Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
162 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása (és nemcsak a magyar, hanem például a lengyel) dramatikusok szokások gyakori szereplői ezek a szlovák vándoralakok (Vő. Ujváry 1988a, 183-188). Az viszont, hogy a 2000-es felújításba bevették (vagy benne hagyták?), legalábbis azt a gyanút kelti, hogy Marczell Béla későbbi leírásait is figyelembe vették. Miközben nem mellékes, hogy verbálisán csak a régebbi (mert autentikusabb?) forrást, tehát Khín Antal dolgozatát emlegetik. A 2004-es farsang további régi-új eleme volt a csökhúzó megjelenése. Ezt az elemet már Khín Antal is említi, ám erotikus kapcsolódásairól nem szól (miközben nyilvánvaló, hogy vénlánycsúfoló vonatkozása van, tehát erotikától nem egészen lehetett mentes). Az említett esztendőben a láncon - a drótoshoz és a bátyusokhoz hasonló öltözékben levő legény által - húzott fatőke egyik gyökérnyúlványa egyértelműen fallikusan volt kiképezve, kifestve (Vö. Ujváry 1988a, 71-81; Ujváry 1997, 69-82). Ennek eredetére sem sikerült (talán nem véletlenül!) egyértelmű, értékelhető választ kapnom, így csupán feltételezni lehet, hogy az említett drótos és bátyusok alakja, valamint a fallikus szimbólum az elektromos médián keresztül, esetleg ismeretterjesztő irodalom, netán a Tej faluban viszonylag gyakran fölbukkanó és a szokás iránt érdeklődő néprajzkutatók által került az esemény menetébe75 76 (lásd részletesebben: Liszka 2007b. Vö. Apáthyová-Rusnáková 1979; Apáthyová-Rusnáková 1987). Az Alsó-Csallóközben a farsangvégi alakoskodásról is rendelkezünk viszonylag régi feljegyzésekkel. Valószínűleg lakodalmi menetet megjelenítő, maszkos alakoskodó felvonulásra utal Vályi András alábbi adata is Csicsóról: „Szomorú vala némellyekre nézve itten 1766. esztendőben a’ farsangi mulatság, mert a’ menyaszszonnyal, ’s két szekerén lévő személyekkel a’ Dunába süllyedtek; a’ vőlegény pedig lovon, és egy szekér nép megszabadultak...” (Vályi 1796, I: 422). Komáromban a 19. század első felében hatalmas pompával megszervezett, karneválszerü farsangi felvonulások is lehettek: [1845. február 8-án] ...délelőtt roppant néptömeg indult meg három osztályban, mindegyik a legközelebbi tisztújitásra készült igen díszes nagy vörös zászlókkal, számtalan apróbb zászlócskákkal tarkázottan. E zászlósmenet előtt kél veres sapkás trombitás lovagolt, és utánuk több díszes külsejű vontató lovas szökdelt; ezután követezett a csinosan felszerszámozott és egymás után 75 ló által vontatott, hatalmas ostorokkal körülcsattogott, kormányos- és hajósnéppel megrakott óriási dereglye. A dereglyén volt ünneplés öltözetű hajósnép egészen hajózási modorban működött, és ugyanazon műszavakat kiabálta, miket a dunai hajósnép ily alkalommal kiabálni szokott. A folytonos ostorcsattogtatás a város egyik végétől a másikra hallatszott. A dereglye után következtek a nagyszerű, pompásan aranyozott veres lobogók, melyeket magyar köntösbe öltözött kardos nemesek hármasával kísértek több cigánybanda zenéje mellett. Tömérdek nép, mintegy 5-6000 vonult kíséretül a menet után, elannyira, hogy az egész várost mozgalom és elevenség hatotta át. Voltak álarcos alakok is, kik a népet tréfáikkal mulattatták. (Komárom: Szinnyei 1889-1907, 205) Medvén szintén ismerték a húshagyókeddi maskarázást, tojás szedést., ahol a tojásszedők farsangi köszöntőverset is mondtak: 75. A 2000-cs felvonulás tapasztalataiból okulva a szervezők elhatározták, hogy a következő esztendei eseményekre már év közben „kiképezik” az utánpótlást. A kisdőrék oktatásának pénzügyi hátteréhez egy kulturális alapítványhoz pályázatot is nyújtottak be. Hogy elképzeléseiket mily mértékben sikerült megvalósítaniuk, arról nincsenek pontos információim. 2004-ben viszont a gútoriak, talán a tcjfalusiak mediális sikerein felbuzdulva, jóval a farsang előtt néhány tejfalusi dőrét szerettek volna „kölcsönkérni” a gútori dőrejárás megrendezéséhez és a helybeliek betanításához. Tejfalun ezt a kérést sértődötten utasították vissza, érzékeltetve, a dőrejárás csak Tejfalut illeti meg, s ők abban semmiképpen nem óhajtanak segédkezni, hogy máshol is megvalósuljon. Közben tudjuk, hogy a dőrejárás a 20. század elején a Felsö- Csallóköz legtöbb településén ismert volt (pl. Pozsonycsákány: Ujváry 1975), s mára több helyen is felújították.
