Fazekas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában II. Dokumentumok, kronológia (1989-2004) - Magyarok Szlovákiában 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
III. Kronológia
Kronológia 399 július 7. A szlovák parlament elfogadja az ún. táblatörvényt. A törvény értelmében a községeknek a nemzeti kisebbségek nyelvén történő megjelölése ott lehetséges, ahol a kisebbségek számaránya meghaladja a 20%-ot. július 21. Az Együttélés, az MKDM és az MPP képviselői ünnepélyesen aláirtják a koalíciós szerződést, amely rögzíti a választási és választások utáni együttműködés alapelveit. július 22. Budapesten Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára fogadja a szlovákiai magyar pártok képviselőit. A megbeszélésen a szlovák-magyar alapszerződésről tárgyalnak. július 26. Az Együttélés, az MKDM és az MPP Popély Gyulával, a Magyar Néppárt elnökével megállapodik, hogy a jelölőlistákon független jelöltként indul a Néppárt öt képviselője. augusztus 2. Horn Gyula hivatalában fogadja a szlovákiai magyar pártok elnökeit. augusztus 5. Duray Miklós Horn Gyula és Jozef Moravčík találkozója kapcsán kijelenti, hogy a két ország között megkötendő alapszerződés folyamatába be kell vonni a két ország területén élő kisebbségeket is. augusztus 31. Az Együttélés elnöke együttműködési szerződést ír alá a mozgalom és a magyarországi, valamint szlovákiai roma szervezetek képviselőivel. szeptember 6. Michal Kováč köztársasági elnök fogadja az Együttélés küldöttségét. szeptember 8. Az Együttélés, valamint az MPP megfigyelői státust kap a Liberális Internacionálé reykjaviki kongresszusán. szeptember 30. — október 1. Parlamenti választásokat tartanak Szlovákiában. A választásokon a Magyar Koalíció a szavazatok 10,18 %-át szerezi meg. Az Együttélés 9, az MKDM 6, az MPP 1 képviselője jut a parlamentbe. A maradékszavazatok elosztása után az MKDM még egy képviselői helyet kap. október 15. Udvardon tartja ülését az Együttélés OT. A tanács úgy dönt, abban az esetben, ha a DSZM alakít kormányt, az MK ellenzékben marad. október 27. Michal Kováč külön fogadja a Magyar Koalíció pártjainak elnökeit. november 3^1. AZ MK-n belül ellentét támad a parlamenti képviselői klub megalakításával kapcsolatban. Mivel nem egyeznek meg egy parlamenti klub megalakításában, az MKDM önálló parlamenti frakciót alapít. Ennek következtében az Együttélés is külön klubot hoz létre. november 16. Megkezdik a kétnyelvű helységtáblák felszerelését. november 18-19. Helyhatósági választásokat tartanak Szlovákiában. A magyar pártok közül az Együttélés 131 (4,66%), az MPP 62 (2,21%), az MKDM 56 (1,99%) polgármesteri helyet szerez. Az önkormányzati képviselők számát tekintve az Együttélés 2215 (6,3%), az MKDM 1367 (3,89%), az MPP 812 (2,31%) helyet szerez. november 21. Az ET Parlamenti Közgyűlésének két tagja, Tarja Halonen raportőr és John Hartland, a Politikai Bizottság titkára megbeszéléseket folytat a szlovák parlamenti frakciók képviselőivel. Duka-Zólyomi Árpád átadja nekik a Magyar Koalíció az Európai Tanács ajánlásainak teljesítésére vonatkozó álláspontját rögzítő dokumentumot.