Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)

Tanulmányok - Nyelvjárások

A magyar nyelvjárások helyzete és kutatása Szlovákiában

183

gazdagításának eszköztára. 2. A köznyelv támlásának és oktatásának kiindulópontja. 3. Esztétikai funkciót lát el a nyelvjárásban, nem rodalmi nyelven írott alkotásokban. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a magyar széprodalomban más országoktól eltérően (Németország, Svájc, ahol napjainkban is születnek nyelvjárásban írt prózai és lírai müvek) nem öttek létre nyelvjárásban írt alkotások. Ennek oka abban rejlik, hogy tájainkon „[...] erős a lagyománya annak a vélekedésnek, hogy a szépirodalom művelésére kizárólag a köznyelv ilkalmas” (Kiss 2001: 53). Nem is alakult ki lyelvjárási irodalom, csupán néhány kísérlet lörtént e tekintetben. Itt említhetjük meg Lakatos Demeter Csángó strófák (1986) és Duma- István András Én országom Moldova (2000) című, csángó nyelvjárásban írt verseskötetét, valamint Putz Éva palóc nyelvjárásban írt néprajzi értekezését (À kolonyi lágzi, 1943).

Ugyancsak a nyelvjárások esztétikai szerepe nyilvánul meg a helyi kultúrákat képviselő különböző folklórműfajokban (pl. mese, népdalok, népi imádságok stb.), s a szépirodalmi művekben és azok fordításaiban pedig a nyelvjárások a stilisztikai forrás szerepét töltik be. A nyelvjárások e szerepükben elsősorban szépirodalmi, főként prózai müvekben fordulnak elő, mivel az írók stíluseszközként a szereplők egyéni beszédsajátosságainak érzékeltetésére, a társadalmi és szociális hovatartozás, vagy a couleur locale kifejezésére használják.

A nyelvjárásokban rejlő esztétikai lehetőségeket elsőként Móricznak sikerült úgy kiaknáznia, hogy „magas esztétikai színvonalon a re - gényszöveg keretében a nyelvváltozatok (különösen a nyelvjárás, általában a beszélt nyelv) és az elbeszélő narráció egyidejű elkülönülését és együvé tartozását, vagyis diskurzusát” valósította meg (Tolcsvai 1999: 24). Móriczcal kapcsolatban általában felmerül a kérdés: melyik nyelvjárásban beszéltette parasztszereplőit? Általánosságban elmondható, hogy nem csupán egy nyelvjárástípus jelenségeit találhatjuk meg müveiben, jóllehet az ott megjelenő nyelvjárási sajátságok egy része a Felső-Tisza vidékére jellemző, de sokkal gyakoribbak a magyar nyelvjárások többségében is előforduló sajátságok, mint pl. a szótagzáró l és t kiesése: fődet, hónap (=holnap), vóna; azér, mer (=mert); a - ba/-be rag kettős funkcióban, hol? és hová? kérdésre történő használata stb. Móricz egyfajta „nyelvjárási koiné kialakítására törekedett, mert az egységes irodalmi nyelv korában már a nyelvjárási koiné is elegendőnek bizonyult a couleur locale felidézésére” (Herczeg 1961: 305).

A nyelvjárások sajátosságainak ismerete jól hasznosítható a műfordítás folyamán is. Azonban aligha túlzás azt állítani, hogy a fordítástudomány kevés figyelmet szentel a területi és társadalmi nyelvváltozatoknak. Pedig a műfordításokban a fordítók gyakran szembesülnek a nyelvjárások és más társadalmi nyelvváltozatok adekvát fordításának nehézségeivel.

Persze a nyelvjárások fordításával kapcsolatban „[...] nem lehet közös, minden műre érvényes szabályt adni” (Bárczi 1961: 108). Bárczi Géza azt sem ajánlja, hogy a fordító kiválasszon egy magyar nyelvjárást, s ennek elemeivel végezze el az idegen szöveg nyelvjárásias részeinek magyarítását. Szerinte a legtöbb, ameddig ezen a téren elmehet a fordító, hogy néhány ismert, népies ízű, de nem túlságosan ritka és nem egy szűk helyhez köthető kifejezéseket és frazémákat alkalmaz (Bárczi 1961: 108-109).

A nyelvjárási kifejezőeszközök helyett a műfordításban használhatók egyéb beszélt nyelvi elemek is, de úgy, hogy sem a szemantikai, sem pedig a pragmatikai információ ne szenvedjen csorbát.

A nyelvjárások helyzetének az előbbiekben leírt megváltozását elsősorban azok a nyelven kívüli (extralingvális) tényezők idézték elő, melyek a XX. század gyökeres, nemegyszer ellentmondásos és megrázó társadalmi-politikai-gazdasági, illetőleg művelődéstörténeti eseményeiből fakadtak és fakadnak (I. világháború, Trianon, II. világháború, diktatúrák, erőszakos szövetkezetesítés, urbanizáció, rendszerváltás, nyelv- és oktatáspolitikai intézkedé-