Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
20 H. Nagy Péter te a megváltozott viszonyokat, s megtette az előkészületeket az új poétikai paradigma megteremtéséhez.” (Németh 2000, 53—54)s A Tőzsér-líra fordulata tehát - melynek velejárója az esztétikum szerepének újraértékelése, a hagyománykezelés pragmatikai dimenzióinak felnyitása, a szülőföld patetikus fogalmának kiüresítése, az ironikus olvasás lehetőségének nyitottabb kiaknázása, a szubjektumcentrikus líraértési módok megingott helyzetének mérlegelése stb. - a Mittelszolipszizmus és a Leviticus című kötet megjelenése (1997) közti időszakra tehető.8 9 Korántsem véletlen, hogy az utóbbi az Új versek alcímet viseli, hiszen a szerző ezzel is utal a megváltozott lírai szituáció kezdetére. A kötet annyiban feltétlenül közel kerül a ’90-es évek kanonizált nyelvhasználataihoz, hogy az egyértelmű olvasatok kisiklatása, a jelenségelvű motivika visszaszorítása, a beszéd különböző szintjein megjelenő szövegközöttiség, a szerepek-maszkok cserélhetősége stb. ebben szintén produktív nyelvi-poétikai képleteket eredményez. Az életmű átrendezésének 1997-ig tartó folyamatát tudatosítja Tőzsér Árpád összegyűjtött verseinek (Négy negyed) kiadása is, melynek 1999-es megjelenése visszamenőlegesen is rámutat a pályaszakaszon belüli „küszöb” tarthatóságára (a kötet az 1965-től 1997-ig keletkezett verstermést fogja egybe). Ez a gesztus ugyanakkor éppen azzal áll ellen a klasszikussá merevedés szimptómájának, hogy megalapozza a fordulat utáni pozíció elvárásait. Ilyen értelemben igen nagy várakozás előzte meg Tőzsér következő kötetének megjelenését. A Leviticushoz több szállal kötődő Finnegan halála (2001) című verseskönyv (alcíme szintén: Új versek) recepciója arról tanúskodik, hogy az opus - kis terjedelme ellenére (64 rövid oldal) - a hagyományhoz való kapcsolódásfonnák és az intertextuális technikák szinte kimeríthetetlen játéklehetőségeit vonultatja fel. Beke Zsolt, Polgár Anikó, Sánta Szilárd és Vida Gergely elemzései10 abban megegyeznek, hogy a Tőzsér-szövegek értelemirányainak felfejtését mindenkor kondicionálja a saját- vagy az idegen textusok befogadói működtetése. (Tegyük mindjárt hozzá: Tőzsér eljárása ebből a szempontból Kovács András Ferenc mnemopoétikájával, emlékezettechnikájával rokonítható.) Különböznek viszont az interpretációk annak megválaszolásában, hogy a Finnegan halála ténylegesen megújítja-e a Tőzsér-költészetet (Németh Zoltán tanulmánya szerint például a klasszikus pozíciójába helyezi [Németh 2005, 53-64]). Amennyiben a folytonosság és a megszakítás alakzatait nem állítjuk szembe egymással, hanem a két jelenséget egymás funkciójaként értelmezzük, akkor közelebb juthatunk ahhoz a lírafelfogáshoz, melyet maga a Tőzsérkorpusz évek óta szuggerál. Ennek fényében a múlt beszéde abban az esetben férhető hozzá másként, a saját idegensége és az uralhatónak vélt jelentések uralhatatlansága akkor válik tapasztalattá, ha kiépülnek azok a reflexív szerkezetek, melyek az utániság innovatív horizontjában szólaltathatók meg (nem mellékes, hogy az ide tartozó darabokban fontossá válik az „idő” és az „írás” konnotatív képességének kihasználása). Ezzel függ össze a Tőzsér-líra azon vonatkozása is, mely már-már közhelynek számít a recepcióban. Nevezetesen, hogy ez a költészet oly módon szembesül a posztmodem korszakhatárral, hogy továbbra is őrzi az előző paradigma (utómodem) szubjektumfelfogását.11 8 Az idézetben szereplő „új poétikai paradigma” kifejezés alkalmazása ezen a ponton kissé vitatható (bár nyelvészeti értelemben [„ragozási minta”] elfogadható), ezért a továbbiakban életművön belüli „fordulatról” beszélnénk, a tágabb magyar líra „paradigmáinak” kontextusában. 9 A „fordulat” előzményeiről - a szerzőre vonatkoztatva - Alabán Ferenc ekképpen nyilatkozik: „A kisebbségi és szociális messianizmusból fokozatosan a formák sokféleségének költői világába kerül, s érzelmileg is, tudatilag is megéli azokat. Ez azt is jelenti, hogy a többlctjclcntés és a természetes többértelműség válik meghatározóvá lírája számára, s a leírt, közölt vcrsszövcgckct többször követi egyfajta »önolvasat«, potenciális »belső vcrs«-értelmczés és igazolás.” (Alabán 2002, 107) Az önkommentár szövegbeli elhelyezhetőségére még utalunk. 10 A négy interpretáció blokkot képez a következő kiadványban: H. Nagy 2004, 101-136 11 A „közhely” itt nem feltétlenül pejoratív értelemben szerepel. A probléma megragadásához Mészáros Andrásnak az Irodalmi Szemle 1990/6-os számában megjelent írásához lehetne visszamenni (Mittel úrról és a transzcendenciáról). Beké Zsolt is - nagyon találóan - innen indítja Tözsér-clcmzését: Az újraírás alakzatai. In: H. Nagy 2004, 101
