Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)

IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása

Vág és Garam köze

231

Munka a faragószéken. Köbölkút (Liszka József felv. 1983)

Marcelházán a 20. század elején volt még olyan takácsmester, aki „cifrát” tudott szőni (hasonlót, mint a régi martosi pámahéj). A század közepének marcelházai takácsai viszont már csak simát tudtak szőni. A recens adatok alapján a naszvadi takácsoknak céhük is volt, bár a 20. századra számuk jelentősen megcsappant. Peter Zaťkónak a Szlovákia háziiparáról készült statisztikai kimutatása nem is szerepelteti Naszvadot (Zaťko 1931), holott az utolsó naszvadi takács, Csuport József (1908-1992),

aki az édesapjától a 20-as években tanulta a mesterséget, még a nyolcvanas évek első felében is dolgozott. Az utolsó évtizedekben már a szlovákiai Népi Iparművészeti Központ (ÚĽUV) számára készítette termékeit. Ez a tény befolyásolta mintakincsét is, ugyanis megrendelői gyakran megszabták, hogy milyen jellegű termékeket kívánnak tőle megvásárolni, így nem e helyi ízlés szabályozta már munkáját. Halála óta a család tovább folytatja tevékenységét. A térség Garamhoz közeli felében viszont a vásznat ki-ki magának szőtte meg. Ezzel magyarázható, hogy 1930-ban Bényben kettőszázan, Nagyölveden négyszázan, Érsekkétyen pedig kettőszázötvenen foglalkoztak saját használatra vászonkészítéssel (Zaťko 1931, 123).

Martosi metéléses textília motívuma (Liszka József rajza)

Faragott fejfák a famadi református temetőben (Liszka József rajza, 1979)