Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. (1989-2004) Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
László Béla: A magyar oktatásügy
196 László Béla natív oktatásnak, vagyis az egyes tantárgyak szlovák nyelvű oktatásának bevezetését kockázatosnak tekinti, mivel ezek pedagógiai, módszertani, pszichológiai és nyelvi problémái nincsenek megvizsgálva. Még az sem tisztázott szakmai szempontból, hogy mely tantárgyak alkalmasak leginkább az alternatív oktatásra. A dokumentum figyelmeztet azokra a társadalmi és politikai következményekre is, az 1979-es és 1984-es tapasztalatok alapján, amelyeket az alternatív oktatás gyors hatalmi eszközökkel való bevezetése idézhet elő, ha nem veszik figyelembe a szülők és diákok véleményét. Az intézkedési terv azonban nem veti el az alternatív oktatást, csupán annak fokozatos bevezetését javasolja. Ennek első lépéseként azt javasolja, hogy pedagógusok, pszichológusok, szociológusok és más szakemberek dolgozzák ki az alternatív oktatás kísérleti anyagát úgy, hogy a kísérleteket az 1993/1994-es tanévben el lehessen kezdeni.41 Nincsenek ismereteink olyan agyag elkészüléséről, amely lehetőséget adott volna az alternatív oktatás akár kísérleti bevezetésére. A kilencvenes évek első felében kialakult szlovák-magyar politikai, etnikai szembenállás konfliktusos volta lehetetlenné tette, hogy magyar szakemberek részt vegyenek ilyen kísérleti anyag elkészítésében, és magyar tannyelvű iskolák vállalják a kísérletek lebonyolítását. Ezek nélkül pedig az alternatív oktatást nem lehet szakmailag elfogadható szinten elkészíteni, kikísérletezni. Az adott politikai és társadalmi helyzetben kezdettől fogva semmi esélye sem volt az alternatív oktatás szakmailag elfogadható szinten, transzparens módon történő bevezetésének. Az alternatív oktatás szakmai körültekintést igénylő bevezetése a megvalósítási tervekben körvonalazódó feltételek mellett háttérbe szorult, mivel nem volt valós lehetőség a szükséges szakmai anyag kidolgozására, és annak megvalósítása is hosszú időt vett volna igénybe. Ezért a gyors politikai megoldások kerültek előtérbe. E célból a nemzetiségileg vegyes lakosságú területek iskolaügyével foglalkozó főosztály már 1992-ben elkészítette az alternatív oktatás bevezetésének újabb módozatát, amely a vegyes lakosságú területeken iskolák és oktatási intézmények létesítéséhez és működtetéséhez kiadott 1991-es elvek módosításán ala pult.42 Az erre a célra készített dokumentumot £ kormány Nemzetiségi Tanácsa 1992. novembei 5-én megtárgyalta. Ez már világosan mutatta hogy komoly kormányzati szándék van az alter natív oktatás gyors és frontális bevezetésére.43 A módosítás egyik szembetűnő eleme, hog) a vegyes lakosságú területeken a kormányza meg akarja tartani felügyeletét az iskolák és más oktatási intézmények létesítése és működtetése, az oktatási hálózatba történő besorolást fölött. Ezt azért teszi, mert e területeken az iskolák sajátos helyzete folytán könnyen a helyi nemzetiségi politika függvényévé válhatnak, ami annak a veszélyével jár, hogy nem szakmai jellegű döntésekre kerülhet sor az oktatásügy terén. Ezzel lényegében a kormányzat az ország egyes területein különböző módon kívánja befolyását gyakorolni, és a vegyes lakosságú területeken az oktatási önkormányzatiság kialakulását szeretné megakadályozni, ami jogi szempontból hosszú távon tarthatatlan. A módosítás lényege az volt, hogy a már említett három iskolatípus mellett egy negyedik iskolatípus (vagy osztályok) alapítását is lehetővé tette volna, amelyekben némely társadalomvagy természettudományi tantárgyat a tanítási nyelvtől eltérő nyelven is oktatnának. A magyar iskolák esetében ez természetesen a szlovák nyelv lett volna. Ha e javaslatot összehasonlítjuk az 1979-es és 1984-es törvényjavaslattal, akkor azonnal szembetűnő a közöttük levő hasonlóság, mert senki sem tételezné fel a mai Szlovákiában azt, hogy a szlovák tannyelvű iskolákban vagy osztályokban némely tantárgyat magyarul oktatnának az ott tanuló nagyszámú magyar nemzetiségű diák kérésére. Tehát az 1989-es fordulat után az említett módosító javaslattal indította el az államhatalom 1992 őszén az alternatív iskolák alapítását, ill. a magyar tannyelvű iskoláknak alternatív iskolákká történő átalakítását célzó elképzelések megvalósítását. A tiltakozások azonnal elkezdődtek: már 1993. január 22-én a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága elutasítóan foglal állást az ügyben,44 a Szlovákiai Magyar írók Társasága éles hangú tiltakozást tesz közre 1993. február 11-én stb. A tiltakozások, a tiltakozó meg