Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)

Aklok, szállások, tanyák

szántóföldek között állnak. Itt 7 házat és 10 istállót láttak katonai beszállásolás céljára alkalmasnak a hadmérnökök. A seregakoli zárt szálláscsoport a nagyszigeti részen, az Aszód-ér kanyarulatában látható, körülötte szántóföldek, távolabb rétek. A negyedi határ felé is újabb szétszórt akiok figyelhetők meg. Hét lakóházat említenek a térképészek ezen a nagyszigeti részen. A Vág közelében Kisszigeten, rétek és gyümölcsöskertek között, 9 lakóházat és 11 istállót találtak szétszórva. Az ártéri gyümölcsöskertekben, Kikeletben és Köveslágyban is feltűnnek kisebb épületek. Negyed határában a Vág bal partján is megjelenik a kis halmazfaluvá terebélyesedett akiok csoportja, rétek, szántóföldek között, egyik oldalról ártéri erdők határolják. Itt szi­lárdabb gazdasági épületeknek, nagyméretű istállóknak kellett lenni, mivel 4 lakóházat és 62 istállót minősítettek katonai célokra alkalmasnak, 30 ember és 30 ló elszállásolására. Az istállók magas száma külön figyelmet érdemel, mivel a többi község határában alig találtak gazdasági épületet a katonai térképészek, amelyeket érdemesnek tartottak lel­tárba venni, emberek és katonalovak beszállásolására felhasználni. A negyediek fejlet­tebb épületeket emeltek, míg amazok bizonyára kezdetleges állatteleltető szállások, szi­lárd falazat nélküli akiok lehettek. Szabó János negyedi féltelkes jobbágy 1819-ben felvett hagyatéki leltárában, tekintélyes istállóról írnak. „Vágón túl istáló, s fél haj, a két végibe, öl No. 15, tűrhető statusba sövény falakéul, náddal födve, ökör Istálóba Deszka jászolok­kal... Akol sövényei kerítve, kopot, Egy kút, hankalék, s vödörrel.”355 A katonai felmérés szerint a 19. század közepére több újabb szálláscsoport jelent meg területünkön. Az elhelyezkedésükre továbbra is jellemző, hogy a település és az akolcso­­portok között természetes akadályok, folyók, mocsarak, Alsószeli esetében más községek határai helyezkednek el. Az állatteleltető szállásoknál szaporodnak a lakóházak, ame­lyekben néha családostól cselédek, lakók élnek egész évben. Az akiok környékén szántó­földek, veteményeskertek vannak, tehát a nyári munkák alkalmával is fontos szerep jutott ezeknek a távoli gazdasági telepeknek.356 A katonai felméréssel csaknem azonos időből Fényes Elek is közöl adatokat a pusz­tákról, néhol a pusztai lakók számát is feltünteti. „Lak-Bogya és Puszta Olcsa, Nemes­­olcsa mellett, 64 lakossal F.joldes] U[rai], többen. ” „Lögör, 8 lakossal. Nagyobb részt dom­bos rétségből áll és jó szénát terem. A’ birtokosok itt méhet nagy haszonnal tartanak. F. U. az ekeli és olcsai némelly közbirtokosok, és Jezeniczky nemzetségbeliek.” „Tormás, Keszegfalvához tartozik, 76 kath., 6 ref. lak. Szép rétek. Dohánytermesztés.”357 A települések utcahálózata az eltelt fél évszázad alatt kiterjedt, mindegyik esetében újabb utcák nyitására került sor. Úti falunak csupán az egybeépült Lak-Turiszakállas tűnik, a többi esetében az utcásodás a jellemző. Gútán a korábbi Kis-Dunával párhuzamos utca­sorokra merőlegesen két hosszú utca épült ki a templomtérről kiindulva. A korábbi hal­mazfalvak, Megyercs, Martos, Alsószeli után Negyed is halmazos elrendezést mutat. A bel­területek a lakosság számának növekedése következtében egyre zsúfoltabbá váltak. 355 Novák: Farkasd és Negyed... In Danter (szerk.): Hagyományos gazdálkodás... 39-42. p. 356 A Patonyok vidékét ábrázoló II. katonai felmérés térképlapján (Section No 45, Colonne No. XXVI.) a Kis- Dunán, a már korábban létező hajómalmok mellett, három állandó kompjárat látható. A diőspatonyi réten, a kompjárat közelében, már néhány épület is fölfedezhető. A Sárréten is nagymértékben növekedett a szántóföldek aránya, a rétek egy részét feltörték, az épületek az utak mentén, a szántóföldek és a rétek határán helyezkednek el. 357 Fényes Elek: Magyarországnak, ’s a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geog­­raphiai tekintetben. Pesten, 1841. 88

Next

/
Thumbnails
Contents