Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
Műfordítás-irodalom 43 POLGÁR ANIKÓ 4. MŰFORDÍTÁS-IRODALOM 4.1. Kiindulási pontok A (cseh-)szlovákiai magyar műfordítás mint elméleti kategória meghatározása és a megfelelő műfordítás-történet megírása alapjában véve kétséges vállalkozás, s a problematika mint olyan a (cseh-)szlovákiai magyar irodalom létéről-nemlétéről folyó disputa részét képezheti. Jelen írás ebből kifolyólag nem kíván teljes történeti-bibliografikus áttekintést nyújtani, fő céljának a problémafelvetést és az esetleges lehetséges kutatási irányok felvázolását tartja. A műfordítás-kutatás nyelvi és időbeli paraméterekhez egyaránt igazodik: lokális vagy regionális szempontok társítása ezekhez a paraméterekhez aligha tűnhet célravezetőnek. A kutatás nyelvi differenciálása az általános műfordítás-elméleti szempontokon kívül speciálisakat is felvet: ezt a differenciáltságot a magyar célnyelvi szövegek esetében a forrásnyelvi különbözőségek határozzák meg, ebből kifolyólag pl. a latinból, franciából, németből stb. készült műfordításoknak egyedi értékelési szempontjai alakultak ki. A nyelvi szempont mellett vagy azzal kombinálva működtethetők az időbeli kategóriák, vizsgálható egy-egy korszak fordításeszménye, jellegzetes fordítói eljárásai (pl. a klasszicista fordításeszmény vagy a francia-magyar műfordítás a 20. században). A műfordítás-történet kutatása azonban elsősorban az irodalomtörténeti vizsgálódásokhoz igazodik, s magába foglalja az egyes szerzői-műfordítói életművek elemzését. A (cseh-)szlovákiai magyar műfordítás kutatása is csupán a vázolt paraméterek mentén képzelhető el. Egy vizsgálati szempont lehet az 1989-től napjainkig tartó időszak fordításeszménye, a megváltozott intézményrendszer viszonya a fordításhoz - ugyanakkor természetes, hogy ezek a kutatások sem szűkíthetők le regionálisan, csupán a magyar műfordítás-történet egészében nyernek értelmet. Ha nem időbeli, hanem nyelvi kategóriákban gondolkodunk, akkor vizsgálható a szlovák és a cseh irodalom magyarra fordítása, egy ilyen vizsgálódás azonban szükségszerűen túlnő a hazai intézményrendszerek és a hazai irodalom keretein. A harmadik, általam legfontosabbnak tartott szempontot követve a hazai irodalom felől közelíthetjük meg a problematikát, s azt vizsgálhatjuk, milyen szerepet játszik íróink-költőink munkásságában a műfordítás. 4.2. Előzmények Mindhárom említett szempont összefüggésbe hozható a hazai intézményrendszerrel (könyvkiadók, folyóiratok, írószövetség). 1989 előtt a szlovák és cseh irodalom fordításának a dominanciája a jellemző, a Madách Kiadó kiadói koncepciójában e tekintetben majdhogynem kizárólagosság mutatkozik (Mayer 1989, 482-489). Az ún. „közös könyvkiadási egyezmény” alapján a Madách Kiadó magyarországi kiadókkal működött együtt, mindamellett a hazai és magyarországi fordítók közös munkájával kapcsolatban Tőzsér Árpád úgy nyilatkozott, hogy „prózafordítóink nem versenyezhettek a pestiekkel (egyet-kettőt, pl. Mayer Juditot, Czagány Erzsébetet leszámítva). A magyarországi költőfordítókkal azonban ugyanolyan bajok voltak, mint a hazaiakkal” (Tőzsér 2006, 109). A központilag szervezett fordítói gyakorlat tehát nemcsak párhuzamos, hanem egybe is fonódik azzal a magyarországi tendenciával, melyet Orbán Ottó „iparrá terebélyesedett nagyüzemi müfordítás”-nak nevez (Orbán 1998,419). 4.3. Az 1989 utáni paradigmaváltás 1989 után a hazai fordításkiadás is többközpontúvá válik, s ez egyrészt nagyobb nyelvi differenciálódáshoz vezet, másrészt a (csehszlovákiai magyar irodalom mint esztétikai kategória megingásából kifolyólag az egyetemes magyar irodalmi diskurzus részeként lehet csak elképzelni a műfordítást. A (csehszlovák-magyar műfordítás hídszerepének elméletét fölváltotta a kultúraközvetítés általános szemlélete. A fordításkiadás megszabadult az ideológiai kölöncöktől, ugyanakkor a műfordítói elvek
