Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)

Irodalom

12 Csanda Gábor az irodalmi élet fellendítésébe. Nem jellemző (például a képzőművészettel ellentétben), hogy irodalmi tevékenységet tehetős magánszemély vagy óriásvállalat támogatna; e téren Tóth Lász­ló több éve megfogalmazott véleménye máig nem vesztett érvényéből: „A kultúra önfenntar­tása különösen nehéz ott, ahol még nem alakult ki egy gazdaságilag erős és ugyanekkor öntuda­tos vállalkozói réteg, amely a finanszírozásból nagymértékben vagy teljesen kivonuló állam he­lyébe tudna lépni." (Tóth 1998, 321) A szlovákiai magyar kisebbség, a kultúra és az irodalom állapota szempontjából az sem kö­zömbös tényező, hogy a magyarországi támoga­tási intézményrendszerek jelentős része (a szlo­vákiaiakhoz hasonlóan) a mindenkori kormány­zati politika függvényei, hiszen ezáltal a kultúra alkalmasint kiszolgáltatottá, bizonytalan jövőjű­­vé és könnyen kibillenthetővé válhat. „A legsú­lyosabb hibát azok követték el, akik a kisebbségi magyarság ügyét: politikai, kulturális és gazdasá­gi érdekeinek támogatását pártpolitikai érdekek­nek vetették alá... A Budapesten megfogalmazott elvárások és kívánságok nemegyszer akadályoz­ták meg a máskülönben kívánatos magyar össze­fogást és kényszerítettek rá terméketlen vitákat, veszedelmes megoszlásokat a szomszédos orszá­gok magyar politikai és kulturális szervezeteire.” (Pomogáts 1997, 201) A kisebbségi állapot ki­szolgáltatottságára utal az is, hogy a szlovákiai magyar művelődés még mindig valamilyen gátló tényezőkkel szemben kénytelen megfogalmazni esélyeit, s e tényezők alól a hazai erőviszonyok ingadozása sem jelent kivételt. A kultúra letéte­ményesei, tehát az érintettek a teendőket egyre gyakrabban osztályozzák kényszerűekre és azok­ra a ténylegesekre, melyeknek elvégzését csak emezek elhárítása után, a bizonytalan jövőben vélik lehetségesnek: „A politikai közbeszéd té­mái között kiiktathatatlanokká válnak azok az ál­problémák, amelyek hihetetlen energiákat von­nak el egyrészt a nemzeti és etnikai kisebbségek égető gondjai felelősségteljes, eurokonfonn ke­zelésének keresésétől, másrészt azoknak a valós kérdéseknek a megoldásától, amelyek nemzeti hovatartozástól függetlenül minden állampolgárt érintenek.” (Dohányos 2003, 13) 1.3. Az irodalom alakulása Maga az irodalom 1989 és 2006 között differen­ciáltabbá, többszólamúvá és minden korábbi idő­szakához képest tagoltabbá vált. Az újabb jelen­tős költészeti és prózai munkák mellett a Csehy Zoltán, Németh Zoltán, Benyovszky Krisztián, H. Nagy Péter, Keserű József, Beke Zsolt nevé­vel fémjelezhető nemzedék által számos iroda­­lomelméletileg megalapozott tanulmány- és kri­tikagyűjtemény jelent meg, s nagyjából 2002-től az irodalomtudomány tekinthető a szlovákiai magyar irodalom és irodalmi élet húzóágazatá­nak. Közben korábban jelentősnek vélt ideoló­gia, etikai és esztétikai konstrukciók merültek fe­ledésbe, jelentősnek tartott életművekkel együtt. A legkevésbé fejlődőképesnek az irodalomtörté­net-írás bizonyult: jelzésértékű, hogy a fent emlí­tett poétikailag is hitelesen megszólalni képes fi­atal irodalmárok nem művelik. A kortárs szlová­kiai magyar irodalomban az antológia mint meg­szólalási forma devalválódott a leglátványosab­ban, mind a lírai, mind a prózaköteteket illetően. „A legtöbb gyűjtemény kritikában heterogenitás­sal bíró szöveghalmazként olvasható csupán” - állapítja meg a szakma (Csehy 2004, 254) a köl­tői antológiákról, s hasonlóan vélekedik a próza­iakról is: „Az antológiák elvesztették korábbi je­lentőségüket, s már nem egy-egy nemzedék pró­zafelfogását reprezentálják, inkább egyfajta al­kalmi szöveggyűjteményként funkcionálnak.” (Bárczi 2004, 258) A sok értékes irodalmi mű mellett nagyon sok értéktelen könyv jelenik meg. Annak tisztázatlansága, hogy mi is az értékes iro­dalom (az irodalom művelői, a könyvkiadók és támogatóik részéről), további anomáliákat ered­ményez: „Sajnos, a nagyobb kiadói, a kedvezőbb és a cenzúrától immár nem háborgatott publiká­ciós lehetőségek újratermelték a dilettantizmust.” (Grendel 2004, 448) 1.4. A Szlovákiai Magyar írók Társasága A szlovákiai magyar írókat tömörítő Szlováki­ai Magyar írók Társasága (SZMÍT, 1989 de­cemberétől 1993 januárjáig CSMÍT) a szlová­kiai magyar írásbeliség képviselőinek függet­len szervezeteként az egyetlen országos irodai­

Next

/
Thumbnails
Contents