogainak és emberi méltóságának megsértése a saját nyelvváltozatukhoz való viszonyulás negatívvá válását is eredményezte. A nyelvjárási beszélők széles tömegei kezdik szégyellni nyelvjárásukat. Ennek két következménye van: egyrészt idegenek jelenlétében kerülik a nyelvjárási formák használatát, másrészt pedig letagadják azok használatát. Az önfeladó viszonyulás következménye a nyelvjárások felgyorsult térvesztése, visszaszorulása, valamint a regionális köznyelviség gyors terjedése, a kettősnyelvűség általánossá válása. d) Az 1990-es évektől kezdve a nyelvjárások és a köznyelv egymás mellett élésének újabb szakasza következik. A kiegyensúlyozó attitűd kialakulásának két oka van. Az egyik a társadalom negatív vélekedésének módosulása a parasztságról, illetőleg általában a falusiakról. A másik körülményt a rendszerváltozást követő társadalmi mozgások jelentik. Újraélednek a kisközösségi hagyományok, a magángazdálkodás, a faluhoz kötődés is erősödik. A nyelvjárás a helyi és a regionális azonosság (egyik legfontosabb) kifejezője, a szűkebb társadalmi környezet szimbóluma. Ha ez a beszélők számára fontos, akkor a modernizációs nyomás ellenére is megtartják a nyelvjárásukat. A kettősnyelvű nyelvjárási beszélők beszédhelyzettől függően vagy a nyelvjárást, vagy a köznyelvet (a köznyelv táji színezetű változatát) beszélik. Ezáltal tehát ritkábban kerülnek olyan helyzetbe, hogy nyelvjárásuk miatt megszólhatnák őket. Az attitűdök változásához két fontos megjegyzést szükséges még tennünk. Egyrészt azt, hogy az ismertetett időszakokban a jellemző attitüdtípusokkal szemben más viszonyulások is megfigyelhetők. A nyelvjárási beszélők közül sokan a szégyenlő - önfeladó attitűd idő
