Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. (1989-2004) Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Mészáros Lajos: (Cseh)szlovákia alkotmányos rendszere
128 Mészáros Lajos nácsnak felelt munkájáért. Az 1968-ban elfogadott 143. számú alkotmánytörvény ismét bevezette az alkotmánybíróság intézményét, amely azonban ezen alkotmánytörvény alapján sohasem működött. Ezt az alkotmánytörvényt a 144. számú nemzetiségi alkotmánytörvény egészítette ki, amely az állam területén élő nemzetiségeket államalkotóknak tekintette, hiszen első cikkében kimondta, hogy „a Csehszlovák Szocialista Köztársaság mint a cseh és a szlovák nemzetnek és azoknak a nemzetiségeknek a közös állama, amelyek ennek az államnak a területén élnek”. Vitathatatlan azonban, hogy ez az alkotmánytörvényi rendelkezés nem állt összhangban az idézett 143. számú alkotmánytörvény első cikkével. Csehszlovákiában a tényleges közjogi átalakulás 1989. november 17-én a „bársonyos forradalommal” kezdődött. Közvetlenül utána számos ponton módosították mind az 1960. évi alkotmányt, mind pedig az 1968. évi föderációs alkotmánytörvényt. November 29-én a Szövetségi Gyűlés rendkívüli ülésén törölték a kommunista párt vezető szerepére vonatkozó rendelkezéseket. 1990. február 27-én a Szlovák Nemzeti Tanács a Szlovák Szocialista Köztársaság elnevezést Szlovák Köztársaságra változtatta, valamint módosította a lobogót és Szlovákia felségjelvényeit. Március 29-én a Csehszlovák Szocialista Köztársaság megnevezést Csehszlovák Szövetségi Köztársaságra módosították, majd április 20-án a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság sokat vitatott elnevezésre, s ugyanakkor jóváhagyták a föderáció állami felségjelvényeit is. Az 1990 júniusában megválasztott parlament lényegében az alkotmányozó gyűlés felhatalmazást kapta azzal, hogy dolgozza ki és fogadja el Csehszlovákia új alkotmányát. A Szövetségi Gyűlés az egypártrendszer lebontása, a politikai pluralizmusra való áttérés, az állam szocialista alkotmányos rendszerének demokratikus jogállammá alakítása érdekében szinte futószalagon fogadta el az alkotmánytörvényeket (1992-ig összesen 51-et). Az alapjogok köréből a petíciós, a gyülekezési és az egyesülési jogról szóló törvényt fogadta el. Szlovákiában 1990 őszén elfogadták a rendszerváltozás utáni első nyelvtörvényt (1990. évi 428. számú törvény), amely a Szlovák Köztársaság hivatalos nyelveként a szlovák nyelvet határozta meg. A törvény szerint a nemzetiségi kisebbségek nyelve a hivatalos érintkezésben olyan településen volt használható, ahol az adott kisebbség részaránya meghaladta a 20%-ot. A kisebbségi nyelv használatának lehetőségét viszont korlátozta az a tény, hogy az államigazgatási és önkormányzati hivatalok dolgozói nem voltak kötelesek ismemi és használni az adott kisebbség nyelvét. A törvény rendelkezett arról is, hogy az államigazgatási és helyi önkormányzati szervek, valamint alkalmazottaik munkájuk során kötelezően a hivatalos nyelvet használják, a természetes és jogi személyek a hivatalos kapcsolattartás során mind szóban, mind írásban a hivatalos nyelvet használják, a közokiratokat hivatalos nyelven állítják ki, a településeket, valamint a közterületeket hivatalos nyelven jelölik meg. A nyelvtörvény szerint a hivatalos kapcsolatokban a cseh nyelv is használható volt minden megkötés nélkül, lényegében a szlovákkal egyező mértékben. A nyelvi emberi jogok általában az alkotmányban vannak garantálva. Szlovákiában 1990-ben még hatályban volt az 1968-as nemzetiségi alkotmánytörvény, amely a kisebbségeket egyenrangúnak tekintette a csehekkel és a szlovákokkal, az első rendszerváltozás utáni nyelvtörvény azonban figyelmen kívül hagyta az említett alkotmánytörvényt. A Szövetségi Gyűlés 1991 januárjában elismerve a természetes emberi jogok és az állampolgári jogok sérthetetlenségét, elfogadta Az alapvető jogok és szabadságjogok chartáját, amely jelentőségében messze túlszárnyalta mindazokat az emberi jogok szempontjából fontos dokumentumokat, amelyeket 1989 után elfogadtak. A dokumentum nevesítette az alapvető emberi jogokat és szabadságjogokat, a politikai jogokat, a gazdasági, szociális és kulturális jogokat, a bírósághoz és más jogi védelemhez való jogot. A Charta garantálta a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait is, mivel rögzítette, hogy semmilyen nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás nem lehet senkinek
