Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Duka-Zólyomi Emese: Zenei élet
Zenei napok 117 módosították a találkozó szerkezetét. A 3. évfolyamtól kezdve kimaradt a Bartók gyermekeknek hangverseny (sok ismétlődés, ugyanazon müvek különböző átiratai) és technikai okokból a kórushangverseny (a nagy létszámú énekkarok feltételeinek bebiztosítása). Helyet kapott viszont egy új műsor, az Ifjú tehetségek pódiuma, amelyen az ígéretes gyermek- és ifjú zenészek mutatkoznak be. A rendezőség egy hangversenyt biztosít a helyi és az innen elszármazott művészek bemutatkozására. 1997-ben szimpózium zárta a találkozót, magyarországi, ausztriai és hazai előadók részvételével. 2001- ben első ízben kamarakiállítás várta az érdeklődőket. A BBZT egyik legfontosabb része az Utam Bartókhoz műsor, amely a középiskolások zenei vetélkedője. 1991-ben még három fordulós volt: iskolai, regionális és országos. 1993-tól csak az elődöntőben és a döntőben mérik össze tudásukat a magyar középiskolák három tagú csapatai. A döntőbe átlagban 8-9 csapat jut be. A versenyzők elméleti ismeretekben, zenei szemelvények felismerésében és saját zenei produkciókkal mérik össze tudásukat. Ez az utolsó feladat a versenyzők leleményességéről tanúskodik: a zeneiskolákban elsajátított Bartók-művek előadása, népviseletben előadott, Bartók által gyűjtött népdalok, népi hangszereken kísért népdalok, sőt egy alkalommal egy csapatnak a versenyszáma játékhangszerekre átírt Bartók-mű volt. Ismeretes, hogy középiskoláinkban nincs zenei nevelés, így a BBZT és elsősorban az Utam Bartókhoz vetélkedő az érdeklődők figyelmét ráirányítja a 20. század, fő hangsúllyal pedig Bartók zenéjére. Kadosa Pál Zongoraverseny Kadosa Pál szlovákiai vonatkozására először a lévai születésű Zuzana Vitalová zenetörténész hívta fel a figyelmet. A magyar sajtóban az első cikk 1993-ban jelent meg róla (Vitalova 1993). Az SZMZT ezekből az információkból kiindulva és célját szem előtt tartva (bemutatni a Szlovákia területén élő vagy működő zenei egyéniségek kapcsolatát) megalapította a Kadosa Pál Zongoraversenyt. A lévai születésű kiváló zenepedagógus, zongoraművész, zeneszerző és karmester Kadosa Pál (Léva, 1903-Budapest, 1983) neve és munkássága Szlovákiában ekkor még ismeretlen volt. Ezt a hiányt akarta pótolni az újonnan alapított zongoraverseny (1993), amely később sikeresen felzárkózott a többi szlovákiai zongoraverseny mellé, esetenként megelőzve őket (pl. Ján Cikker Országos Zongoraverseny, Dezider Kardos Országos Zongoraverseny, zongoraverseny a Schneider Nagyszombatja keretében). A Kadosa Pál Zongoraverseny elsődleges feladata felhívni a figyelmet Kadosa Pál személyére, szlovákiai kapcsolataira, zeneműveire. A versenyen részt vehet minden amatőr zongorista 25 éves korig, tekintet nélkül a nemzetiségére. Kétévenként kerül megrendezésre négy kategóriában. A verseny követelményei magasak, az első kategóriától kezdve minden résztvevőnek be kell mutatnia barokk, klasszikus, romantikus és 20. századi zeneművet, Kadosazongoramű természetesen minden versenyen és minden kategóriában kötelező. Azokban az években, amikor egybeesik a Bartók Béla-évfordulóval, a verseny Kadosa-Bartók cím alatt van meghirdetve, ami kihat a követelményekre is. A helyszín minden évben Léva. A résztvevők száma minden alkalommal az első kategóriában volt a legmagasabb, a 3. és a 4. kategóriában a legalacsonyabb. Ez azzal is magyarázható, hogy a két kategóriában két fordulóban versenyeznek a résztvevők, így az időigényes követelmények már egy középiskolás vagy dolgozó fiatal számára nehezen teljesíthetőek. A hét évfolyam során a résztvevők számának átlaga 39 versenyző volt. A részvétel áttekintése: Év: 1993 1995 1997 1999 2001 2003 2005 A résztvevők száma:26 37 39 40 48 50 34