Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)

IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása

314

IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása

feneke is volt. A ruhadarab ujja ugyanis nem nyitott, hanem egy kör formájú posztóval zárták le. Ezt a felületet szintén hímzéssel díszítették. „A szűr ujja gyakran arra szolgált gazdájának, hogy belerakjon holmi apróbb készségeket, melyekre szüksége lehetett” (Fábián 1910, 165). A szűrvirágok motívumait a szürszabók mintakönyvekben, rajzkönyvekben gyűjtötték össze. Fábiánnak sikerült néhány ilyet is találnia, s ezek alapján mutatja be a losonci szűrszabók egykori gazdag mintakincsét, amely főleg a rózsa, rózsalevél, tölgylevél, liliom, szegfű, rozmaring és tulipán motívumainak az alkalmazásából és variálásából tevődött össze.

Ahogy a 20. század elejére Fábián Gyula szerint a cifraszűr és a bőrködmön viselete is a háttérbe szorult (vö. Fábián 1911), ugyanúgy az egész hagyományos női ruházkodásban is alapvető változások következtek be:

A kultúra nyomában járó majomkodás, az úri népség utánzása is természetes ellenségei, sőt megölői a népművészetnek. A franczia és bécsi rongy mindenütt hódít, már csak azért is, mert olcsóbb és könynyebben hozzáférhetőbb is a régimódi kisipari vagy házi magyar termékeknél.

Ma már keveset sző a palócz asszony. Olcsóbban megkapja a vásznat Losonczon a zsidónál, mint a mennyibe a házi kerül. Nem varr ingvállal, pruszlikot, derekat, mindezt megteszi egyetlen ruhadarab - a blúz. Virágot nem ír a vásznára, mert kidrukkoltatni könnyebb a vásáron. Szűr, ködmön már réges-rég nem kell. A menyasszony sem öltözik fel az esküvőjére rókaprémes mentébe, azok a ruhadarabok is egészen kivesztek már, a melyeknek viselése valami hagyományhoz, szokáshoz, hithez, sőt babonához fűződött. Igen öregnek és csúnyának kell azoknak az embereknek lenni, a kik még emlékeznek régimódi ruhadarabokra, vagy esetleg nem restellenek viselni néha olyanokat.

(Fábián 1910, 162)

Három évtized elmúltával Darkó István hasonló módon még mindig az elmúlt régi szép időkön mereng:

Cifraszürt viselő gömöri legény (Malonyay 1922)

Valamikor a losonci kézműipar országosan ismert és becsült volt. Az evangélikusok templomához és az állami tanítóképző intézethez torkolló Nagyvarga és Kisvarga ucca a csizmadiák, tímárok, mézeskalácsosok uccája volt. Csütörtöki hetivásárok alkalmával a református és katolikus templom környékét, a Kubinyi-teret megtöltötték a csizmadiák, kötélverők, szíjgyártók, magyarszabók, szürszabók, kékfestők, gyolcsosok sátrai. Nógrád kétajkú népe, a palócok és a gyetvavidékiek a falu terményeit és állatait a pénzforgalom közbejöttével itt váltották át ipari, szükségleti tárgyakra. Gazdasági és néprajzi tekintetben egyaránt gazdag hetisokadalom és színes kép volt ez, más városok hónapos nagy vásáraival is felérő. Mára szinte teljesen megszűnt. De nem járnak már a losonci iparosság nehéz vasalású, borítás szekerei a messzi környék vásáraiba sem. A kézműipar helyébe a cseh-