Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Sándor Elenoóra: A rendszerváltás magyar szemmel
28 Sándor Eleonóra tárják fel a szerzők közötti alapvető nézetkülönbségeket, melyek létezéséről mindaddig inkább irodalmi, esztétikai vitákból lehetett következtetni. Ami szembetűnő lehet, az a két dokumentum eltérő hangneme: míg a memorandum kormánynak címzett követeléseket tartalmaz, a harminchármak a kommunista párt vezetésének „megfontolásra javasolják” a levélben foglaltakat, és - feltételezhetően taktikai megfontolásból - olyan frázisokat is beemeltek a szövegbe, mint a „lenini nemzetiségi politika” vagy a glasznoszty „több szocializmus, több demokrácia” jelszava. A memorandum szerzői igyekeztek minél szélesebb körben aláírásokat gyűjteni, a levelet viszont csak kiválasztott személyeknek adták oda aláírásra, s a szerzők arra is ígéretet tettek, hogy azt nem bocsátják a külföldi sajtó rendelkezésére.27 A levélhez képest a memorandum általánosabban fogalmaz, s külön foglalkozik a politikai rendszer átalakításával. Nyilván emiatt mellőzi a kisebbségi kultúra olyan részletkérdéseit, amelyek a követelésekben meglehetős nyíltsággal megfogalmazott rendszerváltás esetén nem tartoznának az állami feladatok közé. A „harminchármak” célja nem a totális rendszerbírálat volt, hanem a kommunista párttal folytatandó párbeszéd során javulást elérni a magyar kisebbség helyzetében - a rendszeren belül.28 A memorandum szerzői a szövegben foglalt rendszerbírálat okán nem várhattak és nem is kívántak párbeszédet, főleg nem a kommunista párttal, ellenkezőleg: a memorandum a párt mint legitim partner elismerésének egyértelmű elutasítása volt. Ebből következik a kommunista látszatválasztások során a parlamentbe került magyar nemzetiségű képviselők illegitimnek minősítése is. Egyébként a két dokumentum a konkrét kisebbségpolitikai követelések terén nem tartalmaz egymásnak kifejezetten ellentmondó elképzeléseket. Egy „szerencsés véletlen” folytán jelentős nemzetközi visszhangja volt az 1989 nyarán Prágában közreadott „Néhány mondat” elnevezésű petíció kisebbségi magyarok részéről történt aláírásának. Ez a Václav Havel által megfogalmazott, demokratizálást sürgető petíció nem várt visszhangra talált — országszerte mintegy negyvenezren írták alá. A főleg Dunaszerdahelyen és Pozsonyban gyűjtött „magyar” aláírások egy íven szerepeltek, ennek köszönhetően a külföldi rádióadókban, ahol folyamatosan közölték a csatlakozók névsorát, azt a szlovákiai magyar értelmiség egy jelentős csoportja „korporativ” felsorakozásaként értelmezték az országos rendszerváltást akaró erők mögött. Ez az értelmezés annyiban helyénvaló is volt, hogy ekkorra már nem a Jogvédő Bizottságra korlátozódott a rendszerváltást a maguk módja és lehetősége szerint tevékenyen előmozdítani kész kisebbségi magyarok köre, hanem a kisebbségi társadalmon belül is szaporodtak azok a kis csoportok, amelyeket szlovák szociológusok a „pozitív deviancia” szigeteinek neveztek el. Hiába próbált a rendszer elnyomó apparátusa úgy működni, mintha évtizedei lennének még hátra, hiába próbálkoztak még nagyszabású politikai perek indításával példát statuálni és megfélemlíteni a társadalmat, többé-kevésbé mindenki számára világos volt, hogy a kommunista párt vezető szerepére épülő rendszert nem lehet Csehszlovákiában külső támogatás nélkül hosszú távon fenntartani.29 A szlovák ellenzék is így látta ezt, amint tisztában volt azzal is - ha más miatt nem is, hát legalább a Duray Miklóssal folytatott, fentebb ismertetett vitái alapján -, hogy a fordulat után nem lesz megkerülhető a nemzeti kisebbségek helyzetének problémája. Ez a felismerés vezetett oda, hogy afféle „intézményes” kapcsolatfelvételre kerüljön sor a pozsonyi ellenzék különböző áramlatait képviselő csoport és a magyar kisebbség fiatalabb nemzedékéhez tartozó másként gondolkodók között.30 A cél a kisebbségi kérdés rendezéséről folytatandó párbeszéd lett volna. A párbeszédre sor is került, de már egészen más körülmények között. Mire 1989. november 18-án megalakult a Független Magyar Kezdeményezés (FMK), lejárt az akadémiai vitákra fordítható idő. A rendszerváltás küszöbén tehát készen álltak a magyar kisebbség egyes csoportjainak követelései, de anélkül, hogy mód lett volna végiggondolni azok megvalósításának eszközeit a többpárti demokrácia keretei között. A szlovák többségnek az a reprezentációja pedig, amelyet
