Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Vág és Garam köze 227 séget (főleg hónapos retket, paprikát és paradicsomot) hatalmas fóliasátrakban termesztik. A térségnek inkább az északi részére volt a jellemző a gyümölcstermesztés. Fényes Elek Kéttyel kapcsolatban jegyzi meg, hogy „dombos határa bővelkedik borral, gyümölcscsel, fával, jó réttel” (Fényes 1851, II: 217). Fámádon a 20. század első felében a református temetőben a sírokra is ültettek gyümölcsfákat (általában szilvát), amelynek termése a temetőcsőszt illette (vő. Liszka 2000b, 154). A két világháború közötti időszakban Köbölkúton, Stampai János igazgató tanító kezdeményezésére több gazda próbálkozott nagybani baracktermesztéssel. Az egyik vállalkozó például kertjébe ültetett félszáz fát, míg egy másik szántóföldjébe telepitett barackfákat. A termést egy kofaasszony vásárolta föl, akinek a férje Csehországban élt, s ott értékesítette az árut.93 Földieper-termesztéssel is többen kísérleteztek ebben az időszakban. A Prágai Magyar Hírlap cikkírója szerint „a földieper-termesztés Szlovenszkón az utóbbi években egyre nagyobb tért hódít. Récsén és környékén, Érsekújvár, Ogyalla, Köbölkút és más szlovenszkói helyeken ma már hatalmas földieper telepek vannak” (1937.9.24., 9). Ezekben az esztendőkben megszaporodtak az Érsekújvár és Vidéke hirdetésrovatában is az eperpalántákat és eper-, valamint gyümölcsösládákat kínáló reklámszövegek. A Vág és Garam közti területnek főleg a keleti, északkeleti részén volt jelentősebb a szőlőtermesztés. Amellett, hogy középkori adatokkal is rendelkezünk, a 18-19. század helytörténetírói sorra megemlékeznek a jelentős szőlőtermesztésről. Az 1880-as évekbeli filoxérapusztítás előtt nemes szőlőfajtákat termesztettek, s csak utána terjedt a jóval igénytelenebb és ellenállóbb fehér otelló. Később viszont ez tűnt el gyakorlatilag a térség szőlőhegyeiről és különféle nemes szőlőfajták (szelíd szőlők) váltották föl (főleg müller, ezerjó, leányka, zöldszilváni, veltelini, rizling stb.). Az 1989-es rendszerváltást követő évtizedekben az ágazat fokozatos átalakuláson megy át. Az igénytelenebb, ám jóval jelentősebb mennyiségű bort eredményező szőlőtermesztés fokozatosan megszűnik, s a minőségi szőlő- és bortermelés veszi át a helyét (Búcs, Kürt). A szőlők az egyéb művelési ágaktól (ahogy arról fentebb érintőlegesen már volt szó) területileg élesen elkülönülnek. A szőlő termesztése és feldolgozása általában a szőlőhegyen összpontosul. Itt találhatóak a présházak és a borpincék is (ezekről a településszerkezet és az építészet bemutatásakor már volt szó). Szőgyén esetében a szőlőskertek és a kapcsolódó építmények a filoxéravész előtt szintén szőlőhegyen összpontosultak, de a filoxéra után a szőgyéni szőlősgazdák úgy vélték, ha szőleiket a határ más-más részeiben található földjeikre elszórtan telepítik, akkor azt „nem éri a vész” (vö. Liszka 1992b, 67-77). t/hy ^LÖ%9taäcL'iwnj- aUuua.tr umon/^uűt,____ '' c iitni'Mif fi t (jí, lfcldy)rd/LfJjúdiauii .mi.______ da,tujxr .fjM- MMťM/inwdíai ruUxMce *£b ruaqaotw •círcdáÄornavíi. <usaJhr, tett MuuLorrv Awosi Aaní) füJlnMjjx JlirúfMuHLiwXdm. dlinMmpvj ÁmÁcfwjúm/náJ/4 Á^íli/iMXayoki ■ .. iMImImPm- bírnak Kurcz Béla levele a földművelési miniszterhez 1922-ből (A-1544) 93. Ebben az időben az Érsekújvár és Vidéke című hetilap is nagyon propagálta a baracktermesztést. Érsekújvárt és környékét a jövő „szlovenszkói Kecskemétjeként” emlegették.
