Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. (1989-2004) Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Tuba Lajos: Környezetvédelem
Környezetvédelem 377 vek és a Vízgazdálkodási Vállalat végül 2001- ben megegyezett egymással, azóta a vízlépcső körüli pénzügyi feszültségek mérséklődtek. Az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy az 1992-es befejezéssel kapcsolatban annak idején a vizekről szóló törvény értelmében a Pozsony-környéki Környezetvédelmi Hivatal által megfogalmazott 19 feltétel teljesítésével kapcsolatos műszaki intézkedések jó része kedvező hatású volt, és kiküszöbölte az eredeti megoldásból származó fenyegetettséget. Különösen érvényes ez a körtvélyesi víztározóra, amelyben a vízterelő gátak és a mesterséges sziget által alkotott rendszer úgy módosította a vízáramlást, hogy végül még a töltéshez legközelebbi szemed vízmű sem szennyeződött el. Rosszabb a helyzet a mellékágrendszerben. Ennek a vízpótlását a Doborgaz melletti zsilipen keresztül biztosítják. A vízlépcső 1992-es ideiglenes működési szabályzata értelmében ezen keresztül mindig a Duna vízhozamának ötvenedét kellett volna beengedni, hogy a mellékágak vízjárása ily módon kövesse a természetes rezsimet. Ez azonban - ellentétben a Szigetközzel - soha nem valósult meg. Ezt követően a vízlépcső üzemeltetője azt ígérte, hogy rendszeres mesterséges elárasztásokkal javítja az ágrendszer vízellátását. Már ez is komoly visszalépést jelentett, mivel a mesterséges elárasztásnál gondosan vigyáztak, hogy a víz ne lépjen ki az ágak medréből. Végül azonban különféle nyomások hatására (állami erdészet, vadászok, befolyásos üdülőtulajdonosok) többször is megtörtént, hogy a május idejére tervezett mesterséges elárasztásra sem került sor. Ennek következtében a vízlépcső üzembe helyezése óta az ágrendszer csak egyszer került víz alá, a 2002. augusztusi árvíz idején. Az ártéri természet életkörülményeinek alapvető megváltoztatása a fauna és a flóra átalakulásának folyamatát indította be a területen. A rendszeres elöntéshez és vizenyős élettérhez kötődő fajok fokozatosan visszaszorulnak, a szárazabb életkörülményekhez kötődő fajok pedig gyakoribbá válnak. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a gyakran a Duna szárazföldi deltájának is nevezett szigetközi-csallóközi mellékágrendszer számára a továbbra is lezáratlan vízlépcsővitának egyetlen használható megoldása van. A régi mederben néhány fenékgáttal felduzzasztani a vizet, és újra kinyitni a mellékágakat. Ezzel kapcsolatban mindkét országban születtek részletes javaslatok, ezek megvalósítására azonban egyelőre egyik oldalon sincs meg a megfelelő politikai szándék. A leginkább látványos javaslat alapgondolata mindkét oldalon közös: a fenékküszöbökkel felszabdalt Öreg-Duna közt úgy kinyitni az ágakat, hogy az új, kis hajókkal hajózható „főmeder” a nagyobb ágakban egyik országból a másikba kanyarogjon. Nem szabad még megfeledkezni arról sem, hogy a vízlépcsőrendszer egészen Párkányig a teljes Duna-szakaszt érinti. A Bős-Párkány szakaszon végig gondot jelent, hogy a töltés mentén földalatti résfalat építettek ki, amely tovább rontotta a talajvíz-áramlási viszonyokat (szikesedés). Kifejezetten veszélyes helyzet alakult ki a Bős-Kulcsod szakaszon. Itt a vízlépcsőrendszer keretében azzal számoltak, hogy a nagymarosi tároló részeként a Duna vízszintje legalább öt méterrel alacsonyabban lesz az eredetinél. Erre hivatkozva évekig elhanyagolták az árvízvédelmi töltés erősítését. Ez 2002 augusztusában az árvíz idején rendkívül veszélyes helyzetet eredményezett. Sajnos, a helyzet ebben a tekintetben továbbra sem megnyugtató. A szlovák kormány a 2004-es állami költségvetésben sem biztosította a töltés további megerősítésének anyagi fedezetét. 4.2. A mohi atomerőmű üzembe helyezése Mohiban a Szlovák Villamos Művek eredetileg négy WER 440-es típusú atomerőmüblokkot épített, a munkákat azonban 1994-ben felfüggesztette. Az első két blokkot végül az eredetihez képest sokkal modernebb biztonsági rendszerrel ellátva 1998-ban, illetve 2000-ben helyezte üzembe, az eredetileg tervezett 28 milliárd korona helyett 33,9 milliárd koronás költséggel. Az üzembe helyezést nagy konfliktusok kísérték. Több hazai környezetvédelmi szervezet és az osztrák kormány kampányának eredményeként 1998-ban egy osztrák bizottság vizsgálta meg az 1. reaktor biztonságát. A környezetvédők állítása szerint a bizottság a Szlo
