Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
I. Bevezetés
16 1. Bevezetés dott szótárában a szónak csak tulajdonnévi alakját hozza, mégpedig „Magyarország északi, hegyes része” értelemben (Balassa 1940, 215). Ekkor azonban Felvidék alatt már jószerével azt a területet értették, „melyet a trianoni béke az újonnan alakult cseh-szlovák államhoz csatolt. Ez nem fedi teljesen a Felvidék földrajzi fogalmát...” - hangsúlyozza Farkas Gyula 1927-ben (Farkas 1927, 3). Trianont követően tehát mintegy Szlovákia szinonimájaként (szívesebben inkább ahelyett) használták a magyar nyelvhasználatban a Felvidéket, beleértve immár a földrajzi értelemben felvidéki jellegűnek korántsem nevezhető kisalföldi területeket (a Csallóközt, Mátyusföldet, a Vág és Garam közét), továbbá a Nagyalföld északkeleti kiszögellését alkotó Felső-Bodrogközt és az Ungvidéket is. A politikai nyelvezetben, illetve a köznyelvben így alakult ki (láthattuk: államhatalmi változások eredményeként) a felvidéki, felföldi magyarság szókapcsolat, amely a Szlovákia területén élő magyarok összefoglaló nevével, lényegében a szlovákiai magyar szókapcsolattal lett azonos jelentésű.8 Ezzel párhuzamosan, tehát a felvidéki magyarság kifejezés térhódításával párhuzamosan egyre inkább bekerült a köznyelvbe a szlovenszkói magyarság (a két világháború között), illetve a szlovákiai magyarság terminus is (miközben a felföldi magyarság mára jószerével kikopott). Amikor Manga János 1939-ben a „visszatért Felvidék” néprajzát mutatja be (Manga 1939a) és Magyarországon „a még visszavárt Felvidékről” beszélnek, azzal szinte egy időben, 1941-ben Arany A. László a „szlovákiai magyarság” néprajzát írja meg (Arany 1941). A második világháborút követően mind a magyarországi, mind a csehszlovákiai sajtóból, köznyelvből egy időre eltűnik a Felvidék kifejezés, helyette „csehszlovákiai magyarokról”, „szlovákiai magyarokról” beszélnek — ha beszélnek. A rendszerváltást követő sajtószabadsággal egy időben ismét felbukkan a Felvidék terminus: először a publicisztikában, zsurnalisztikában, majd egyre inkább a köznyelv részévé válik, és mára befurakodott a tudományos nyelvbe is. Az utóbbi évtizedben a kifejezés újabb jelentésváltozásának lehetünk szemtanúi: amíg korábban Szlovákia szinonimájaként volt értelmezhető, mára egyre inkább Dél-Szlovákia magyarok lakta területeit értik alatta. Jó példa erre a Felvidéki viseletek babákon című kiadvány, amelyben nem arról van szó, hogy szepességi szász, gyetvai szlovák, kelet-szlovákiai ukrán és mondjuk zoborvidéki magyar viseleteket mutatnának be a szerzők, hanem egyszerűen a dél-szlovákiai magyar tájegységek viseletéit (Szobiné 2006).9 Egy időközben kitágult térség (a szűkebb földrajzi értelmezésből Szlovákia szinonimája) leszűkítéséről (Szlovákiából Dél-Szlovákia) beszélhetünk tehát, amelyet ráadásul etnicizált is a közbeszéd, hiszen azt sugallja, mintha ez a terület, a Felvidék etnikailag homogén magyar lenne. Összefoglalva: mintegy száz esztendő alatt a korábban a történeti Magyarország északi, hegyes, jobbára szlovákok által lakott, egyszersmind kimondva-kimondatlanul szlováknak minősített területének megnevezését, a Felvidéket a mai Szlovákia déli, jellemzően síkvidéki területeire, s azok magyar lakosságára alkalmazza a mai (szlovákiai) magyar köznyelv. Érdemes néhány mondatot szentelni a térség szlovák terminológiájára is. A Slovensko (Slowakei) kifejezést, mint a tér kijelölésére alkalmas terminust nagyjából a 18. század második harmadától 8. A Magyar értelmező késziszótár második, átdolgozott kiadása nem követi a felvidék kifejezésnek a megvátozott jelentését. Továbbra is köznévként „hegyekkel, fennsíkokkal bontott vidékként”, tulajdonévszerüen pedig „a régi Magyarország északi része” (ÉKsz 382) formában tárgyalja. Voltaképpen ennek szinonimájaként kezdi a felfóldet/Felfóldet (ÉKsz 363). 9. Hasonló értelemben használja a kifejezést Takács András is, A Felvidék néphagyománya című cikkében (Takács 2010). Az újdonsült szóhasználathoz még számos további példát hozhatnánk.
