Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)

László Béla: A magyar oktatásügy

A magyar oktatásügy 207 :olai hálózatot. Ez gyakran a szülők nemtet­­zését, kritikáját váltotta ki, amely sokszor na­­ionalista megnyilvánulásokat is felszínre ho­­:ott. Közvetlenül a rendszerváltás előtt az okta­­ási tárca enyhíteni szerette volna az ennek kö­­'etkeztében kialakult feszültséget, és lehetősé­get adott arra, hogy az alsóbb szintű állami zervek átértékeljék az iskolák integrációjának térdését63 azzal, hogy mindenekelőtt a vegyes akosságú területeken és az adott feltételektől üggően újból megnyithatják a bezárt kisiskolá­­:at. Ennek, de a rendszerváltásnak is köszönhe­­ően Szlovákiában öt év alatt közel 180-nal nőtt íz alapiskolák száma. A magyar tannyelvű dapiskolák száma ezen folyamatok hatására ÎO-30-cal emelkedett, amely az országos növe­­cedést arányosan meghaladja. Ennek kedvező hatását támasztják alá a szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalának a /egyes lakosságú területeken végzett felméré­­>ei is 1990-ből és 1993-ból, melyek szerint ja­­/ult a helyzet olyan értelemben, hogy a gyer­­nekeknek nagyobb lehetőségük van lakhelyü­­cön anyanyelvi iskolába járni/’4 A magyar negkérdezettek 77%-a ilyen irányú pozitív vá­­aszt adott 1990-ben, és a pozitívan válaszolók száma 1993-ban már 85%-ot tett ki. Érdekes­ségként megemlítjük, hogy a válaszadók sze­rint a magyar tannyelvű alapiskolai oktatás le­hetőségei még mindig rosszabbak, mint a szlo­vák tannyelvű oktatásé, mivel a szlovák válasz­adók 90%-a, ill. 92%-a ítélte meg pozitívan az anyanyelven folyó oktatás elérhetőségét. Az alapiskolai oktatás statisztikai adatainak az elemzésénél figyelembe kell venni azt, hogy kötelező iskolákról van szó, és azt is, hogy Szlovákiában az 1990-es évek második felében egy évfolyammal bővült a kötelező alapiskolai képzés. Az osztályok és a tanulók számának ebből következő növekedésétől tehát el lehet tekinteni. A) Először az alapiskolák hálózatának sűrű­ségét, vagyis az alapiskolák számát vizsgáljuk az összlakosság számához viszonyítva a nép­számlálási években. így például 1991-ben 2149 magyar nemzetiségű lakosra jut egy magyar tannyelvű alapiskola. Ha ehhez hozzávesszük a szlovák-magyar (vegyes) tannyelvű iskolákat is, akkor 1943 magyar nemzetiségű lakosra jut egy olyan alapiskola, ahol magyar nyelven is le­het tanulni. Országos viszonylatban 2184 lakos­ra, a szlovák nemzetiségűek esetében 2138 la­kosra jut egy szlovák tannyelvű alapiskola, míg a vegyes iskolákat is hozzávéve ez a szám 2109- re alakult 1991-ben (16. táblázat). Amíg az egy alapiskolára eső lakosok szá­ma 2001-re Szlovákiában, de a szlovák nemze­tiségű lakosok esetében is 50-60 fővel nőtt (kb. 2,5%), addig az egy iskolára eső magyar nem­zetiségű lakosok száma 162, ill. 190 fővel (7,5, ill. 9,7%) csökkent. Ezek az adatok is azt mutatják, hogy a lako­sok számához viszonyítva a magyar nemzetisé­gűek számára megfelelő számban állnak ren­delkezésre magyar tannyelvű alapiskolák, sőt 2001-ben már kevesebb magyar lakosra jut egy iskola, mint országos viszonylatban vagy akár a szlovák nemzetiségűek esetében. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Az árnyalt értékeléshez ugyanis ezt ki kellene egé­szíteni az alapiskolák területi elhelyezésének sűrűségi mutatóival, ill. azzal, mennyire tudják a szórványterületeken lakó szülők anyanyelvi alapiskolába járatni gyermeküket. Az iskolai oktatás minden szintjén azonban az elmondottak mellett nagyon lényeges az ok­tatás színvonala, a minőségi iskolák kialakítá­sához szükséges feltételek megteremtése. En-16. táblázat Az alapiskolák sűrűségének számadatai65 Egy alapiskolára eső lakosok száma Szlovákiában SZT SZT+V MT MT+V 1991 2 184 2 138 2 109 2 149 1 943 2001 2 236 2 199 2 162 1 987 1 753 SZT - szlovák tannyelvű, MT - magyar tannyelvű, SZT+V - szlovák + vegyes tannyelvű, MT + V - magyar + vegyes tan­nyelvű

Next

/
Thumbnails
Contents