László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)
Kulcsár Mária: Felnőttoktatás
A felnőttképzések szerkezete 285 kott szociális biztonság után átmenet nélkül kerültek a piaci körülmények harapófogójába. Az viszont, hogy miben segíthet egy jó felkészülés az állásinterjúra, ha a munkanélküli még érettségivel sem rendelkezik, már egyértelmű: semmiben. A legérthetetlenebb az egészben, hogy ilyen típusú képzéseket az ún. hátrányos régiókban is realizáltak, ahol valóban nem személyiség vagy hozzáállás kérdése a munkahely megszerzése, hiszen olyan magas a munkanélküliség aránya, hogy egyszerűen képtelenség munkát találni (Például: A kassai kerületben területenként a munkanélküliek aránya eléri a 37%-ot, és ugyanebben a kerületben 24000 munkanélkülire kb. 300 szabad munkahely jut!) Az ilyen jellegű képzések valós életre hívója az EU-s Humánerőforrás-fejlesztő támogatási program volt, amely komoly pénzösszegekkel támogatta a képzések mellett a másodlagos programokat is: karrier-tanácsadás, munkaközvetítés és a munkanélküliek motivációs és aktivációs programjait. Ezeken a képzéseken keresztül tehát jelentős támogatásokhoz lehetett jutni, de hatékonyságuk az ország jelenlegi gazdasági és munkaerő-piaci viszonyai miatt egyszerűen nincs. Az állami alkalmazottak képzése kizárólag ideiglenesen vagy állandó jelleggel a közigazgatásban dolgozó személyek felkészítését és képzését szolgálja. Olyan tantárgyakat tartalmaz, mint a közös alapok, a speciálisan megkövetelt tudásanyag, kommunikáció, szervezés. Néhány képzés esetében részletezik, hogy mely területre készítik fel az illetőket (oktatásügy, civil védelem stb.). Általános időtartamuk 40 óra. Ezek a képzések egyértelműen nem érintik az általános felnőttképzést, hiszen csak egy szűk, zárt és előre meghatározott csoportnak szólnak. Ezek az ismeretek nem is hasznosíthatók más területeken, mint az állami szféra. Létrejöttüket főként az indokolhatta, hogy a közigazgatási reformok során új követelményeket támasztottak az állami és közalkalmazottakkal szemben: szigorúbb kvalifikációs elvárásokat és rendszeres továbbképzési kötelezettségeket. Ezeknek a képzéseknek tehát csak az apparátusokon belül van hatásuk, de soha nem válnak nyitottá széles közönség számára. Számuk az utóbbi két évben nem nőtt, amelynek legfőbb oka a feljebb leírt specializált közigazgatási képzések megjelenése. A kisvállalkozói programok generálója egyenesen a Nemzeti Munkaügyi Hivatal volt, amely a magas munkanélküliség orvoslására önfoglalkoztató programot indított be még a 90-es évek közepén. A program lényege az volt, hogy mivel egyre több nagy foglalkoztató végzett létszámleépítést vagy zárt be végleg, ezért támogassák a kisvállalkozói szférát, amellyel a munkanélküli esélyt kap, hogy saját vállalkozással teremtse elő megélhetését. A program eleinte vissza nem térítendő kölcsönökkel segítette a vállalkozást alapító munkanélkülieket. A probléma azonban az volt, hogy a kezdő vállalkozónak semmilyen ismeretei nem voltak arról, hogyan is kell egy ilyen vállalkozást vezetni, ezért általában csődbe is mentek - a támogatás pedig elúszott. Ezért indították be a vállalkozói képzéseket, hogy növeljék az emberek esélyeit a sikeres vállalkozásra. A programok máig futnak, miközben a támogatásokat (leszámítva a legrosszabb helyzetben lévő régiókat) már leépítették, és az általános adó- és társadalombiztosítási rendszer egyáltalán nem kedvez a kisvállalkozóknak. A kormánypolitika tehát önmagának mondott ellent, és erősen vissza is esett az emberek vállalkozói kedve.
