Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Zoborvidék 279 Annak ellenére, hogy a körmeneteket 1989 előtt szintén nem engedélyezték a hatóságok, a hívők a templom körül vagy a templomban mégis rendszeresen megtartották ezeket. Az utóbbi két évtizedben viszont ismét vannak processziók, s ez alkalomból a házak homlokzatán levő szoborfülkékben is meggyújtják a lámpát. Végezetül a vidék rendkívül gazdag vallásos hagyományvilágából az úmapi körmenetet mutatom be Madar Ilona közleményére (Madar 1989, 66-68) és saját kutatási eredményeimre támaszkodva. Az úmapi körmenetet (Alsóbodokon bujdajárúsi) lényegében minden faluban megtartják ma is. Amint már fentebb említettem, a kommunista diktatúra időszakában a hatóságok nem engedélyezték az egyházi körmeneteket, így a hívők a templomban vagy legfeljebb a templomkertben rendezhették meg az úmapi körmenet is. A pünkösd utáni tizedik napra, csütörtökre eső Űrnapját általában az azt követő vasárnap tartják, de vannak falvak (pl. Zsére), ahol napján kerül sor rá. Zsérén az úmapi körmenethez szükséges négy lombsátrat {hajlok) az utcákon amúgy is meglevő kis kápolnák, mezei oltárok elé állítják. Egyébként ezeket a lombsátrakat (másutt búj dóknak, bujáinak is nevezték a térségben) úgy helyezték el, hogy érintésükkel a körmenet a település fő útvonalait be tudja járni. A lombsátrakat általában az a család (illetve annak rokonsága és a szomszédság) készítette, amelynek háza elé került. A községi erdőben vágtak szép, fiatal, egyenes törzsű fákat, ha egy mód volt rá, gyertyánfát. Ezek képezték lényegében a sátor vázát. A földbe ásott tartófákat a férfiak husángokkal befonták úgy, hogy az eleje teljesen nyitott maradt. Az asszonyok a szőlőben található dús bujdéfuvet sarlóval vágták, majd batyuzólepedőbe (ponyva) kötve hozták be a faluba és a már körbefont lombsátrat befedték vele. A leányok tisztesfüvei gyűjtöttek, szintén hasonló célból. A rokonság, szomszédok minél több és minél szebb virágokkal díszítették a sátrat, ugyanis versengtek is a faluban, hogy kié lesz a szebb bujdok. A lombsátor hátsó falához egy asztalt helyeztek, amit fehér terítővei takartak be. Ezeket a térítőkét általában aranyosmaróti apácákkal íratták ki és varratták. Erre a provizórikus oltárra a család legszebb szobrait, szentképeit, feszületéit tették, továbbá gyertyákkal, virágokkal díszítették. Az asztal elé egy kisebb zsámolyt helyeztek, szintén fehér terítővei lefedve. Erre térdelt a körmenet alkalmával a pap. A processzió a szentmise után indult a templomból. A menetet általában az egyháztanács elnöke vezette, kezében feszülettel. Utána a férfiak, majd a legények következtek a Jézus Szíve-képpel. Mögöttük a lányok fehér ruhában egy Mária-szobrot vittek. A szobor derekára annyi fehér szalagot kötöttek, ahány eladósorban levő leány volt a faluban. Ez utóbbiak a körmenet alkalmával egy-egy ilyen szalag végét fogták (Barslédecen és Gímesen szalagos lányoknak nevezték őket). A lányok csoportját a tömjénnel füstölő egyházfi követte. A baldachin alatt haladó és az Oltáriszentséget vivő pap előtt a kislányok virágszirmokat szórtak a földre. A papot a falu felnőtt népe követte, majd a sort a fúvószenekar zárta. Amerre a körmenet haladt, a házak ablakaiban gyertyát gyújtottak, a házak oromfalában levő szoborfülkékben szintén meggyújtották a gyertyát, illetve újabban felkapcsolják benne a vezetékes villanyégőt. A pap minden egyes lombsátorba bement és letérdelt. Amíg ő benn fohászkodott, a nép kinn csöndben figyelte. Miután a körmenet visszaért a templomhoz, a lombsátrakat szétszedték, több helyütt faanyagát elárverezték. A kisgyerekes családanyák, idős asszonyok igyekeztek a sátrak lombjából, virágjából hazavinni, mivel azt gyógyerejünek tartották. A térség szakrális kisemlékekben is gazdag. A falvak határában és belterületén számtalan út menti feszület, képoszlop, kis kápolna, szentek (főleg Orbán, Nepomuki Szent János és Vendel) szobrai, továbbá lourdes-i barlangok hirdetik az ott lakók mély vallásosságát. Széles körű európai hagyományai vannak a települések határában felállított vörös és fehér kereszteknek. Eredeti jelentésüket és funkciójukat azonban a mai napig homály fedi, miközben