Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Csallóköz 141 Megjöttek a tótok! Hogy a rengeteg mód hosszú télnek csakugyan vége szakadt, annak legjobb bizonyítéka, hogy a mi külön »házi fecskéink«, a jámbor indulatú és nagykalapú talpas tótok valahára ismét megjelentek a Vág partjain, lehozva a Vág felső vidékeiről az értékes faszállítmányokat s megélénkítve, mozgalmassá téve fakereskedésünk színhelyét, a partost. Az első szállítmány még [április] 5-én, nagypéntek ünnepnapján érkezett hozzánk a jó tótokkal egyetemben, s az óta most nap-nap után újabb nagy farakományok érkeznek, hogy hirdessék mintegy a kereskedő világnak az új idény kezdetét... A Vág melléke persze most csakhamar faanyaggal lesz szegélyezve a hídtól föl egész a Gólya-csárdáig, s a jollendülő élet juttat így megint városi pénztárunkba is egy tekintélyes összeget a partvámokból... Vezéreljen azért a jó Ég minél több nagykalapú embert talpakkal együtt körünkbe, hogy legyen víg élet a Szúnyog-csárdában, a Gólya-csárdában és a Kis-csárdában, hogy folyjon a jó pálinka bőven, lobogjanak a pacalos fazekak alatt a tüzek vidáman... {Komáromi Lapok 1901/15) A Vágón történő élénk fakereskedelem révén természetesen, mint fentebb már láttuk, sok más termék is gazdát cserélt. A már említett fatermékeken kívül a szálfákkal együtt köszörűkövet, juhsajtot, zsírt, vajat, valamint félkész vasat és rezet is hoztak a déli vidékekre. Az árukészlet mellett természetesen az emberi kapcsolatok révén egyéb más folklórjelenségek, hírek is vándoroltak, cserélődtek (a kutatók például tutajos környezetben játszódó, Mátyás királyhoz kapcsolódó történeteket is följegyeztek, ami korántsem valamiféle „magyar hatást” bizonyít, hiszen reneszánsz uralkodónk általában igen népszerű a szlovák folklórban, ám mindenesetre feljogosíthat arra, hogy a folklórkapcsolatok vizsgálatával a jövőben behatóbban is foglalkozzunk). Az árucserekapcsolatok szerepét a kulturális javak terjedésében túlbecsülni persze nem szabad, hiszen e jelenségek „vándorlásának” ez csak egyik, s valószínűleg nem is a legjelentékenyebb formája, egyszer azonban mégis sort kéne keríteni alaposabb elemzésükre... Az 1830-as évek vége táján írta például az alábbiakat Szinnyei a naplójába: „Komárom fénykorának a múlt század 30-as éveit [tehát a 18. század 30-as éveit. Megj. L.J.] tartom. Ekkor volt virágzásban nálunk az ipar és kereskedés; a gabonakereskedők nagy tölgyfahajói leúsztak a Dunán Zimonyig, szállították a gabonát és a híres komáromi tulipános ládákat, melyek nagy része Belgrádba vándorolt; az épületfakereskedés a Vág-Duna mentén a város széliében húzódott végig; a halászok még mindig fogtak óriási vizákat és szállították Pozsonyba, Nagyszombatba, sőt Bécsbe is; a vízi malomipar is kifejlődött, ezt tanúsították a híres fehérczipósütő asszonyok, a kik sorban ültek a piaczi Dumcsa-ház előtt tutyijaikkal64 a fejükön; a superok (hajó-ácsok) nagyban dolgoztak...” (Szinnyei 1889-1907, 66) Szárazföldi közlekedés. A teherszállításban, szárazföldi közlekedésben fontos szerepet játszottak a térségben a somorjai és szerdahelyi kocsik. Holló János (sz. 1902) gútai bognármester szerint az előbbiek jellemzője, hogy hátrafelé magasodó, felfelé ívelő görbe oldaluk volt, amelyeket négy lőcs támasztott. A somorjai kocsi nevét a somorjai bognárokról kapta, de Komáromban, Párkányban és Érsekújvárott is ilyen járműveket készítettek. Ez a kocsitípus egyébként a 15. század folyamán kialakult, úgy tűnik, tipikusan magyar, görbe oldalú kocsira vezethető vissza (vő. Cservenyák 1998, 37-44; Keszi-Kovács 1981). Feltétlenül szólni kell [...] a szekéroldal két geometriai alaptípusáról. Egyik a közismert téglalap-forma, 64. Szinnyei lábjegyzetben megjegyzi: a tutyi „hosszas lapos tetejű szalmakalap, előálló széllel és hátul kontytakaróval, szalag és díszítés nélkül, a milyent a nagy franczia-forradalom női divatképein láthatunk. Jó volna egy példányt emlékül a budapesti néprajzi múzeumnak beküldeni”.
