Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Hushegyi Gábor: Kortárs és jelenkori magyar képzőművészek
70 Hushegyi Gábor felvetések immár két évtizede folyamatosan napirenden vannak. A kérdésekre adott válaszokból azonban nem lehet nem kiolvasni azt a paradoxont, hogy a jelenlegi konstellációban éppen a jelenkori és részben konzervatív művészeti attitűdöt felvállaló alkotók és kritikusok azok, akik egy kisebbségi sajátosságot fogalmaznak meg, amit egy egyedi kritériumrendszer is követ. Hogy bizonyítsam is ezt a tényt, érdemes beleolvasni Sziklay Ferenc több mint nyolc évtizeddel ezelőtt megjelent írásába, amelyben elsőként veti fel a szlovenszkói magyar szellem létének vagy nem létének kérdését. Kertelés nélkül kimondja, hogy „külön szlovenszkói magyar szellem ma nincs, mint ahogy van például erdélyi magyar szellem. Nincs azért, mert az ilyen egységbe fogó, közös érzés- és gondolatvilág kialakulásához nem volt meg eddig sem a történeti, sem a természeti adottság”49. Ám már ekkor jelzi a járható utat, hogy „fennmaradásunk érdekében céltudatos, rendszeres munkával siettetnünk kellene ennek az egységes, szlovenszkói magyar szellemnek a kialakulását”50. Már ekkor művészeten kívül funkcióval lett felruházva az irodalom, a művészet, már ekkor jelen van a csehszlovákiai magyar konzervatív gondolkodásban a kollektivizmus eszméje, hiszen ismét Sziklay szavaival mondva a cél az „egységes gondolkodásmód kifejlesztése”, ami az „idegen gondolkodásúak érzésvilágát a magyarságéhoz asszimilálná”51. Az egyneműsítés programja mind a mai napig tart - mára dilemmák nélkül -, ez a konzervatív művészek és kritikusok egyetlen fogódzkodója. Ám van mégis csak egy lényeges különbség, amit Sziklay 1925-ben még nem láthatott előre, mégpedig a művészeti amatőr tevékenység piedesztálra emelése, ami lényegében mára az egységes nemzeti gondolat legnépesebb letéteményese, pl. a szlovákiai magyar képzőművészeti életben. Ám igazságtalan lennék, ha ezt az általánosítást csak Szlovákiára alkalmaznám, mert éppen a sok tekintetben példaképnek vagy éppen modellhelyzetnek is beillő erdélyi történések is figyelmeztetnek e konzervativizmus továbbélésére. Ennek egyik vitathatatlan példája, hogy még mindig Vásárhelyi Z. Emil „művészetszociológiái szempontokat” is figyelembe vevő 1934-es zavaróan leíró monográfiáját állítják példaképül.52 (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Kassán három évvel korábban, 1931-ben egy sokkal korszerűbb szemléletű és nyelvezetű monográfia jelent meg Festőművészet Szlovenszkón címmel, amit az akkor csupán 26 esztendős pozsonyi művészeti szakíró és kritikus Brogyányi Kálmán jegyzett.) 2.1. Mítosz és szociológiai szempontok - a jelenlét művészete Éppen ez a szociológia szempont vált a második világháborút követő korszakban meghatározó tényezővé a szlovákiai és általában a határon túli magyar irodalom és művészet értékelésében. A szlovákiai irodalomtudós Németh Zoltán is ugyanebben, a „szociografikus dimenzióban” vélte meglelni a nagy előd, Zalabai Zsigmond mítoszteremtési kísérletének lényegét, amely a Boris Groys által is hatalminak nevezett változatot kívánta megvalósítani.53 Németh több mint 10 alternatívát kínál a „szlovákiai magyar irodalom” megközelítésére, ám egyiket sem tartja maradéktalanul precíznek54. Szerinte az így definiált irodalomra, azaz szempontunkból művészetre, az esztétikának nincs szüksége, de „az identitásnak talán igen”.55 Jogos a kérdés, akkor miért ez a szemlélet uralkodik továbbra is? A válasz nem is olyan összetett, a magyarországi kultúrához hasonlóan a határon túli magyar kultúra is irodalomközpontú, az irodalomkritika és az irodalmi kánon 49 Sziklay Ferenc: A szlovenszkói-magyar szeltem. Prágai Magyar Hírlap 4, 1925, 164 (július 24.), 1. 50 U.o. 51 U.o. 52 Vócsi Nagy Zoltán: „Felezöidö". Korunk, 111. folyam, 13, 2002, 8, 11. 53 Németh Zoltán: Olvasáserotika. Kalligram, 2000, 190-191. 54 Németh Zoltán: A bevégezhetetlen feladat. NAP Kiadó, Dunaszcrdahcly, 2005, 5-23. 55 U.o., 5.
