Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
150 IV. A népi kultúra táj i-történeti tagolódása Schiffert György gondolatmenetét követve az egész folyamat vázlatát. A legkorábbi biztos, a későbbi bakterkiáltások pontos előképeként jelentkező adat 1488-ból származik Chemnitz szászországi városból, ahol egy rendelet megszabta, hogy a circulatorok minden éjjel az utcák kereszteződésében kiáltsák ki, hányat ütött az óra, és hogy mindenki ügyeljen házára, tüzére. Az éjjeli járatot nyári időszakban este tíztől hajnali háromig, télen pedig este héttől hajnali ötig kellett tartani. A korabeli Magyarországon jó egy évszázados eltolódással, 1601- ben, Kismartonban jelenik meg a szokás. A német nyelvterületen a városi szokást fokozatosan átveszik a jobbágyfalvak is, sokkal szerényebb formában ugyan, de mindenben utánozva a városi előképet (a városi éjjeliőrök hatalmi jelvényeit, az alabárdot és kürtöt is leutánozva), az órakiáltások szövegét is megőrizték (ez utóbbiak egyébként mind németül, mind magyarul a következő évszázadokban már nyomtatott és kéziratos formában is terjedtek). Hasonló folyamat játszódott le a magyar nyelvterületen is. Szomjas-Schiffert György véleménye szerint ezen belül a Csallóköz reliktumterületté vált, miután Magyarországon az első világháború után az éjjeliőrök intézménye gyakorlatilag megszűnt, a Csallóközben tovább virágzott. Bár egy 1935-ös csehszlovák belügyminiszteri rendelet betiltotta a kiáltásokat, az utolsó csallóközi bakterkiáltás 1948. december 31-én hangzott el Csilizpatason (Szomjas- Schiffert 1972, 5-10). Megjegyzem, hogy a bakterkiáltások nagyszámú és viszonylag hosszú idejű csallóközi fennmaradásának képzete vélhetően kutatási esetlegességnek köszönhető. Annak tudniillik, hogy akadt egy gyűjtő, aki módszeresen és aránylag korán (!) göngyölte föl egy viszonylag kis területen a jelenséget. Későbbi kutatási tapasztalataim viszont azt mutatják, hogy maga az éjjeliőrködés intézménye és a bakterkiáltások ismerete legalábbis a Kisalföld szlovákiai részén (tehát a Mátyusföldön, valamint a Vág és Garam közén) hasonló mértékben virágzott és nagyjából a csallóközihez fogható ideig élt. Gyakorlatilag minden faluban él még ma is az egykori bakterok emléke, sőt kéziratos bakterkiáltás-füzeteket is lehet találni (lásd bővebben: Liszka 2002a, 132-134). Visszatérve a Szomjas-Schiffert György gyűjtéseihez és publikációihoz, megemlítendő, hogy a szerzőnek még sikerült idős felsőpatonyi, nagyszarvai, izsapi, bogyai, szapi stb. bakterokkal beszélnie, és kiáltásaikat bőségesen feljegyeznie: Hájjá meg a háznok ura: Tízet ütött már az óra. Készüljünk hát nyugalomra, Tizet ütött már az óra. Hájjá meg e háznok ura: Eljárt a tizeneggy óra. Nincsen írva homlokunkra, Mire verradunk holnapra. Efél után ütött eggyet, Egy nappal értünk már többet. Isten várja kérésünket, Éjfél után ütött eggyet. Efél után óra kettő, Áldott légyen a Teremtő, Légyen mindenben segítő, Éjfél után óra kettő. (Tany: Szomjas-Schiffert 1972, 38-39) 2.3.2.2. Népi hitvilág A csallóközi népi hiedelmekre, hitvilágra vonatkozó első adatainkat Ipolyi Arnold Magyar Myth o /ogf a- e 1 őmunká 1 atainak köszönhetjük (vö. Ipolyi 1854). Az ekkor Dunaszerdahelyen tevékenykedő Csapiár Benedek gyűjtött ugyanis néphitadalékokat Ipolyi grandiózus munkájára számára. Ezeket Karcsay álnéven közre is adta (Karcsay 1851). Ipolyi maga is végzett terepmunkát a térségben (Ipolyi 1858. Új kiadása: Ipolyi 1993), s további levelezői is voltak (pl. Fehér Ferdinánd, Nagy János). A gyűjtéseket egyrészt beépítette a Magyar Mythologiába, másrészt kéziratos hagya
