Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. (1989-2004) Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Mészáros Lajos: (Cseh)szlovákia alkotmányos rendszere
126 Mészáros Lajos A kormány a Nemzetgyűlésnek felelt, az önkormányzatok közvetlenül a népnek. Az alkotmány a referendum (népszavazás) nagyon különleges formáját is tartalmazta, és valószínűleg először tartalmazott rendelkezést egy ország alkotmánya a törvények alkományos felülvizsgálatáról centralizált alkotmánybíróság által. Az alkotmány a népszuverenitás, a hatalommegosztás elvére, az ún. első generációs emberi jogok rendszerére és egy sajátos elméletre, az egységes csehszlovák nemzet, az ún. csehszlovakizmus teóriájára épült. Csehszlovákia első alkotmányát később nem módosították, de kiegészítették további nyolc alkotmánylevéllel, melyek közül egyet a tárgyalt témával kapcsolatban meg kell említeni: az 1920-ban elfogadott nyelvtörvényről szóló alkotmánylevélről van szó, amely filozófiájában alapvetően különbözik a későbbiekből ismert nyelvhasználati törvényektől. Ez a nyelvtörvény ugyanis a kisebbségek nyelvhasználati jogát úgy szabályozza, hogy elsősorban a köztisztviselőket kötelezi a kisebbségek nyelveinek használatára, és csak elvétve szól arról, hogy mikor köteles a kisebbséghez tartozó egyén a többség nyelvét használni. A nyelvtörvény kimondta, hogy azokban a járásokban, ahol a legutóbbi népszámlálás szerint a más nyelvű állampolgárok számaránya meghaladja a 20%-ot, a köztársaság bíróságai, hivatalai és közigazgatási szervei kötelesek az ott lakó nemzeti kisebbségek beadványait azok nyelvén is intézni. Sőt az ilyen járásokban azt is lehetővé tette, hogy a bíróságok és a hivatalok csak az ügyfél nyelvén adják ki határozataikat. A hirdetményeket a kisebbség nyelvén is kötelesek voltak közzétenni, és a nemzeti kisebbségek valamennyi iskolájában azok nyelvén kellett oktatni. 1927-ben módosult a megyerendszerről szóló törvény, melynek értelmében Szlovákia mint országrész az első Csehszlovák Köztársaság önigazgatási része lett. A második Csehszlovák Köztársaság idején, 1938-1939-ben Szlovákia alkotmányjogilag új helyzetbe került. A müncheni döntés után a köztársaság autonóm részét képezte. A Nemzetgyűlés 1938. november 22-én elfogadta a Szlovákia autonómiájáról szóló alkotmánytörvényt, de már azon képviselők nélkül, akik az elcsatolt területekről származtak. Ez az alkotmánytörvény a szlovákiai vezető politikai pártok 1938. október 6-án kiadott zsolnai egyezményéhez kötődik, amely már előre jelezte a második Csehszlovák Köztársaság alkotmányjogi elrendezését. Az autonómia képviselője a Szlovák Országgyűlés (Nemzetgyűlés) és kormány volt. A 63 tagú Szlovák Országgyűlés elfogadhatta Szlovákia alkotmányát, és törvényhozói jogkörrel rendelkezett minden olyan területen, amely alkotmánytörvény által nem volt a Nemzetgyűlésnek fenntartva. A szlovák kormányt a csehszlovák köztársasági elnök nevezte ki. A szlovák kormány tagjai egyúttal az országos kormány tagjai is voltak, de csak az egész országot érintő döntésekben vettek részt. A parlamenti kormányforma rövid hagyománya a második világháború alatt, a fasiszta szlovák állam idején megszakadt, amikor a köztársasági elnök került domináns pozícióba. Ebben az időszakban az alkotmányos fejlődés diszkontinuitása nyilvánvaló volt. A harmadik Csehszlovák Köztársaság idején, 1944-1948 között az említettek ellenére, az 1920-as alkotmány kontinuális érvényességére hivatkozva ezt az alkotmányt alkalmazták az új alkotmány elfogadásáig, 1948. május 9- ig. A második világháború alatt csak a köztársasági elnök jogállása nem változott lényegesen. A kormány javaslatára dekrétumokat adhatott ki, melyeket a kormánynak ellenjegyezni kellett. A köztársasági elnök ezen jogköre az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakításáig, 1945 októberéig tartott, és ez alatt az idő alatt összesen 143 dekrétumot adott ki, melyek az 57/46 Tt. számú alkotmánytörvénnyel lettek utólag jóváhagyva és jogszabályokká nyilvánítva (ratihabíció). Ezekből a dekrétumokból a magyar nemzetiségű lakosságot közvetlenül 13 dekrétum érintette (pl. a 33/45, 104/45 és a 108/45 Tt. számú dekrétum), mégpedig negatívan, hiszen közismert, hogy ezek a dekrétumok a kollektív felelősségre vonás elvén is alapultak, és legitimálták a tulajdon szélsőséges korlátozásának és elvonásának lehetőségét, a nyel-
