Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
A kulturális intézményrendszer
238 Tóth Károly újonnan kialakult értelmiségi elit számára a két világháború közötti magyar szervezetek nem jelentettek követésre méltó örökséget. 1989 után sokan nagyon nehezen értették meg, hogy a korábbi szocialista időszakhoz képest a jövőben nem számíthatnak közvetlen, alanyi jogon járó állami támogatásra, az egyetlen út a pályázás lehetősége, ehhez azonban önálló szervezetekre van szükség. Az új szervezet pedig vezetést, ellenőrző szerveket, könyvvitelt, ügyvitelt, komoly adminisztratív munkát követelt meg, amelyektől a Csemadok korábban mentesítette a kulturális aktivitások résztvevőit. Sokakat ez riasztotta vissza attól, hogy önálló szervezetet alakítsanak, a régiek pedig alanyi jogon követeltek maguknak támogatásokat, és a pályázást „koldulásnak”, „könyöradománynak” stb. tekintették. 1.7.3.1. Kiegészítő forrásokat biztosító szerveződések Nagyon sok kulturális és oktatási polgári társulás, alapítvány stb. csak azért jött létre, hogy valamely intézmény: iskola, Csemadok-szervezet, múzeum, levéltár, könyvtár, egyetemi tanszékek stb. (amelyek nem rendelkeztek önálló jogalanyisággal vagy állami intézményként ki voltak zárva az alapítványi forrásokból) mellett működve azok szűkös anyagi forrásait alapítványi adományokkal egészítse ki. Ezek nem igazán tekinthetők valódi szervezeteknek, létrejöttük csak egyfajta reakció volt az új viszonyokra. 1.7.3.2. A magyar pártokhoz kötődő szerveződések A kilencvenes évek első felében nagyon nehéz volt szétválasztani a politikai és a civil aktivitásokat. Általában a politikai mozgalmak és pártok szervezeti potenciáljuk birtokában nagyon fontos civil feladatokat is felvállaltak (konferenciákat, szakmai megbeszéléseket szerveztek, és nem utolsósorban civil szervezeteket alapítottak). Paradoxnak is tekinthető, hogy miközben az elmúlt másfél évtizedben a szlovákiai magyar szervezetekre a politika, illetve a politikai pártok jelentős hatást próbáltak gyakorolni, a civil szektor és a politikai pártok közötti intézményes kommunikáció formái nem alakultak ki. A kapcsolat mindig csak személyi jellegű volt, és a civil szféra érdekei, de nézetei sem érvényesültek igazán ebben a viszonyrendszerben. A politikai pártok a hagyományos kisebbségi értékmentő és intézményépítő értékrendtől merőben eltérő magatartásokat alakítottak ki (gazdasági befolyás, a tulajdonosi viszonyok átalakítása, az önkormányzatok szerepének növekedése stb.), és ez nem harmonizált vagy nem került összhangba a szlovákiai magyar intézmények igényeivel. Pedig több próbálkozás is volt a politikai elit és a civil szféra intézményes kapcsolatának kialakítására. Ilyen volt az ún. Értelmiségi Fórumok intézménye. Az Értelmiségi Fórum intézménye még a kilencvenes évek elején jött létre a más-más pártállású politikusok Csáky Pál (MKDM), Dolník Erzsébet (Együttélés) és Zoller Mihály (MPP) kezdeményezésére Léván, s fontos szerepe volt az értelmiség mozgósításában, illetve a magyar pártok egyesülésében. Újabb kezdeményezéssel állt elő a Márai Sándor Alapítvány, amikor a politikai elitek és az értelmiség párbeszédére szólította fel a feleket (a kilencvenes évek második fele), és ennek feltételeit is kialakította, sajnos, kevés sikerrel, hiszen az intézményes párbeszéd keretei ebben az esetben sem alakultak ki. 1.7.3.3. Nemzetközi orientáltságú, a kisebbségi kereteket túllépő szervezetek Ezek az intézményi forma „atipikus kisebbségi szervezetnek” nevezhető, mert orientáltságát, kapcsolatrendszerét, értékrendjét stb. tekintve különbözik a hagyományosnak nevezhető kisebbségi intézményektől. Erre a típusra az jellemző, hogy tevékenységében interetnikus, multikulturális, nemzetközi értékeket jelenít meg, a többségi intézményekkel együttműködik, sőt belső szerkezetét, személyi összetételét, rendezvényeit hangsúlyozottan ennek kifejezése érdekében alakítja. A legtipikusabb példája ennek a Márai Sándor Alapítvány és a Kalligram Könyvkiadó, de ide sorolható a Fórum Alapítvány, illetve Fó
