Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Mátyusföld 171 hozni. A szintén komáromi születésű Szinnyei József naplójában leírja például, hogy miként került ő tót szóra Nyitra vidékére: Végre rám került a sor és engem nem úgy, mint más komáromi gyereket német szóra adtak cserébe, hanem azt akarták, hogy először tótul tanuljak meg, mert így a háznál is majd hasznomat vehetik, ha a liptói deszkát, vagy csert áruló tutajos tótok megjelennek Komáromban és beállítanak hozzánk üzletük miatt, vagy ha bocskorra való bőrt akarnak venni; de sokan (a cselédséggel együtt gyakran 20-an is) voltunk a háznál; ezért olykor kellett a házi népséget apasztani. (Szinnyei 1889-1907, 137) A további leírásból kiderül, hogy Nyitóra küldték a család egy régi barátjával, hogy ott keressen egy jó helyet. Nem valódi cseregyerekakcióról volt tehát szó, hiszen Szinnyei József nyitói tartózkodásáért a család rendes lak- és kosztbért fizetett (Szinnyei 1889-1907, 137— 138). A komáromi szekeresgazdák a dévényi németekkel ápoltak cseregyerek-kapcsolatokat, a madiak pedig a település határában bőven termő sással kereskedtek a Pozsony környéki német települések lakóival, miközben ismeretségek is szövődtek és cseregyerek-kapcsolatok is kialakultak. A sort még folytathatnám. Tény, hogy a szokás meglehetősen gyorsan a tehetősebb (és a feltörekvő) parasztság körében is gyakorlattá vált. A 20. század első feléig konkrét példák tucatjaival rendelkezünk meglétéről Csallóköz-szerte, de annak is főleg Pozsony környéki térségéből. A nyelvtanulásnak ez az intézménye magyar-német, magyar-szlovák és német-szlovák relációban is működött (lásd további adatokkal és irodalommal: Liszka 1996c; Liszka 1997b; Liszka 2005a, 108-124). Komáromi szekeresgazdák az egyik, két világháború közötti úmapi körmenetben (Duna Menti Múzeum fotótára, Komárom)
