Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)

IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása

Ung-vidék

373

...három darab parazsat a szemétlapátra tettek, erre ráhelyezték a keresztelőkor eltett hajfiirtöket. Ezzel a füsttel háromszor körüljárták a bölcsőt, melyben a gyermek feküdt. Menetközben mondogatták: »gonosz fuss, átkozott pusztulj, gyehenna, pfuj, pfuj, pfuj!«

(Mátyóc: Bodnár 1995, 64)

A házasodási szokások lefolyását egyrészt a felekezeti hovatartozás, másrészt a társadalmigazdasági helyzet határozta meg. Abban az esetben, ha különböző felekezetűek házasodtak, mindig az asszony vallása volt a döntő, tehát abban a templomban került sor az esküvői szertartásra. Az Ung-vidéki lakodalom helyi, regionális színeként fogja föl D. Varga László a konyh a táncol és a keszkenőtáncol.. Előbbi a lakodalom előtti napon zajlott, amikor az eseményre hivatalos vendégek összehordták az ételek elkészítéséhez szükséges naturál iákat, a szakácsaszszonyok ezt feldolgozták, majd az egészet nagy tánccal zárták le. A menyasszonytánchoz is kapcsolódnak figyelemre méltó hiedelmek. Miután mindenki megpörgette a piros pöttyös menyecskeruhába öltözött iijú aszszonyt, egy tányérba bizonyos pénzösszeget helyezett. A vőfély a menyasszonytánc végeztével az ifjú asszony köténye zsebébe öntötte a pénzt, majd a tányért földhöz vágta. A cserepeket a fiatal lányok igyekeztek összeszedni, mert azt tartották, aki ebből részesül, az egy éven belül férjhez megy (Csicser). Más variáns szerint az ifjú pár közösen söpri össze a cserépdarabokat. Ezt követően az ifjú félj elszökteti párját. A helyi hiedelem azt tartotta, hogy ha egy napon belül összeszámlálják a pénzt,123 akkor egy éven belül születik gyerekük. Ha később, akkor annyi éven belül, ahány napon belül került sor a pénzszámlálásra. A keszkenőtáncra a menyasszony kontyolása után került sor, amikor már fáradt volt a násznép. Lényege, hogy a lakodalomban részt vevő legények, körben állva mindegyik leányt megpörgették, csókot kaptak érte, nekik viszont fizetni kellett a részvételért. A pénzt az egyik legény gyűjtötte egy tányérba. A befolyt összegből pálinkát vásároltak. Szólni kell röviden az itt is ismeretes kérészről. Ahogy arról a Palócföld megfelelő alfejezetében már volt róla szó, a hérész helyi értelmezése korántsem egységes (lásd ott!). Nincs ez másként az Ung-vidéken sem. Ismeretes az a felfogás is, hogy hérész az, amikor a fiatalasszony hozományát (ágyat, ágyneműt, ruhaneműt) egy kocsira felrakva átszállították az ifjú pár új otthonába. Ekkor mondták, hogy kérészbe mennek (D. Varga 2006, 58). Máshol, mivel a lakodalom két háznál is zajlik, a hérész (vagy hérisz, hőrész) az az esemény, amikor a másik faluból származó menyasszony megérkezik kíséretével. A hérész során hozzák a menyasszony bekötőruháját is, amit az éjjel ölt magára (Barna-Molnár 1989, 75). Barna Gábor és Molnár Ágnes az Ungvidéki lakodalmat bemutató dolgozatában egy helyi sajátosságra hívta fel a figyelmet:

...a lakodalmi eseménysornak nincs egy kiemelkedően fontos, az egész szokássort irányító, szervező-rendező szereplője. Ez viszont más oldalról azt is jelenti, hogy a közösség több tagjának van hagyomány szabta lehetősége, hogy a lakodalmi eseménysor egy-egy pontján előtérbe lépjen, s annak a résznek főszereplője legyen, ugyanakkor a többi tisztségviselő a háttérben marad. Az alföldi lakodalmak többségében van egy szervező, aki szinte felkérése percétől kezdve fő szervezője, irányítója az eseményeknek. Ez a vőfély. A vizsgált falvakban a vőfély alakja nem nyomul annyira előtérbe. Több vőfély is van, s mindig más-más vőfély szerepe a fontos. A lakodalom más eseményeikor pedig a vőfély teljesen háttérbe szorul. Például: a lány kikérésénél a kérők, kiadók, azaz a násznagyok töltenek be fontos szerepet, s nem a vőfély hívogatja meg a lakodalmi vendégeket sem. A verselésen, rigmusok mondásán túl, itt beleszólása nincs pl. a ven123. A mcnyasszonytánccal történő pénzgyűjtés időbeli alakulásáról ellentmondásos adatok állnak rendelkezésre, így ez még tisztázásra szorul. D. Varga László azt írja, hogy a menyasszonytáncért csak nagyjából az 1960-as évektől szokás fizetni. Korábban „mindenki megforgatta a menyasszonyt, de pénzt nem adtak; csupán megkínálták pálinkával, mert megtisztelték a menyasszonyt" (D. Varga 2006, 56). A következő oldalon meg arról beszél, hogy „a régi időkben egy menyasszony háromszáz pengőt is összetáneolt” (D. Varga 2006, 57).