Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
1918 utáni néprajzi kutatástörténet 39 központi magyar könyvtár, adattár stb.), valamint egy publikációs fórumnak a létrehozását mindketten alapvető követelménynek tartották. Görcsös Szlovákia magyarlakta helységeinek néprajzi felméréséhez az alapkutatások megindítása érdekében egy felderítő kérdőívet is kidolgozott ebben az időben. Ekkoriban, 1969- ben alakult a kérészéletű, s (éppen rövid fennállása folytán) inkább jelképes jelentőségű Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság is, amely egy rendkívül rövid aktív tevékenységet követően néhány esztendeig még vegetált, majd 1974-ben fonnálisan is megszüntették (vö. Ág 1991; Görcsös 1992). Az ismert társadalmi-politikai események következtében a fentebb vázolt tervezetekből gyakorlatilag tehát semmi nem valósult meg, ám a téma továbbra is napirenden maradt. 1975-ben egy tanácskozás keretében vitatták meg (Magyarországon!) a teendőket (Filep 1975), majd B. Kovács István a Csemadok Központi Bizottsága Néprajzi Közlemények című gyűjteményének megjelenése kapcsán a néprajzi munka általánosabb érvényű, elméletigyakorlati jellegű szervezési kérdéseiről is szólt a Hétben (B. Kovács 1976). Ezekben az években fogalmazta meg először Ujváry Zoltán is a szlovákiai magyarok néprajzi kutatásával kapcsolatos elképzeléseit. Ezek első megjelenése tudomásom szerint a Gömöri népdalok és népballadák című gyűjteményének kísérőszövege (Ujváry 1977). Az Irodalmi Szemle hasábjain 1977-ben Nemzetiség és tudomány címen a szlovákiai magyar tudományosság fogalmáról, jelentőségéről, helyzetéről és feladatairól rendeztek ankétot. A néprajztudományt képviselő egyetlen hozzászólónak (Méryné T. Margitnak) viszont nem sikerült a hatvanas évek eleji szemléletet meghaladnia, s lényegében csak a Csemadok keretében zajló néprajzi gyűjtés eredményeiről beszélt. A nemzetiségi körülmények között művelt, illetve művelhető tudományról a legborúlátóbban Mészáros László nyilatkozott. Szerinte „szlovákiai magyar tudomány nincs” és „szlovákiai magyar tudományos alkotómunkáról is csak megszorításokkal” beszélhetünk. Főleg az ehhez szükséges „szellemi teret” és a „magas fokú szervezettséget” hiányolja (Irodalmi Szemle 1977, 248-249). Néhány évvel később e sorok írója ugyancsak az égetően szükséges intézményes kereteket, publikációs lehetőségeket, a szakszerű szervezettséget, a munka kijelöléséhez elengedhetetlenül szükséges tudománytörténeti kutatásokat, egy néprajzi alapbibliográfiát hiányolt elsősorban az 1979-ben, a Vasárnapi Új Szó hasábjain megjelent vitaindító írásában (újraközölve: Liszka 1998a, 13-20). A cikket hozzászólások sora követte. A csaknem egytucatnyi írás, egymást kiegészítve, a néprajzi kutatómunka feltételrendszerének valamennyi lényeges aspektusát érintve, konkrét megoldási javaslatokat is tett. Hivatalos oldalról viszont nem talált visszhangra a kezdeményezés (Für 1989, 126-132; Liszka 1998a, 21-22). Talán azért sem, mivel ebben az időben, 1980 májusában rendezték meg Dunaszerdahelyen A csehszlovákiai magyar nemzetiség néprajzi kutatásának elméleti és gyakorlati problémái című nemzetközi tudományos tanácskozást, amelyen a Szlovák és a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézete, illetve Néprajzi Kutató Csoportja, valamint a Csemadok KB mellett érdekelt volt egy sor más intézmény, elsősorban az érintett dél-szlovákiai vidéki múzeumok, ám a fentebb említett vita résztvevői nem kaptak rá meghívást. Az elméleti jellegű eszmefuttatások, kutatási beszámolók mellett ezen a tanácskozáson is elhangzottak azok az igények, amelyek a gördülékenyebb és szakszerűbb kutatómunka alapfeltételeként már korábban is fol-fölbukkantak és teljes mértékben szinte azóta sem kerül(het)tek le a napirendről (vö. Botík-Méry 1981). így például 1982-ben Debrecenben, a Magyarország határain kívüli magyar néprajzi kutatásokról rendezett tanácskozás keretében (Méryné 1984b, 180; Paládi-Kovács 1984a, 163), majd 1987-ben a Csemadok XIV. Országos Közgyűlésén, továbbá az Egerben 1989- ben rendezett tudományos tanácskozáson (Ujváry 1989, 128-129), valamint ugyanabban az
