Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)

I. Bevezetés

I. Bevezetés

19

előzményeit, valamint utórezgéseit. Arról is szól, hogy mivel a német néprajzban a terminus a nemzetiszocialista időkben „lejáratódott”, a német szaktudomány nyelvéből mára lényegében kiiktatták a kifejezést. Keményfi ezt javasolja számunkra is (Keményfi 2000). Alapvetően pedig nem magával a kifejezéssel van baj, hiszen nyelvszigetek léteznek, s ha szórványnak vagy diaszpórának mondjuk őket, ahogy a német irodalomban szokás, s amit Keményfi is javasol, attól még nem oldódnak meg a harmincas-negyvenes évek német nyelvszigetnéprajzának felrótt problémák (az ősi, romlatlan népi kultúrát kereső, a német [vagy más] felsőbbrendűséget sugalló, a német [vagy más] terjeszkedési politikát alátámasztó stb. etnocentrikus megnyilvánulások). Ezek a szórvány-, illetve a diaszpórakutatás során ugyanúgy a felszínre kerülhetnek.

Ne feledjük, hogy a magyar kisebbségkutatás és az alkalmanként hozzátapadó politikai retorika mind a mai napig - szinte öntudatlanul - épít azokra a dichotomiálcra, ellentétpárokra, ahol a romlatlan, ősi, kultúrfolényt képviselő és azt kisugárzó igaziakat megkülönböztetik a Fremdvolk tömegétől. Nem kell nyelvszigetnéprajz ahhoz, hogy az etnocentrizmus hibájába essünk.

A relatíve izolált fejlődés, a bizonyos szinteken megnyilvánuló kontaktusszegénység és az általa előhívott kulturális fonnák, a sajátságos nyelvi, dialektológiai változások írása igényli a nyelvsziget fogaiméinak ideológiamentes használatát, különösen a világfalu kialakulása előtti állapotokat rögzítő történeti munkákban.

(Ilyés 2000, 80)

Másrészt nincs olyan, multietnikus közegben járatos kutató, aki komolyan gondolná egy-egy „nyelvsziget” teljes izoláltságát. Mindamellett igenis léteznek bizonyos nyelvi, kulturális jelenségek, amelyek szigetként jelentkeznek egy másik közegben. Ennek megállapításához - Voigt Vilmos szavaival szólva - „nem is kell különösebb elmeél. Szerencsés módon azonban elméleti szinten is megfogalmazták a »nyelvsziget« néprajzi kutatásának módszertanát... és nem kevésbé szerencsés módon e témakör újraértelmezése is megtörtént” (Voigt 2000a, 59). A nyelvszigetnéprajz módszertanát kidolgozva alkották meg az Altgut - Neugut - Lehngut kategóriáit,13 ami bár alapjaiban véve helytálló, a valóságban jóval összetettebb és árnyaltabban kezelendő kérdéscsoport. E kategóriarendszer relatív voltára Voigt Vilmos fentebb idézett munkájában egy sor konkrét és szemléletes példát hoz. Megjegyzem, hogy e módszertan, a nyelvszigetnéprajz kifejezés említése nélkül, sőt talán tudománytörténeti előzményként való tudatosítása nélkül is jelen van a mai néprajzi kutatásban. Ján Botík a szlovákiai horvátok népi kultúrájában például a legutóbb „háromfajta eredetű elemek keveredését” mutatta ki: „az anyanemzettől hozott kulturális megnyilvánulások; az új haza körülményeihez alkalmazkodó kulturális megnyilvánulások; a horvátokat körülvevő szlovák (helyenként magyar, illetve német) etnikumtól átvett kulturális megnyilvánulások” formájában (Botík 2000, 20).

Részben a fentiekkel összefügg, csak jelen kutatási tárgyunkhoz jóval közelebb áll a Szudétavidék néprajzi kutatásának témánkat érintő tanulsága. Egy mesterséges régiómegnevezésről van szó ugyanis (vö. Jungbauer 1936; Vareka 1994, 178-179), s mindezek következtében kutatás-módszertanilag több tanulsággal is szolgálhat az ugyancsak mesterségesen kialakított és megnevezett, több táj- és nyelvjárási egységből, társadalmi csoportból álló szlovákiai magyar etnikum távolról sem homogén népi/populáris kultúrája vizsgálatához. Mivel a Szudéta-vidék problematikája jelenlegi témánkhoz több párhuzamot is ígér, célszerű lesz a kérdéskörrel közelebbről is megismerkedni.

13. Altgut = a kolonisták által az őshazából magukkal hozott elemek összessége; Neugut = az új hazában átalakult, kialakított jelenségek összege; Lehngut = a környező népektől átvett kulturális jelenségek összessége.