Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
III. Település- és népesedéstörténeti folyamatok
98 III. Település- és népesedéstörténeti folyamatok Fügefa levele, gyógyítsd meg, gyere kis angyalom, csókolj meg! Urazalám palec, boli me, jablonovo lisce zahoj me, jablonovo lisce zahoj me, frajiročka moja, ľubuj me. (Garany: Géczi 1998, 127) Jozef Ľudovít Holuby a Nyitra-völgyi szlovákság körében is ismert böjti eledel, a költés (keltýš) bemutatása kapcsán 1896-ban így írt: „Galgóc és Nyitra között sok a magyar nevű, de szlovák lakosságú község és dűlő, s e községek számtalan egyszerű családja magyar nevű, bár magyarul már régóta nem is tudnak, s minden kényszer és nyomás nélkül elszlovákosodtak. A keltýš készítésének szokása és neve is abból az időből származik, amikor itt nagy számban éltek még magyarok, akik a 18. század elején Galgóc és Nyitra között már kisebbségben voltak, s idővel teljesen elszlovákosodtak” (Holuby 1958, 162). Az ilyen és hasonló példákat még szinte tetszés szerint szaporíthatnám, de talán ennyi is elég annak alátámasztásához, hogy néprajzi szemlénket miért egy település- és népesedéstörténeti vázlattal kezdem. Erre az áttekintésre még akkor is szükség van, ha óhatatlanul hézagos lesz, s a teljesség igénye nélkül, inkább csak - tulajdonképpen a cseppben a tenger mintáját követve - bizonyos jelenségcsoportokra, jelenségtípusokra mutat rá. Leszámítva azt, hogy a vizsgált területre vonatkozó megfelelő mélységű aprólékos előmunkálatok is hiányoznak,55 egy ilyen, Dél-Szlovákia település- és népesedéstörténetét monografikus igénnyel feldolgozó munka külön kötetet igényelne. Ennek pótlása jelen összegzésnek nem lehet feladata. Mivel az alábbiakban sok esetben ismert történeti eseményekkel, tényekkel foglalkozom, minden esetben nem hivatkozom az amúgy is közismert forrásokra. 1. TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI VÁZLAT A honfoglaló magyarok viszonylag korán megülték a most szóban forgó térséget. Először a Bodrogközt és a Kisalföldet, majd a gömöri, nógrádi és honti területeket, s csak jóval később, a 13. század első felében a későbbi Torna megyét. Mindazonáltal az is nyilvánvaló, hogy nem üres területre költöztek. Csaknem biztos, hogy a szinte mindenütt jelen levő, különböző eredetű szláv telepek mellett még avar (a mai Komárom térsége) maradványokat is találtak itt. Bizonyos, nem túl meggyőző feltételezések alapján a honfoglaló magyarok Kárpát-medencébe érkezését kisebb-nagyobb germán (talán a mai Pozsony vidéke, továbbá egyes vélekedések szerint Mecenzéf és környéke) csoportok is megérték. Valamivel később jász és besenyő, majd talán kun elemek telepedtek itt meg, majd a tatárjárást követően több hullámban szláv (cseh, morva, szlovák) és német kolonisták érkeztek a vidékre (további irodalommal lásd: Liszka 2005a, 19-20). Utóbbiak a vizsgált térség középső területén meghonosították az akkori nyugat-európai modem bányászatot (hosszú távon ezzel a paraszti gazdálkodást, annak eszközkészletét is befolyásolva), továbbá néhány város ma is megfigyelhető szabályos településszerkezetét alakították ki (lásd például Rimaszombat és Rozsnyó négyzet alakú főterét. B. Kovács 2004, 25, 67). A török elől a 15-16. században a Kárpátmedence déli övezetéből magyar menekültek 55. Ján Botík munkája, amely a szlovákiai etnikai folyamatok történetét adja, csak részben pótolja ezt a hiányt. Botík az egész Szlovákiára vonatkozó tendenciákat rajzolja meg, amit egy kisebb térség aprólékosabb vizsgálatának eredményei egyrészt nyilván megerősítenének, másrészt sok esetben árnyalhatnának is (Botík 2007). Újabban egy másik szlovák munka is tárgyalja az „idegen etnikumok” szlovákiai jelenlétét, ám konkrét témafelvetésünk szempontjából ez is inkább csak a problematika vázlatos, ráadásul időben behatárolt kereteit adja (Marek 2006).
