Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
278 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása No és a békába belerúgtam. Belerúgtam, s a Ilon is - újra hogy jő vissza. Én megint vissza, ügyi avval a békával futballoztunk. És má ült szegényke, és nagyon fújt - bele akartam rúgni —, és így csinált nekem [ujját intésre emelte]. Úgy mentem onnan! És ez igaz vót. (Nyitraegerszeg: Magyar 2002, 136) 5.3.2.3. Népi vallásosság A népi vallásosságra vonatkozóan inkább szórványos ismereteink vannak (Czövek 1990; Jókai 1997; Sándor 1997; Tátrai 1990 stb.). Rendszerezettebb tudásra Madar Ilona munkáiból tehetünk szert (Madar 1989; Madar 1995). Az alábbi áttekintést ezek figyelembevételével, saját kutatási eredményekre támaszkodva szövegeztem meg. A térség lakossága gyakorlatilag egyöntetűen római katolikus vallású. A naptári ünnepekhez kapcsolódó szokások, igaz, gyakran „pogány” elemekkel átszőve, de alapvetően a keresztény egyházi év, a keresztény (esetünkben most konkrétan a római katolikus) liturgia alapján szerveződnek. A vidék népe vallásosnak mondható, és Zita Škovierová meg Tátrai Zsuzsanna nyolcvanas évek végi tudósításai, miszerint a vallásos élet visszafordíthatatlanul kopik ki, mára nem igazolható (Škovierová 1983; Tátrai 1990. Vö. Jókai 1997). Mindeközben úgy tűnik, hogy amíg a vallásos élet nyelve korábban a magyar volt (ily módon a vallásgyakorlás egyszersmind bizonyos fokú anyanyelvmegőrzést is jelentett. Vö. Czövek 1990), mára több zoborvidéki településen a szlovákra váltott. A zoborvidéki magyarok elsősorban a közeli búcsújáró helyeket látogatták és látogatják. Ezek között is kiemelten kell kezelnünk a pogrányit, amelynek kialakulása szinte a szemünk előtt zajlott, hiszen 1942-ben a pogrányi, gesztéi és bodoki hívek áldozatkészségének köszönhetően vált Jézus Szíve zarándokhellyé. Azóta a Szent Szív ünnepét követő vasárnap szentségi körmenetet tartanak a vidék hívő magyarsága részvételével (Madar 1989, 65). A két világháború között elsősorban Nyitrára, Tapolcsányba, Selmecbányára, Máriavölgybe, Sasvárra, továbbá Mariazellbe, Csatkára, Márianosztrára jártak búcsúba. A második világháború után egyre nehezebbé vált hivatalosan a búcsújárásokat megszervezni, ezért kirándulás címén utaztak el egy-egy falu asszonyai a búcsújáró helyekre (vö. Sándor 1997). Bizonyítják ezt többek között a zoborvidéki magyar falvak lakóházaira oly jellegzetes szoborfülkék, bennük a különféle búcsújáró helyeken vásárolt Jézus-, Mária- és Szentcsalád-szobrokkal. Ilyen szoborfülkék még a hatvanas években épült házakon is természetesek, ami a nagyfokú vallásosság bizonyítéka. Itt említem meg, hogy L. Juhász Ilona kutatásainak köszönhetően tudjuk, a térség falvaiban nemcsak a lakóházakon, hanem az adott települések temetőinek síremlékein is feltűnően gyakoriak a szoborfülkék. Az ezekben található gipsz- vagy porcelánszobrok szintén búcsújárások alkalmával kerültek a faluba. A hatvanas években épült kockaház, szent szobrot tartalmazó szoborfülkével az oromfalában. Alsóbodok (L. Juhász Ilona felv. 2000)
