Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
Az előzmények 1918-ig 29 saságában vett részt, Móra Ferenc A honfi igricek című elbeszélésében tette közismertté: ...1910-ben az ipolysági vármegyeházán egy pesti úr állított be az alispánhoz, Marek Károlyhoz. Szép piros-pozsgás képe volt az úri embernek, a termete is tagbaszakadt, valóságos vidéki földesurat mutatott, azért is igen meglepődött az alispán, mikor a nevét és a mesterségét meghallotta: — Györffy István vagyok, a Néprajzi Múzeum őre, gyűjtő úton járok Honiban.- Úgy? - mosolyodon el az alispán. - No, igen örülök. Talált-e már sok kanásztülköt, doktor uram? Mert azokat nem ártana, ha mind összeszedné és elvinné Pestre. Vagy legalább azt az egyet, amelyikkel engem felkurjongatnak minden hajnalban, mikor legjobb ízűt alszom. A tudós igen kapott a szón, mert éppen kanászok irányában kopogtatott be a vármegye urához. Nem elég a kanászhangszert berakni a múzeumi üvegszekrénybe, a belőle kizengő dallamot is meg kellene valahogy fogni és skatulyába rakni. A módja is megvolna annak, csak éppen hogy a kanász nem akar kötélnek állni. Nemcsak hogy nem produkálja a tudományát, ha kérik rá, hanem akkor is abbahagyja, ha rajtakapják, mikor a maga gyönyörűségére tutul. Hát ha a vármegye itt segíteni tudna, nagy hálára kötelezné a tudományt. A néprajzi tudósnak szerencséje volt. A honti alispánban olyan emberre talált, aki mindjárt elértette, miről van szó. Se ki nem nevette a tudóst, se azt nem mondta neki, hogy majd jövő ilyenkorra tessék jönni, mert most nem érünk rá, hanem nagyon is komolyan vette a dolgot. Kiadta az ordrét a lovas hajdúknak, hogy szaladják be tüstént a szobi, meg a báti járást, s aki kanászt találnak, azt erre meg erre a napra állítsák elő. De mind hozza magával a muzsikát is, kürtöt, dudát, furulyát, ki minek mestere. Amikor Györffy látta, hogy itt nagy dolog van készülőben, ő is segítségért szalajtott haza egy sürgönyt. S mire ötven kanász fölgyülekezett az ipolysági megyeház előtt, akkorra Pestről megérkezett a segítségül hitt másik garabonciás is. Az pedig nem volt más, mint - Bartók Béla. Megborzadt a boldogságtól, ahogy a szűrös igricek hadát meglátta... (Móra 1926) A nagy magyar író által anekdotikusan kicifrázott, tragikomikus véget érő eseménnyel több kutatónk is foglalkozott (Csáky 1985, 192-208; Csáky 1989, 84-90; Csehi 1994, 67-72), mígnem Hála József alapos kutatásai nyomán kaphatunk (talán) végleges képet róla. A budapesti szakember gondos vizsgálódásaiból kiderül, hogy a Móra-karcolat azon befejezése, miszerint az egyik lerészegedett kanász gyújtotta volna fel (az akkor egyébként valóban leégett!) a postaépületet, történetileg nem állja meg a helyét (de legalábbis nem bizonyítható), s az összegyűlt ötven kanász is túlzás. A korabeli dokumentumok alapján nagyjából egy tucatra lehet becsülni a kanászhangversenyen részt vevők számát (Hála-G. Szabó 2010, 35-58). A sárospataki Deák Geyza ebben az időben, tehát a 20. század első évtizedében az Ung megyei Tiszaháton végzett kutatásokat és adott közre a térség halászatára és építkezésére vonatkozó forrásértékű tanulmányokat (vö. Ethnographia 43 /1932/, 46). Ugyanő a pásztorművészet terén is végzett gyűjtéseket, és a sárospataki kollégium gyűjteményét kilenc pompásan faragott Ung-vidéki pásztortülökkel gazdagította (Galgóczy 1999, 34, 47. Vö. Pocsainé 2001a). Itt emlékeztetek rá, hogy a 19. század második felében számtalan lokális egyházi krónika született, amelyek az adott település népéletére is közölnek pótolhatatlan adatokat (pl. Balogh 1997; Kollár 1997. Vö. Bodnár 1999a; Nagy 1997a). Abban az időben járunk egyébként, amikor országszerte mind nagyobb hévvel indul meg a néphagyományok gyűjtése. A 19. század végére a néprajztudomány már oly mértékben kikristályosodott, hogy felvetődött a szakmai testületbe való tömörülés igénye. 1889-ben létrejött a Magyarországi Néprajzi Társaság (1896-tól: Magyar Néprajzi Társaság), amelynek 1890-től önálló folyóirata indult meg Ethnographia címen (Kosa 1989b). Ennek első számában jelent meg Katona Lajos jelentős tanulmánya, amelyben a szakterület tárgykörét, kutatási módszereit foglalja össze (Katona
