Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
108 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása 1975, 7-30; Kosa 1998, 11-68). Most inkább a táji-történeti tagolódás során szóba jöhető alapegységek típusait kell szemrevételezni, s megvizsgálni, hogy mily mértékben érvényes ez a terminológia térségünkre. Kosa László első áttekintésében a rendkívül gazdag magyar tudománytörténeti hagyományra támaszkodva három alapkategóriát határozott meg: 1. a néprajzi vagy etnikai csoport, 2. az etnokulturális csoport és 3. a táji csoport kategóriáját. Az első csoportnak további két altípusát különítette el: az egyikbe az olyan közösségek tartoznak, amelyek sajátos mi-tudattal rendelkeznek (pl. székelyek, jászok stb.), a másikba azok, amelyek inkább gúnynévként éltek és környezetük által használatosak (pl. barkók, palócok, matyók). Az etnokulturális csoportot, amely nem valós csoport, a néprajzkutatók által feltárt bizonyos kulturális jelenségek különítik el környezetüktől. A táji csoport olyan egység, amelynek alapját, keretét egy-egy táj, vidék adja. Ily módon beszélhetünk földrajzi alapú tájmegjelölésről (pl. Csallóköz, Bodrogköz, Medvesalja, Zoborvidék), történeti-közigazgatási tájmegjelölésről (Mátyusföld, Gömör stb.). Hangsúlyozni kell, hogy az egyes táji-néprajzi csoportok nem töltik ki teljesen a magyar nyelvterületet, vannak „kihagyott” részek is (Kosa 1975, 40-51). Időközben azonban kiderült, hogy az efféle kategorizálás egy csomó buktatót jelent. Már csak azért is, mivel egyrészt nem egynemű kategóriákról van szó (Csallóköz és palócok; Ung-vidék és barkók stb.), és ezek olykor részben fedik is egymást, másrészt azért, mivel az egyes tájnevek (pl. Mátyusföld, Bodrogköz) általában nem jelentenek egyszersmind kulturális egységet, kulturális elhatárolódást is. Kosa László legutóbbi munkájában már elveti a néprajzi csoport kategóriájának az alkalmazását, és arra figyelmeztet, hogy „amit a magyar néprajztudomány évtizedek óta néprajzi vagy etnikai csoportok kutatásának nevez, abban legalább négy, egymástól világosan elválasztható kérdéskör vegyül”. Ezek a: 1. történeti-népi táj- és vidéknevek és a hozzájuk kapcsolódó tájbeosztás vizsgálata, 2. a népnévhez hasonló nevet viselő csoportok vizsgálata, 3. a földrajzi régiók és zónák néprajzi vizsgálata és 4. a kulturális jelenségek térbeli terjedésének kutatása (Kosa 1998,19-28). Inkább a táj-nagytáj kifejezéseket tartja használhatóbbnak, miközben a történetileg kialakult nagytájmegnevezéseket (Alföld, Dunántúl, Felföld, Erdély) néprajziig kritikusan szemléli és hagyományos kiterjedésüket felül is bírálja. „Tájon olyan területegységet értek, amelyet huzamosabb ideig állandó kulturális, társadalmi, gazdasági és ökológiai tulajdonságok jellemeznek és ezáltal elválik környezetétől” - írja (Kosa 1998, 30). Lényegében a Kosa László által kifejtettek mentén haladva, a modern technikát bevetve dolgozott/dolgozik Borsos Balázs, aki a Magyar néprajzi atlasz adatainak számítógépes feldolgozásával a magyar nyelvterület kulturális tagolódását az eddigiekkel szemben egészen más színben tünteti fel. A számítógépes vizsgálat eredményeként a magyar nyelvterületen hatvannyolc kulturális egység, csoport különíthető el, amelyek csak ritkán esnek egybe a néprajz által hagyományosan számon tartott területi egységekkel (Borsos 2001a; Borsos 2001b; Borsos 2003). A magyar népi kultúra táji megoszlása vizsgálatához felvetett új szempontok közül csak néhányat szeretnék itt megemlíteni. A korábbi kutatás történeti és földrajzi okok miatt az Alföldet és a Nyugati régiót általában nagyobb egységekben, míg az erdélyi területet kisebbekben vizsgálta. A számítógép ezzel szemben az előzőeket kulturális értelemben jóval szabdaltabbnak, míg az Erdélyi régiót sokkal homogénebbnek találta. A nyugati régióban olyan kistérséget is meghatározott, amelyet az eddigi néprajzkutatás nem tartott külön egységnek (Ipoly mente), míg a Székelyfóldön határozottan külön néprajzi egységeknek tartott tájakat (Gyimes, Csík, Gyergyó, vagy Kászon, Háromszék, Hétfalu) együtt tartott. A Kárpát-medence két legjelentősebb folyója esetében néprajzi tájakat elhatároló szerepüket illetően a számítógép nagyon határozott különbséget mutatott ki. Amíg a Duna a Duna-kanyar kivételével (ott a határ a Pilisben fut) kifejezetten elválasztó szereppel
