Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
402 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Jaj mama, Hát elhagyott bennünket. Dolgos keze nem tesz már semmit, Jaj, de sokáig volt beteg, De már nem érez fájdalmat. Jaj, hát itt hagyott bennünket. Jaj, drága jó mama, Tíz gyermeket nevelt fel, Nem látogatja már többet őket. Még el sem búcsúzott tőlük! Jaj, jaj, Istenem! Légy vele most már Te! Vedd őt Magadhoz! Jaj, Istenem... (Helmeczy 1986, 52) A halott fej fáj át, amely a temetés idejére általában elkészült, Kisgéresen egy asztalos (fafaragó) készítette. Ez oszlopos forma, és megfelel a Tisza-melléken honos fejfatípusnak. A fejfára csak a halott neve, a születés és elhalálozás dátuma, valamint - síkdíszítményként - egy serleg, szív vagy rozetta kerül. Az utóbbi évtizedekben a temetést követő néhány héten belül a fejfát kő síremlékre cserélik ki, s éppen ezért - amint Helmeczy József írja - „sok fejfa hever a temetőárokban” (Helmeczy 1986, 54.). Összetettebb és gazdagabb a négyvallású (római és görög katolikus, valamint református és izraelita) Nagytárkány halottas szokásainak anyaga. L. Juhász Ilona kutatásai gazdag hiedelemanyagot hoztak a felszínre (úgy tűnik, hogy Nagytárkányban a reformátusok is több hiedelmet ismernek, mint kisgéresi hittársaik). A halálelőjeleknek is viszonylag gazdag tárházát, mindamellett Európa-szerte ismert formáit sikerült a gyűjtőnek rögzítenie: Szoktam mondani a lányomnak - már haragszik is érte -, hogy juj, de összecsengnek ezek a harangok, valaki megfog halni. S valóban olyan különlegesen tud csöngeni. Nem tudom, ki hallja, ki nem hallja, de én mindig meghallom. Volt rá példa, hogy mentünk a temetésen, s akkor beszélgettünk, s mondta valaki, hogy hallod, milyen érdekesen csengnek. Én már csak nem akartam szólni, de én is meghallottam. (Nagytárkány: Idős r. kát. nő. Közli L. Juhász 2006b, 432) Figyelemre méltó a faluban fellelt halotti búcsúztatók anyaga. Magyaros Imre (1937-2004), aki római katolikus kántor volt Nagytárkányban, nemcsak a faluban, hanem a környező településeken is magyarul és szlovákul egyaránt búcsúztatott. Több teleírt füzetben maradtak fenn a szövegei. A helyi plébános 1996-ban betiltotta ezt a tevékenységet. A kántorunk gyönyörűen tudott búcsúztatni. Mindig megríkatta a népet. Többen is mondták, hogy még meghatóbb, mint a plébános. Most már nem is olyan szépek a temetések, amióta nem búcsúztat... Kár vót betiltani, mert a népnek igen tetszett és igen megható volt... (Nagytárkány: 76 éves r. kát. nő. Közli: L. Juhász 2006b, 442) Példaként olvassuk el egy Nagytárkányban elhunyt kisgyermek búcsúztatóját 1963-ból: Zord kegyetlen halál, óh mondd mit siettél Midőn ilyen drága virágot letéptél Oh, hiszen annyian vannak, kik óhajtnak Mégis azt viszed el akit úgy siratnak Fehér lepel alatt itt nyugszik a kis holt Ki míg élt oly kedves és oly ártatlan volt De lelke mint harmat ha a nap felragyogott Honnan ide leszáll a mennybe távozott Elrabolt tőletek ily korán a halál Nagy fájdalom nektek édesapám s anyám Tizenhat hónapot éltem e világban És már elmegyek én innen más hazába Nyugodjatok hát meg Isten akaratán Hogy el kellett menni tőletek ily korán De mielőtt mennék szüleim tőletek Meghűlt ajkaimmal végső búcsút veszek
