Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
376 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása vül magas volt az Amerikába történő kivándorlás. Volt, aki több alkalommal is megjárta Amerikát (az Amerikai Egyesült Államokat vagy Kanadát), s nagy ritkaságnak számított, ha szegényen jött haza. Az ilyenre mondták, hogy „egy szekeren ment Amerikába, de fődön jött haza” (tehát: a szekeret adták el, hogy kimehessen, de a földet is el kellett adni, hogy haza tudjon jönni). Miután 10-15 évet kint dolgoztak, visszatérte, a keresetükből földet, gazdasági felszerelést tudtak vásárolni, házat építeni (Sz. Tóth 1999, 1176-1177). Bodnár Lajos leírásának köszönhetően viszonylag jól ismerjük az egykori Nagykaposi járás két világháború közötti koldusainak életmódját, -körülményeit s társadalmi megítélését. Ennek köszönhetően itt ezt a társadalmi réteget az eddigieknél részletesebben tudom bemutatni. A koldusok nem egyszerűen a „szegények” körébe sorolódtak a korabeli társadalmi megítélés szerint. Valamilyen testi hiba, családi tragédia miatt munkaképtelenné vált, magukat kéregetésből fenntartó egyének voltak a koldusok. Voltak helyi és vándorkoldusok. Az előbbieket lényegében az adott faluközösség tartotta el. A koldulás engedélyhez volt kötve, amelyet az illetékes hivatalok állítottak ki a koldus számára. Ehhez több dokumentumra volt szüksége a kérvényezőnek: keresztlevél, illetőségi bizonylat, szegénységi bizonyítvány, a helyi elöljáróság javaslata, körorvosi egészségi bizonylat. A faluba belépő koldus nem kezdhette meg a koldulást, mielőtt a bírónál be nem jelentkezett volna. A koldusoknak egymás közt el volt osztva a körzetük is, amit rendesen nem zavartak meg, ezeket a határokat nem lépték át. A házba lépve általában rögtönzött imát mondtak (koldusima). A helyi társadalmak elnézően, részvéttel kezelték a koldusokat, bár mindenhol tudnak mesélni olyan eseteket, amikor a kéregetők ezzel a jóindulattal visszaéltek. Felföldi Dániel mátyóci földbirtokos az istállójában négy személy számára berendezett szobát különített el, ahová a koldusokat fogadta be rossz idő esetén. Itt a rászorultak meleg ételt is kaptak (Bodnár 1995, 67-110).
