Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
A határról 1858-ban színes kéziratos kataszteri térkép is készült.372 Ezen jól elkülöníthetők az egyes művelési ágak. Elsősorban a Feketevíz és a Gúta-Alsószeli út hat dűlőre osztotta Alsóhatárt. Ezek északról dél felé haladva a következők voltak: Versendeleje és Helyrétek, Ivántza, Czéger, Belsőtelek (vagy Akolhely), Versend, Hídontúl, Békavár, Urrét. A szántóföldek túlnyomó többsége a folyó bal partján található. A folyótól távolabbi és a jobb parti határrészek többsége rét és legelő. A földkérdés különösen élesen vetődött fel Gútán, ahol a környéken a leggyorsabban növekedett a lakosság, a gazdák kezén lévő földnek egyre nagyobb népességet kellett eltartani. A II. József-korabeli népszámláláskor 3455 lakost mutattak ki, 1890-ben ez a szám 7088 volt, száz év alatt a lakosság megkétszereződött. A környékbeli pusztákat az érsekség magánkezelésbe vette a 18. század végétől, nagyobb majorsági gazdálkodást azonban csak a 19. század második felétől folytatott ezeken. A Mária Terézia-féle úrbérrendezéskor megállapított telkek fokozatosan szétöröklődtek a jobbágyok kezén. A rendezés idején, 1768-ban, 0,48 volt a telekátlag, a jobbágyfelszabadítás hajnalán, 1847- ben ez szám 0,25-re csökkent.373 Tehát a lakosság rohamos növekedésével egyidejűleg zsugorodott az egyes parasztcsaládok kezén lévő föld mennyisége. Egyre többen süllyedtek a töredéktelkesek, a zsellérek sorába. A társadalmi feszültségekre utal a számtalan panaszlevél, amelyet a város szegényei írtak a földesúrnak, vármegyének a 18. század végén és a 19. század első felében, amelyekben a város vezetőitől, a tehetősebb gazdáktól elszenvedett sérelmeiket sorolják. A társadalmi feszültségek, a földkérdés volt a mozgatórúgója az érsekség elleni évszádos pernek is. Gúta mezőváros, illetve az egykori telkes jobbágyok közössége, kereken egy évszázadon át, 1804-től pereskedett a földesurával, az esztergomi érsekséggel. A szövevényes úrbéri per tárgya, valamint az illetékes bíróságok is változtak az évtizedek során. Kezdetben a per a környéken fekvő puszták, Anyala, Bálványszakállas, Csörgő és Ógúta tulajdonjogáért folyt. Az érsekség a saját tulajdonának tekintette ezeket, amelyek egy részén majorsági gazdálkodást folytatott, egy részüket pedig a gútai jobbágyainak adta bérbe. A mezőváros lakosai ugyanakkor a pusztákon használt területeket a jobbágytelkekhez tartozóknak állították. Ez nem felelt meg a valóságnak, hiszen Anyala és Bálványszakállas még a 17. század közepén is önálló, népes községek voltak. A gútai mezővárosi polgárok az ősi, vélt és valós kiváltságaikra és a területek hosszú ideje tartó használatára, művelésére hivatkoztak elsősorban a per során. A jobbágyfelszabadítás előtt az úriszék, Komárom vármegye törvényszéke és a királyi helytartótanács többször tárgyalt a puszták tulajdonjogáról, végül az érsekség tulajdonában maradtak ezek a birtokok.374 Az elégedetlenség többször nyílt lázadásba torkollt már a jobbágyfelszabadítás előtt. 1845 novemberében a bíró- és elöljáró-választás alkalmával az összegyűlt tömeg nem volt hajlandó elfogadni az uradalom és a tanács jelöltjeit az egyes posztokra, akik a módosabb gazdák sorából kerültek ki. Elzavarták a tiszttartót, valamint a vármegye küldötteit, és saját jelöltjeiket választották meg a város élére. Másnap a Komáromból helyszínre 372 Országos Széchenyi Könyvtár, Térképtár (a továbbiakban OSZK T) 2119/2/1-2 373 „Öszve írása Gutta Mező-Városában létező jobbágyoknak és minden némű zselléreknek 1847ik Esztendőre" alapján. Az összeírás szerint a 165 úrbéri telek 649 jobbágy családfő tulajdonában volt. Rajtuk kívül 95 házas és 18 házatlan zsellért mutattak ki. EPL Archívum Juridico-Oeconomicum E/65 374 EPL GUI. A gúttai per rövid kivonata. Összeállította: Hamar Pál. Érsekújváron, 1851. 92
