Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Mátyusföld 189 műhelyekből (Tata, Csákvár, Pápa), illetve Bakabányáról kerültek a Galánta környéki falvakba. A második világháborút követő csehszlovák-magyar lakosságcsere következtében jelentős szlovák népesség érkezett Békéscsaba tájékáról a vidékre. Az áttelepültek magukkal hozták konyhafelszerelésüket, így az alföldi jellegű cserépedények mellett a korábban gömöri műhelyekből az Alföldre került népi kerámiát is. Feltűnő, hogy a viszonylag közeli modori habán fazekasok munkái csak elvétve fordultak elő a mátyusföldi háztartásokban (Szanyi 1981,9-10). Faragott ládák Kajáiból. Thain János rajza (Thain-Tichy 1991,39) A rozsszalmából gyakorlatilag minden férfi tudott kosarat fonni. Ugyanígy értettek a fűzfavessző megmunkálásához. A nádszegi férfiak körében például a második világháború végéig általános volt, hogy a gazdaság számára különféle fűzfavessző kosarakat (kukoricaszedő kosár, lúdkosár, abrakoskosár, polváskosár stb.) készítsenek (Danter 2000, 161). A peredi idős parasztemberek még az 1970-es évek végén is készítettek a háztartás számára különféle veszszőkosarakat. A kender feldolgozása a térségben házilag történt egész a fonal előállításáig (vö. Blaškovič 1991). Ezt követően a fonalat általában takáccsal szövették meg. Hímzőipari tevékenységgel 1930-ban a főleg szlovákok lakta Pusztafödémesen 380 fő foglalkozott (Zaťko 1931, 117). A Csallóközhöz hasonlóan a Mátyusföld magyar népének a viselete is viszonylag korán polgáriasuk, noha (elsősorban a Vág menti települések népe) talán több helyi sajtosságot és archaikumot őrzött meg, mint déli szomszédja. Jelentős volt a viselet alakulásában az 1918 utáni csehszlovák textil- és cipőipar olcsó termékeinek az elterjedése (Méry 2002, 118-119). Vájlok Sándor jegyzi meg egy cikkében: „A régi, simanadrágú és ezüstgombos népviselet utolsó maradványát, a csizmát két-három éve vetette le a Bat’a-bakancsok jóvoltából” (Vájlok 1939a, 95). Sajátos helyet foglal el a térség viseletében Felsőkirályi, amely a szomszédos, szlovák lakosságú Mocsonok népével azonos öltözködési kultúrát képvisel (Méry 2002, 118-119). 3.3.1.5. Közlekedés, szállítás Kifejezetten a kérdéskörrel foglalkozó szakirodalmi közleményt nem ismerek, így szórványos adatok, illetve saját tereptapasztalataim alapján ismertetem a témát. *** A Csallóközhöz hasonlóan a Mátyusföld déli részén is a somorjai és a szerdahelyi kocsi volt a legelterjedtebb közlekedési és szállítóeszköz. Az emberi erővel történő teherszállítás eszközeit és módjait csak rendkívül hézagosán ismerjük a térségből. A nők legfontosabb teherszállító eszköze a batyuzólepedő. Durvább vászonból készült változatát határba használták, és különféle terményeket szállítottak benne. Ennek neve Boldogfán panyó, Nagymácsédon és Pereden lepedő, Tallóson pedig lepedő, batyuzólepedő, illetve ritkábban panyó. Négy
