Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
232 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Itt kell szólni a martosi metéléses textíliák kérdéséről is, amelyeknek keleties motívumkincse jó néhány kutató fantáziáját meglendítette (lásd pl. Nagy—Vidák 1993). A valóság pedig az, hogy a napjainkban karakterisztikusnak tekintett martosi metéléses textíliák széles körű elterjedésében egy, a faluban az 1920-as években tevékenykedő tanítónőnek volt kezdeményező szerepe. Vecseyné Takács Olga saját maga rajzolta és komponálta a mintákat, amelyeknek egyszerűbb változatait korábban kiegészítő viseletelemek díszítésére használták. Az iskolai kézimunkaórákon megtanította készítésükre a tanítványait, és mára nincs olyan ház a faluban, ahol ne volnának rátétes térítők. A környező falvakban viszont nem vert gyökeret, így jellegzetes martosi technikává vált (Gaál 1988, 58). ... Vecseyné Takács Olga igazgatónő igen nagy érdemeket szerzett a martosi művészet terén. Negyed évszázados működése óta feltűnően finomult a leányok formaérzéke és rajzkészsége. Míg azelőtt csupán az ollóra bízták a különféle motívumok képzését, most amióta megtanultak rajzolni, sokkal szabadabban csapongfantáziájuk. Lelkűk rejtett mélyéről felszökik a puszták elfelejtett virága és rajzuk nyomán ágas-bogas gyönyörűséggé lombosodik. Azóta már sokkal rendszeresebben tudnak dolgozni. Kiváló gondot fordítanak az új szép minta pontos megrögzítésére is. Munkájuk így egyre szebb, mert nincs veszélyben a motívum és nem kell félteni az elhúzástól sem. Vecseyné Takács Olga rendszeresen irányított rajzóráinak és tervező oktatásainak az eredménye, hogy a növendékek második nemzedéke már túlnyomóan saját elgondolása után dolgozik. így egyre változatosabb és tetszetősebb munkákat készítenek. Az eredmény el nem maradhatott. Fáradozását siker koronázta, mert a csipkehatású martosi népmunka egyre kelendőbb és keresettebb cikke a kézimunka-értékesítő piacnak. A lelkes nagyasszony tehát jól vigyázott a vártán. 30 éves [sic!] martosi működése nyomán elmondhatjuk róla, hogy jól sáfárkodott. Nemcsak, hogy megőrizte a nép kincsét, művészetét minden pusztulástól, de felbecsülhetetlen értékű munkát végzett az ősi minták felkutatása és gyűjtése terén is. Házról-házra járván a legrejtettebb helyeken, szuszékok, ládák alján, a sötét kamrák rúdján kereste és gyűjtötte fel a régi martosi rátétes motívumait. Az így összegyűjtött anyagot lerajzolta és rendezte. Ládányi martosi értéket mentett meg ezzel a munkával a pusztulástól. (Féja 1938, 94) Valami hasonló helyzet volt a környező falvakban is. Baranyay Géza földbirtokos és neje szilárdította meg tudniillik Hetényben és terjesztette el a környező falvakban (Kurtakeszin, Marcelházán, Komáromszentpéteren) a subrikálást (Borovszky é.n., 239). Ez végső soron a lyukhímzésnek egy helyi változata, amivel a hetényiek a 19-20. század fordulóján házalva is kereskedtek (vö. Šťastná 1982). Méry Margitnak a szlovákiai magyar népviseleti csoportokat tartalmazó osztályozása alapján részben a II. csoport (Mátyusföld), részben az V. csoport (A Zsitva és a Garam völgye közötti terület) viseletéi tartoznak a most vizsgált térségbe. A népi kultúra egyéb jelenségeit tekintve az északi peremvidék falvai (Verebély, Aha, Nagyhind, Kalász, Bábindái, Nemesdicske) talán inkább a tágabban értelmezett Zoborvidék vagy Nyitra vidéke vonzáskörzetéhez sorolandóak. Ezeket leszámítva Méry Margit hét viseleti alcsoportot különböztet meg a térségben (Méry 2002, 134-157. Vö. Fél 1942; Miklós 2004). Közülük a legkarakterisztikusabb Alsó- Garam menti kurtaszoknyás viseletét meghatározó női ruházkodást mutatom most be vázlatosan. E viseleti csoport (Bart, Bény, Kéménd, Kőhídgyarmat, Garampáld, Kisgyarmat tartozik ide) elsődleges megkülönböztető jegye, hogy a magyar női viseletek között itt a leghosszabb a ruha dereka, s a legrövidebb a szoknya. Hogy hogyan érték ezt el? Nos, a vállpántos, hurkaszerű csípőpámát, a pofándlit (amely elsősorban a csípő megszélesítését szolgálta mindenütt), itt 15-20 centiméterrel a derék alá süllyesztették, miáltal tulajdonképpen módosították, lejjebb eresztették a csípő helyét is. Erre a
