László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)
László Béla: Az iskolai művelődés a statisztikák tükrében
LÁSZLÓ BÉLA AZ ISKOLAI MŰVELŐDÉS A STATISZTIKÁK TÜKRÉBEN 1. A SZLOVÁKIAI MAGYAR OKTATÁSÜGY ÁTTEKINTÉSE 1918-TÓL A RENDSZERVÁLTÁSIG A Szlovákiában élő magyarság 1989-es rendszerváltás utáni oktatásügyi folyamatainak, a változás jellemzőinek, a szükséges változtatások körvonalainak megfogalmazásához szükséges ismerni az előzményeket, a magyar nyelvű iskolai oktatás kialakulását, történetét. A magyar nyelvű művelődést a magyar nemzetiségű fiatalok iskolai oktatásának keretei közé helyezve lehet a legtárgyilagosabban áttekinteni. 1.1. A szlovákiai magyar iskolarendszer kialakulása az első világháború után Az első világháborút lezáró békeszerződések olyan államhatárokat szabtak meg, hogy a Közép-Kelet-Európa nyolc államában (Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Lengyelország, Bulgária, Albánia, Jugoszlávia) több mint 23 millió volt a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek száma. A várható elégedetlenségek, nemzetiségi konfliktusok megelőzése érdekében nemzetközi viszonylatban érvényesíteni kezdték az ún. Wilsoni doktrínát, amelynek lényege így foglalható össze:- az állam szuverenitásának korlátozása az emberiség magasabb rendű joga által- a nemzetiségi vagy kisebbségi jog nemzetközi biztosítása az állam részéről történő minden megsértéssel szemben. Ezáltal a kisebbségi problémák megítélése alapjaiban változott meg, mindenekelőtt azért, mert azt eddig az egyes államok belpolitikai problémáinak tekintették, most azonban már nemzetközi problémává vált. Ennek érvényesítése érdekében a győztes nagyhatalmak a kisebbségvédelmet úgy igyekeztek szavatolni, hogy a Népszövetség égisze alatt minden országra kiterjedő kisebbségvédelmi szavatossági rendszert igyekeztek működtetni és ezen túl a Fő Szövetségi és Társult Hatalmak külön kisebbségvédelmi kiegészítő szerződéseket kötöttek az új, illetve a megnagyobbodott államokkal. Csehszlovákiával a garanciaszerződés, amelynek része a nemzeti kisebbségek védelme is, 1919. szeptember 10-én köttetett meg a Párizs melletti Saint-Germain-en-Lay kastélyban. Ebben Csehszlovákia többek között kötelezte magát, hogy a szerződés 2-8. részében foglaltak alaptörvényként lesznek elfogadva, előnyt élvezve a törvényekkel, rendelkezésekkel, hivatali döntésekkel szemben és hogy nem születnek olyan törvények, rendelkezések hivatali döntések, amelyek ezekkel ellentétben lennének. A kisebbségekkel lényegesen csak a 8. és a 9. rész foglalkozik. Azonban a 9. rész már nem esik a fenti kötelezettség alá, így ezt Csehszlovákia maga számára kötelezőnek tekinthette is meg nem is. A 8. rész többek között kimondja, hogy az etnikai, vallási, nyelvi kisebbségeknek ugyanolyan joguk van többek között saját költségein alapítani és fenntartani iskolákat, ahol szabadon használhatják nyelvüket. Csak a 9. rész szól a Csehszlovák Kormány kötelességéről biztosítani megfelelő feltételeket a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása számára. Az anyanyelvű oktatás joga az alkotmány részeként 1920. február 29-én hozott nyelvtörvényben fogalmazódik meg.
