Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
I. Bevezetés
I. Bevezetés 13 nek szánt megfogalmazások gyakran a Kárpát-medence északi részéről beszélnek. A továbbiakban ezen kifejezések gyökereit, jogos használatuk körét, terepét kísérlem meg áttekinteni. Előre kell bocsátani, hogy különféle „előjelű” fogalmakról lesz itt szó: vannak köztük tisztán természetföldrajzi eredetűek, mások inkább emberfőldrajziak vagy éppenséggel történetiek, megint mások a politikai földrajz hatáskörébe tartoznak. Ezek az „előjelek” persze gyakran egymásba is olvadhatnak, sokszor nehéz őket különválasztani, annál is inkább, mivel idővel gyakorlatilag mindegyikük feltöltődött bizonyos etnikai tartalommal is. Mindazonáltal egymással semmiképpen nem felcserélhető (miközben igen gyakran felcserélt!), ráadásul történetileg változó jelentéstartalmú kifejezésekről van szó. A legtöbbjüknek érdemes földrajzi, történeti, nyelvészeti és néprajzi értelmezését is megvizsgálni. Ezek, mint látni fogjuk, igen gyakran nem esnek egybe (vö. Liszka 2009d). 2.1. Kárpát-medence Eredendően tisztán földrajzi, mégpedig természetföldrajzi fogalom, hiszen alapvetően a domborzati viszonyok alapján definiálható területről van szó. Kárpát-medence alatt Közép-Európának azt a Kárpátok karéja, valamint az Alpok déli és keleti vonulata, továbbá a Dinári-hegység által körbevett nagy kiterjedésű területét értjük, amely hozzávetőlegesen a Duna középső folyásának vízgyűjtőterületét foglalja magába (vö. Bulla-Mendöl 1999, 19-31),5 s hosszú évszázadokon át nagyjában-egészében kitöltötte a Magyar Királyság. Éppen ezért a közbeszédben igen gyakran a történeti Magyarország rejtett szinonimájaként is alkalmazzuk, vagy ha nem gondolunk is erre a jelentéstartalomra, mások (elsősorban a szomszédaink: a szlovákok, románok stb.) ezt hallják ki belőle. A Kárpát-medence északi része szófordulat tehát vélhetően (vagy valóságosan is) sok esetben a Szlovákia terminust hivatott helyettesíteni, annak rejtett szinonimája. 2.2. Felső-Magyarország A Felső-Magyarország inkább adminisztratív jelentésű fogalmának előfordulását a 16. század elejétől tudjuk különféle történeti adatokkal alátámasztani, s a 17. században is gyakran előfordul. Ismeretes például, hogy Thököly Imre 1682 után „Felső-Magyarország fejedelmének” címeztette magát (vö. Benczédi 1985, 1251-1252), noha ez a Felső-Magyarország nem terjedt ki az egykori Pozsony, Trencsén és Nyitra megyék területeire. A fogalom megint másként jelenik meg az egykori bányaigazgatási adminisztrációban. Itt Felső-Magyarország Gömör, Borsod, Szepes, Abaúj és Torna megye összefoglaló neve volt (Gölnicbánya, Szomolnok, Igló, Rozsnyó, Jászó, Rudabánya és Telkibánya), míg az alsó-magyarországi bányavidék Nyitra, Bars, Hont és Zólyom megyékre terjedt ki: Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya, Bakabánya, Ligetbánya, Újbánya és Bélabánya (Bán 1989,1: 42). Ezzel szemben, a megnevezés bizonytalanságára utalva, hadd említsem itt meg Demkó Kálmán 1890-ben megjelent, a felső-magyarországi városok 15-17. századi életéről írott monográfiáját, amelyben a szerző figyelmét a korabeli Magyarország északnyugati és északkeleti területein található városok vizsgálatára összpontosította, „névszerint: Pozsony, Nagy- Szombat, Beszterczebánya, Selmeczbánya, Körmöczbánya és az ezekkel szövetségben és jogközösségben élt alsó-magyarországi bányavárosokra. Továbbá Kassa, Eperjes, Bártfa, Kis-Szeben, 5. Bizonyos, főleg régészeti munkák olykor Közép-Dunamedcncének is nevezik ugyanezt a térséget (lásd pl. Banner János - Jakabfíy Imre: A Közép-Dunamedence régészeti bibliográfiája... Budapest: Akadémiai Kiadó 1954).
