Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)

III. Település- és népesedéstörténeti folyamatok

Településtörténeti vázlat

103

A kolonizáció sűrűsége az egyes járásokban a letelepített családok száma alapján (Simon 2008, 175)

A csehszlovák földreform nyomán létrehozott 94 kolónia közül 64 magyar többségű területekbe ékelődött, s az összesen 2271 telepes közül 1746, tehát mintegy 77% került magyar vidékre. Noha e munkákból már számos, főleg az életmódra, életvitelre, a gazdasági és társadalmi kapcsolatokra vonatkozó, néprajzilag is hasznosítható adat kiolvasható (lásd pl. Simon 2008, 125-151), mégis inkább egy, a közeljövőben még elvégzendő néprajzi kutatómunkához szolgáltatnak szolid történelmi hátteret.

Az 1938-as újabb impériumváltás nyomán e telepesek nagyobbik része önként, illetve direkt vagy indirekt nyomásra elhagyta alig két évtizede kialakított otthonát (Simon 2009). A gazdátlanná vált birtokokat elméletileg az arra rászoruló magyar szegényparasztságnak kellett volna juttatni. Alapvetően ez az elv is érvényesült. Az ONCSA-akció keretében nagycsaládosok kaptak földeket például Apácaszakállason, továbbá a vitézeknek és a 61

hadiárváknak szintén juttattak földeket. Ahogy azonban arra Varga Kálmán is rámutat, „a csehszlovák földreform itteni revíziója nem volt ellentmondásoktól mentes: a maradékbirtokokra és részben a telepes birtokokra is igényt tartó helyi szegényparasztságnak végül is tömegei kimaradtak a földosztásból” (Varga 1992, 68, valamint 74).

Kutatások hiányában arról csak sejtéseink lehetnek, hogy 1938-at követően újfent sor került egy bizonyos belső telepítésre. Korabeli újságcikkekből tudjuk, hogy a negyvenes évek legelején, „a nemzetiségi arány javítása érdekében” naszvadi magyar családokat telepítettek az Üjlót melletti Máriacsaládra, valamint az ONCSA-akció keretében szervezték sokgyermekes magyar családok Barcára való költöztetését, hogy „megnyissák Kassáig a magyar demográfiai vonalat” (utóbbihoz lásd: Szabó- Borsos 1999, 249-250).

61. Vő. Arató 1977, 345-362, valamint az újabbak közül, részben az előbbi kritikája is többek között: Angyal 1997; Janics 1989; Szarka 2007; Szarka szerk. 2003; Tánczos 1996; Vadkcrty 1993; Vadkerty 1996; Vadkerty 1999; Vígh é.n. 129-148.