Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
A. Kis Béla: A szlovákiai református keresztyén egyház
382 A. Kis Béla vételt követően ugyan megtorpanást mutatott, de egyre erőteljesebb fejlődésnek indult, úgyhogy ma már református iskolahálózatról beszélhetünk, melybe 11 intézmény tartozik. A református közoktatási intézmények jogállását a Zsinat 2000-ben törvényben szabályozta. 3.4.1. Közoktatás A rendszerváltást követően a Református Pedagógusok Munkaközössége volt az a testület, amely konferenciák szervezésével és más módon is próbálta ösztönözni a református iskolák újraindítását. Az első alapiskola 1992-ben Alistálon alakult meg, majd ötéves szünet után következett a rozsnyói megalapítása (1997), Martoson és Ersekkétyen 1999-ben nyílt református iskola, az eddigi utolsó református alapiskola pedig 2001-ben Vajánban az állami iskola transzformálásával jött létre. Valamennyi református iskola teljes szervezettségű működésre jogosult, és jelenleg egyedül a martosi nem kilencosztályos. A középiskolai oktatás intézményesített beindítására 1999-ig kellett várni (a komáromi magyar gimnáziumban az 1992/1993-as tanévtől egy-két éven keresztül nyílt egy-egy „református osztály”, de az iskolaalapításig nem sikerült eljutni), amikor is Rimaszombatban a református gimnázium, 1853-tól Egyesült Protestáns Gimnázium épületében és jogutódaként megnyitotta kapuit a Tompa Mihály Református Gimnázium. Az iskolának két tagozata van: a nyolcosztályos képzést 2001-ben a négyosztályos képzés beindítása követte. Az iskolának ugyanebben az évben elkészült a kollégiuma, így a távolabbról érkező diákokat is fogadni tudja. Léván az utóbbi évtizedekben a magyar nyelvű középiskolai képzésben keletkezett űrt betöltendő 2000-ben kezdte meg munkáját egy osztállyal a Lévai Református Egyházközség által alapított gimnázium. A 2002/2003-as tanévben 432 diák látogatta a református alapiskolákat, velük az öt iskolában (beleértve az óraadókat is) összesen 68 pedagógus foglalkozott. A két református gimnáziumban ugyanezen tanévben 185 diák tanult, akiket (beleértve az óraadókat is) 30 tanár oktatott. Tehát több mint 600 diák és közel 100 pedagógus kötődik a református közoktatáshoz. Bár nem tartozik a szó szoros értelmében vett közoktatáshoz, az SZRKE eddigi első és egyetlen óvodája 2002-től az érsekkétyi gyülekezetben működik, ahova a 2002/2003-as évben 19 gyermek járt. 3.4.2. Katechéta-, teológus- és kántorképzés A komáromi Katechetikai Szeminárium már az 1990/1991-es tanévben megalakult, s azzal a célkitűzéssel kezdte meg működését, hogy levelező tagozaton vallásoktatókat képezzen. Első igazgatója Takács Zoltán, az SZRKE főgondnoka volt. 1992-ben átalakult teológiai intézetté, neve Calvin J. Teológiai Intézet lett, s a végzett katechéták számára egy harmadik év elvégzésével lehetővé tette a lévita képesítés megszerzését. Igazgatóvá Peres Imre padánybögellői lelkipásztort választották, Takács Zoltán pedig igazgatóhelyettes lett. 1993-ban a Zsinati Tanács kimondta, hogy a Calvin J. Teológiai Intézet a losonci Teológiai Szeminárium jogutódja, miáltal megteremtette a református lelkészképzés jogi alapjait. Ebben az évben 8 levelező hallgatóval beindult a teológusok tízszemeszteres „próbaképzése”. Az intézet életében nagy változást hozott az 1994-es esztendő, amikor a teológusok képzése nappali tagozaton is megkezdődött, s az intézet Calvin J. Teológiai Akadémia néven működött tovább. Az 1997/98-as akadémiai évtől kezdődően Molnár János dékán, rétéi lelkipásztor áll az akadémia élén, Peres Imre tanulmányi, Takács Zoltán pedig gazdasági dékánhelyettes. Az intézetben 2003-ig 143 katechéta, 16 lévita és 57 teológus végzett. A Calvin J. Teológiai Akadémián a 2003/2004-es akadémiai évben nappali tagozaton 31 teológus tanul; az intézménynek 29 katechétája van, míg a levelezős teológusok között 67 hallgatót tartanak nyilván. Utóbbiak közül 19 tartozik az SZRKE kötelékébe, a többiek külföldiek (Magyarország, Horvátország, Szerbia és Montenegró, Románia). Utóbbi tényt azzal magyarázhatjuk,
